Savannah Marie McLaine ;;
Don't break my heart before I give it to you.. ;;
Savannah McLaine
Becenév:S,Anna,Ava
Kor:18
Csoport: zene szak
Egyéni titulus: *born this way
Foglalkozás: biciklis futár
~ • ~
Jellem: Már gyermekkorom óta éneklek, élek halok a zenéért és nagyon boldog voltam amikor felvettek a Marylandbe teljes ösztöndíjjal. Táncolni is tudok, bár azt csak sok gyakorlás árán. Kedves és segítőkész lánynak ismernek az emberek, olyasvalakinek aki megbízható és soha nem adja fel a céljait. Gyakran mondogatta édesanyám hogy egy igazi erős személyiség vagyok, és hogy több ilyen ember kellene a világnak. Szeretek őrült dolgokat csinálni, mint például egy hatalmas záporban elázni, vagy télen fagyit enni. A családi hátterem nem éppen arról árulkodik hogy felső osztályból vagyok, hiszen apám két évvel ezelőtt meghalt, és anyám próbál meg minket (engem és az öcsémet) eltartani. Mindenben segítek neki amiben csak tudok, iskola mellett futárkodom úgy ismerem a várost mint a tenyeremet. Annak idején mi is az Upper East Side-on laktunk és rengeteg pénzünk volt, aztán apa halála után kiderült hogy már rég nem voltunk gazdagok. Apu sok embertől kért kölcsön, akik most rajtunk keresik a törlesztést. Vannak köztük nagyon veszélyes emberek is, akiket jobb ha elkerülünk.
Kinézet:Hosszú hullámos barna hajam van, és igazi mosolygós arcom. Nagy csoki barna szemeim vannak, amikkel néha úgy tudok nézni hogy szinte bárki szívét meglágyítom. Körülbelül 176 cm vagyok, és leginkább bakancsban vagy tornacipőben láthattok, mert nem vagyok az a plázacica fajta. Sminkeléssel nem nagyon szoktam vacakolni, de az alapvető dolgokat mint szempillaspirál, és pirosító én is szoktam használni. Öltözködésem nem nagyon illik bele a Marylend elit környezetébe, mert legtöbbször valami laza ruha van rajtam mint például egy vállkidobós egyszerű póló, vagy egy fekete cica nadrág, esetleg bőrdzseki. Hajamat legtöbbször kiengedve hordom, de amikor eddzek vagy táncolok általában lófarokba kötöm. De vannak olyan napok amikor kedvem támad valami hajkölteményt csinálni, olyankor vagy befonom, vagy felkontyolom a fejem búbjára.
~ • ~
Hozzászólás:Már jócskán lement a nap, a tengerpart kihalt lett, csupán a víz megnyugtató morajlását lehetett hallani. Egy ezüst színű BMW kanyarodott a parkolóba, s miután kialudtak a lámpái, a kocsiból egy feltűnően csinos hölgy szállt ki. Magas sarkúban volt, ami most egyáltalán nem jött jól, hiszen a hölgy a homokba szándékozott sétálni. Haja rendezett kontyban volt a tarkójára tűzve, bár már pár tincs így is kiszabadult a kontyból. Az újságíró elindult a homokos part felé, miközben a férfit kereste, aki talán segíteni tud majd neki. A szél jólesően fújt az arcába amint a parton sétált, már jól jött neki ez a kis nyugalom az egész napos munka után. Nem is tudta pontosan hogy mit vagy kit is keres. Az egész egy képtelen történet valami emberről aki itt van ezen a part részen, és mindenféle fura dologról hadovál. Az emberek frászt kapnak tőle, és ez az a tulajdonság, amiért Mira feltétlen el akart jönni hogy találkozzon az illetővel.
A jelenet már már bele illett volna, egy horror filmbe is. Egy védtelen nő, éjszaka egyedül sétál a tengerparton. A lány már maga is úgy érezte hogy tartania kéne valamitől, vagy legalábbis kézbe vennie a telefonját, arra az esetre ha esetleg tényleg történik vele valami rémisztő. De nem tette, csak kitartóan sétált tovább, és mintha a távolba tábortűz fényei villództak volna. Aztán ütemes dobszó ütötte meg a fülét. Megállt egy pillanatra hogy levegye a magas sarkút, mert a lábbeli nélkül sokkal gyorsabban tudott haladni. Az eleinte neki kedvező szellő, most mintha felerősödött volna. Mira karja libabőrös lett, és már igazán leült volna a tábortűz mellé. Ahogy egyre közelebb és közelebb ért, úgy vette észre a tábortűz mellett ülő fiatalembert. Ami legelőször feltűnt neki, hogy az illető nem viselt pólót. Na már most, bármelyik épeszű ember aki ilyen későn a parton jár, biztos hogy felvesz legalább egy felsőt, hogy ne fagyjon meg. De ezen a férfin nem volt semmi felső viselet. Másodjára, amikor már csak pár lépésre volt az idegentől, észre vette a különféle amulettek, egy kést ami gyönyörűen fel volt díszítve a markolatánál, és a férfi kezében levő dobot, aminek a hangját az imént hallotta. A lány tudta, hogy megtalálta akit keresett. Bár azon kissé meglepődött hogy ilyen fiatal, és egyszerű. Teljesen máshogy képzelte el. Mikor oda ért megállt, és pár pillanatig nézte a férfit. Aztán megköszörülte a torkát, és bemutatkozott.
- Jó estét kívánok. Remélem nem zavarom. A nevem Mirella Gabriak. - kezet nyújtott az idegennek, és várta hogy ő is bemutatkozzon.
A férfi nem is tűnt ijesztőnek, mint ahogy Mira a történetekből hallotta. Sokkal inkább úgy nézett ki, mint egy elveszett lélek. A nő maga sem tudta megmagyarázni miért érzi ezt, de abban biztos volt hogy a férfi nem egy sorozatgyilkos. Miközben leült a Milo mellett levő farönkre, jobban szemügyre vette a helyet. Körülötte kristályok, és gyönyörű motívumokkal díszített kövek hevertek, és az egésznek olyan vibrálása volt, hogy Mira érezte az energiát ami a kövekből árad. A tűz jóleső melege kezdte felmelegíteni a testét, már sokkal jobban érezte magát. Barátságos tekintettel fordult a férfi felé, és annak ellenére hogy Milo úgy nézett ki mint egy 19 éves fiúcska, el tudta róla hinni, hogy tud neki segíteni.
- Elnézést hogy zavarom, Mr.Bataglia. De szükségem van a segítségére. Mondja csak, mennyit tud maga a természetfeletti világról? - kérdezte Mirella, kertelés nélkül.
Mindig is az egyenes beszéd híve volt, precízen és talpra esetten vitte véghez a feladatait, igyekezve nehogy valami hibát kövessen el. Most pedig amikor valami olyat talált, amit egy maga nem tudott megfejteni, vagy megoldani..Nos, egy kicsit megrendült az önbizalma. De nem olyan fából faragták hogy feladja. Ezért felkeresett valakit, aki talán tud valamit a természetfeletti világról.
