Lydia Devick

Név: Lydia Jane Devick
Becenév: Dia, Dius
Kor: 18
Csoport: grafika
Egyéni titulus: ~in love with you
Foglalkozás: -

~ • ~

Jellem:
~Rosszindulatú, vagyis általában mindenkiről a legrosszabbat feltételezi és egyáltalán nem áll hozzá semmihez sem pozitívan
~Céltudatos, vagyis mindig tudja, hogy mit akar és legtöbbször azt is, hogy azt hogyan érheti el
~Csendes, általában magában tartja a gondolatait és a véleményét
~Lobbanékony, vagyis nagyon egyszerűen ki lehet hozni a sodrából és akkor aztán mindenki meneküljön
~Érzékeny, vagyis olyan, mint a többi nő és bár a katonai iskolában próbálták keménnyé tenné, azért az ő szíve is megpuhítható
~Kalandvágyó, vagyis soha nem bír a fenekén ülni, mindig keresi az újat és mindig akar valamit csinálni
~Akaratos, elvárja, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy ő akarja és mindent megtesz annak érdekében
~Lusta, vagyis általában mindent mással végeztet el, még a szobáját is már takarítja...
~Kávéfüggő, vagyis képes akár napi három kávét is meginni
~Maximalista, vagyis amihez egyszer már hozzákezdett, azt tökéletesen végzi el
~Pesszimista, mindig a legrosszabbra számít, hogy aztán ne érhesse nagy meglepetés
~Szerelmes, menthetetlenül és halálosan...

Kinézet:
~Hosszú, sötétbarna, egyenes haj, ami a reggeli felkelés után, kissé be van állva, de egyébként könnyen fésülhető és Dia legtöbbször kiengedve hordja.
~Hibátlan arc, amiért hálát ad
~Ritka sminkhasználat, mivel nem szereti, és felesleges időpazarlásnak véli
~Zöld, aprócska szemek, melyek mindig szigorúan és kissé lekezelően néznek mindenkire
~166 cm, mely éppen ideális, mivel se túl magas, se túl alacsony ezáltal a kisasszony
~49 kg, mely tökéletes, hiszen se nem anorexiás, se nem túlsúlyos
~Nőies, drága ruhadarabok, ám sosem kényelmetlenek, viselhetetlenek, inkább az elegancia és a kifinomultság, no meg a remek stílus állapítható meg róluk
~Ritka magassarkú hordás, inkább a tornacipőket gyűjti, összesen 14 pár Converse cipője van, természetesen mind más színben
~Általában festett körmök, ám nem műek, neki igenis saját körme van, mely mindig valami szép színben pompázik, mind a lábán, mind a kezén
~Napszemüveg és retroruhák gyűjtése, melyekkel feldobja az öltözködését
~Karkötők és fülbevalók, de gyűrűk soha

~ • ~

Hozzászólás:
Loganként írtam, Bonnienak, a Midnight Feverre és egész pontosan 1560 szót tartalmaz. (:

Szerettem volna olvasni a fejében és rájönni, hogy ő most mit gondol és érez. Talán ahhoz, hogy magamat megértsem, tudnom kellene, hogy ő hogyan áll a dolgokkal. Nem akarnék sok mindent tudni, mondjuk csak azt, hogy most mit akar tenni. Én már teljesen összezavarodtam, úgy érzem, hogy nem ismerem magamat eléggé. Ez részben azért van így, mert olyasvalamit tettem, amit eddig sosem tettem volna: megcsókoltam egy vadászt és élveztem. A vadászok dolga az, hogy démonokat öljenek, nem pedig az, hogy csókolózzanak velük. De mégis mit tehettem volna, olyan nagy volt a kísértés. Szerencsére, vagy még nem tudom, hogy ez szerencsés-e, éppen ránk nyitottak és így még időben meg tudtam állni. De mi lett volna, ha nem? Akkor itt, egy lépcsőházban…. Kétségbeesetten pislogtam rá és semmit sem szóltam, egy pár másodperccel később, már a mosoly is eltűnt az arcomról. Hogy tehettem ezt? Hogy engedhettem a kísértésnek? Az egy dolog, hogy én lehittem, amit mondott, mármint arról az estéről, az meg egy másik dolog, hogy meg is bocsájtok-e neki. Nem tudom még, hogy mit akarok. Azt sem tudom, hogy most mi van. Nem randiztunk, nem beszéltünk, csak úgy egymásnak esünk? Nem is ismerem ezt a nőt, de máris ennyire akarom? Hogy a francba lehetséges ez? Fogalmam sincs, hogy most mit tegyek. Talán, mondjuk, mondhatnék valamit. Esetleg mondhatnám, hogy most mennem kell és leléphetnék. De nem, az nem jó, mert nem akarom itt hagyni, nem akarok elmenni, csak úgy. Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha meg sem szólalnék. Rábízom, a dolgot, én kezdeményeztem a csókot, most csináljon ő is valamit. Igen, pontosan ezt kell tennem, várnom kell, most ő jön. Az arcát figyeltem, viszont most kivételesen nem azért, hogy próbálkozzam valamiféle érzelem leolvasásával, inkább csak azért, mert őt akartam nézni. Furán hangzik, de ez az igazság. Sóhajtottam egyet, aztán meg el is kaptam róla a tekintetemet. Nem fogom bámulni, mert ez nem jó, vagy, mert csak na, nem akarom. Az olyan, mintha türelmetlen lennék, mintha siettetni akarnám, és hogy elvárom, hogy ő mondjon valamit, ami egyáltalán nincs így. Arról pedig, hogy most nagyon türelmetlen vagyok és rettenetesen akarom, hogy történjen már valami, nem kell tudnia.

Pontosan ott álltam vele szemben, nem túl közel, mivel direkt hátráltam, hogy adjak neki teret és közben mindenfelé nézelődtem. Ennél kínosabb helyzetet, mint amiben ekkor voltam, el se tudnék képzelni. Aztán minden olyan hamar történt, még én is meglepődtem, pedig számítottam arra, hogy előbb-utóbb azért majd történni fog valami. Bonnie megfogta a kezem és azt mondta, hogy tartsak vele. Olyan lágy hangon mondta, hogy tudtam, hogy már semmi baj sem lesz. Tudom, hogy olyan őszintén közölte velem, hogy nem akar megölni, de azért egy percre megfordult a fejemben, hogy mi van, ha mégis. Bízom benne, azt hiszem, de azért egy vadásznál sosem tudhatom, még akkor sem lehetek benne száz százalékig biztos, ha ő maga mondta, hogy nem akar megölni. Felnéztem és halványan elmosolyodtam, majd azon gondolkodtam, hogy most mégis csak mondanom kellene valamit. Csak az a baj, hogy nem tudom, hogy mit is kellene felelnem. Szerencsére, mielőtt bármit is kinyöghettem volna, megfordult és elindult, én pedig követtem. Nem mondhatom, hogy kényszerített, hogy menjek vele, mert ez nem igaz, annak ellenére, hogy megfogta a kezemet is fennállt még olyan sok lehetőség. Bármit tehettem volna, de én mégis hagytam, hogy egyszerűen megtörténjen és így lassan követtem, mondjuk később belehúztunk. Fogalmam sem volt arról, hogy most mi lesz, hogy hova tartunk, csak mentem, amerre ő ment. Hősiesen felvállalom, hogy azért az is az eszembe jutott, hogy lehet, hogy keresünk egy csendes helyet vagy, hogy Bonnie már ki is találta, hogy hol akarja folytatni, de azért ebben nem voltam olyan biztos. Nem ismerem ezt a hotelt, fogalmam sincs, hogy mi merre van, de úgy tűnik, hogy most a recepcióhoz sétálunk. Megszorítottam a kezét, mert reménykedtem. Igen ám, voltam olyan bátor, hogy reménykedtem abban, hogy szobát vesz majd ki. Én nem ebben a hotelben szálltam meg, tehát nekem nincs szobám, ha esetleg kellene ma éjjelre, akkor viszont vehetek ki, ez igazán nem akadály. Megálltunk a pult előtt és ismét egymásra néztünk. Halványan mosolyogtam, mert azért izgultam. Olyan fura ez a dolog, mert általában nem szoktam, inkább a nőkre jellemező ez, de, gondoltam én, a nő, akivel most készülök lefeküdni, legalábbis remélem, Bonnie, van miért izgulnom. Igazából az aggaszt a legjobban, hogy már is kicsit mintha kötődnék hozzá. Rámosolygok, majd a kezeinkre pillantok. Olyan ez, mintha már ezer éve együtt lennénk és mintha nem is a 21. században lennénk. Nekem eddig minden tetszik.

Bonnie kapott kártyát, amiből azt szűrtem le, hogy itt szállt meg, amiből pedig azt, hogy nincs állandó lakhelye vagy mi. Mondjuk, lehet, hogy itt lakik, de csak mondta volna. Egyébként ezeket a dolgokat nem azért mondom, mert zavarnának, csak olyan érdekes. Hozzászoktam már, hogy olyan nőkkel vagyok együtt, akikről semmit sem tudok, maximum csak annyit, amennyit hajlandóak közölni velem. Őszintén szólva nem is nagyon érdekel, hogy mi van velük, nekem csak arra kellenek. A mellettem álló hölgy viszont teljesen más, ami bosszant, mert lehet, hogy meg akarnám ismerni. Ne értsetek félre, én nem igen hiszek a szerelemben, de azért lehet benne valami, nem? Mindegy, ezen most még kár agyalnom, lehet, hogy nem is az ő szobájába megyünk, hanem valahová máshová, ami simán előfordulhat, hiszen bármilyen kártyát kaphatott, nekem nem volt elég időm megvizsgálni, merthogy túl gyorsan vette el a másik kezével. Továbbra is mosolyogtam és úgy döntöttem, hogy nem leszek olyan passzív, elfogadom, bármi is jön most. Fogtam a kezét és sétáltam mellette, egyenesen a liftig. Ekkor világossá vált, hogy fel fogunk menni, ami azt jelenti, hogy fenn vagy valami sokkal jobb buli van, vagy a saját szobájába megyünk. Kezdtem még jobban izgulni, nem tudtam, hogy mire számítsak. Bonnie mindent olyan gyorsan elintézett, megnyomta a gombot, megállt, totálisan ura volt a helyzetnek és láttam rajta, hogy élvezi, amit most éppen csinál, vagyis az irányítást. Mondjuk, szerintem minden nő élvezné, ha oda vonszolhatna maga után, vagy néha mellett, ahová csak akar. Most mondhatnék valami igen csúnyát, de nem teszem, mert megfogadtam, hogy nem passzívkodom, hogy adok egy esélyt ennek a dolognak. De olyan nehéz pozitívan nézni mindent, amikor nemrég még egy katasztrófának tartottam mindent. Tényleg képes egy kis őszinteség ennyi mindent megváltoztatni? Én nem értek a lélek gondjaihoz, nem is igazán izgatnak általában a lelki problémák, de megérintett, amit mondott nekem és hittem neki. Olyannyira hittem neki, hogy most itt állok kézen fogva vele a lift előtt, miközben valahová tartunk. Megjön a lift és én szó nélkül, őt követve, beszállok, aztán csak azt látom, hogy megnyomja a gombot és egy olyat nyom meg, ami nekem csak jó. Szélesen elmosolyodom, és az arcát fürkészem. Nem lesz semmi baj, olyasmit teszünk, ami teljesen normális. Tudom, hogy minden más lesz majd az éjszaka után. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy utána már nem lehetek ugyanaz a démon, aki eddig voltam, bár szerintem, már akkor minden más lett, amikor először megpillantottam, vagy amikor először hozzászóltam.

Egymás mellett álltunk a liftben még mindig kézen fogva és úgy gondoltam, hogy ideje lenne végre megszólalnom. Nem azért, mert kínosnak érzem a csendet, inkább csak azért, mert amióta kiléptünk a lépcsőházból nem is mondtam semmit sem. Ez pontosan rám vall egyébként, de Bonnie nem igazán tudhatja még, hogy milyen vagyok, és nem szeretném, ha azon idegeskedne, hogy miért nem mondok semmit. Csak hát ha mondanék valamit, akkor tudná, hogy izgulok, mert én nem vagyok színész, nem tudom olyan jól elrejteni az érzelmeimet. Azt pedig, hogy izgulok, szintén nem kell tudnia, higgye csak azt, hogy teljesen nyugodt vagyok. Tudom, hogy fontos, hogy én is őszinte legyek, miután ő is az volt, de most még nem megy. Felé fordultam és suttogni kezdtem, bár nem volt rajtunk kívül senki sem a liftben:
-Elárulod nekem, hogy hova megyünk?
Van egy olyan érzésem, hogy nem fogja, de legalább megpróbáltam. Szeretném már most tudni, hogy hova tartunk, hogy felkészülhessek rá. Nem hagyom abba a mosolygást, miért is tenném, hiszen valami jó fog most történni. Lehet, hogy egyszer majd megbánom, de most még nagyon szeretném. Ha más nőről lenne szó, aki nem olyan szép, mint Bonnie, akkor simán lemondanék róla, nekem nem érné meg összeszűrni a levet az ellenségemmel, de most megpróbálok csak egy picikét nem gondolni a jövőre, igyekszem a jelennek élni és arra gondolni, hogy valahová tartok azzal a nővel, akit most a legjobban akarok. Közben csak őt néztem, semmi pénzért nem vettem volna le a tekintetemet róla. Vártam, hogy mosolyogjon, hogy megmozduljon, hogy megszólaljon, vagy csak úgy vártam, mint a lépcsőházban, egy jelre. Kíváncsi vagyok és rettenetesen türelmetlen, most azonnal tudni akarom, hogy fog történni, hogy mit tervez, tudni akarom, hogy mi jár a fejében. Borzalmas egy dög vagyok, tudom jól. Azt mondják, hogy a jó dolgokra érdemes várni, de én ebben nem hiszek. Képtelen vagyok kivárni, úgy érzem, hogy valamit tennem kell, nekem nem megy ez az egyhelyben ácsorgás és várakozás. Szerintem egyébként már elárultam magam, valószínűleg Bonnie már rég tudja, hogy izgatott vagyok, hiszen kicsit mintha erősebben szorítanám a kezét, ráadásul még a kérdést is feltettem. Szerettem volna visszatekerni az időt és akkor nem hagytam volna, hogy így alakuljanak a dolgok. De most már késő bánat, elárultam magam és ez van. Általában nem aggódom ilyen dolgok miatt, ami megint csak azt a tényt támasztja alá, hogy Bonnie más, vele teljesen másképp is viselkedem. Mosolyogtam, majd elfordultam és a lift ajtajára szegeztem a tekintetemet. Hát, hamarosan kiderül, hogy mire készül, addig én csak reménykedni tudok abban, hogy nem megölni, hanem szexelni akar.