Maddox Gordon Rays;;
It matters not what someone is born, it matters what they grow to be! ;;
Név: Maddox Rays
Becenév: Mad, Rays
Kor: 20
Csoport: utcai táncos
Egyéni titulus: Dangerous Boy
Foglalkozás: este pincér
~ • ~
Jellem: A jellemem mindig is érdekes volt: sokszor hazudozok, ha nem jövök ki jól a szüleim által rám hagyott pénzzel, és gyakran csapom be a nőket, de legfőképpen saját magamat csapom be a viselkedésemmel. Ha valakinek igaza van, legyen az akárki, én kiállok mellette. Makacs vagyok, erős akarattal, és céltudatos ember, bár tervezgetni utálok. Gyakran az emberek egy - egy mozdulata nálam többet ér, mintha beszélne, vagy akár több kötetnyi verset írna. Számomra a tánc mindig is fontosabb volt mindennél... Vagyis a hálószobám elhelyezkedésénél sosem volt fontosabb, de ez már egy másik téma. Sokszor vagyok vidám, és kevésszer borús a hangulatom, valamint nem vagyok sem iszákos, sem cigizős, szóval káros szokás mentes. Bár ha a tánc káros szokásnak számít... Hm... nem hinném, mert én inkább káros szenvedélynek nevezném.
Kinézet:Maddox görhes borz. Maddox egy rusnya kutya. Maddox-nak olyan a feje, mint egy elcseszett palacsinta... Na jó, csak szívatlak. Igazából majdnem 2 méter magas vagyok, tökéletesen kidolgozott izomzattal. Az arcomon markáns, és férfias vonások uralkodnak, míg a hajam sötétszőke, a szemem pedig kékes zöld. Nem bírom a buzis, sem a túl pasis ruhákat, így valahol a kettő között vagyok, bár néha a mérleg egyik oldalára én is átbillenek.
~ • ~
Történelem vagy Hozzászólás:New York számomra mindig is olyan hely volt, ahol érdemes élni, és ahol, ha valamit nagyon akarsz, akkor azt megkapod. Ebben a városban mindenkinek volt esélye, bár ez sokszor a protekcióktól is függött.
Én egy viszonylag átlagos családban születtem, ahol a szüleim nagy gondot fordítottak a nevelésemre, ugyanis én voltam az egyetlen gyermekük. A nagyszüleim régen meghaltak, így nem volt, aki a szüleimet tudta volna támogatni, már pedig anyám 18 évesen esett velem teherbe. Nem volt felelőtlen nő, csupán szerelmes. Apám három évvel volt nála idősebb, de ekkor már a tőzsdén dolgozott, és aki ott dolgozik, annak minél hamarabb kikkel szállnia, ugyanis ott ép eszű ember sokáig nem bírja.
De ennek az állásnak hála, hogy lett hol laknia a szüleimnek, és nekem. Valamiért a sors megint szerencsét hozott nekünk, mert remek szomszédokkal lettünk megáldva, akikkel a szüleim tökéletesen kijöttek, bár ezt csak a visszaemlékezésekből tudom.
Aztán, amikor én két éves lettem, a szomszédjainknak is született egy gyermeke, méghozzá Polina, a kis vörös hajú tünemény. Én akkor még alig tudtam beszélni, de amikor megláttam, az eszembe először az a vörös, és tökéletesen csiszolt gyémánt jutott. A nevét nem tudtam, de lerajzoltam, így anyám felismerte, és megtanultam a szót is: gyémánt.
Polina-ra úgy vigyáztam, mintha csak a kishúgom lenne, ám hamarosan kiderült, hogy ennek a lánynak nincsen szüksége rám, ugyanis egyedül és tökéletesen képes megélni, és ravaszabb, mint bárki más. Ám ennek ellenére én mégis kijöttem vele. Képtelen voltam utálni, pedig velem sem volt mindig kedves, de mindent elnéztem neki úgy, ahogyan senki másnak sem.
Átkoznom kellene emiatt magamat, de nem teszem. Ő vele csináltam mindent először… Nem tudom, hogy legjobb barátok voltunk, vagy csupán barátok, vagy esetleg szerelmesek, mert soha, egyikünk sem hozta fel ezt a témát.
Sok év telt el így, míg 12 évnyi barátság után elmentem a városból, és még csak nem is köszöntem el tőle. Máig sem értem, hogy miért tettem, de jobb volt így nekem. A szüleim is jöttek, és a Keleti-partra költöztünk át, ahol egy teljesen új életet kezdtem, és próbáltam róla megfeledkezni, ám nem telt el olyan nap, hogy nem jutott volna az eszembe.
Ekkor kezdtem el táncolni. Ilyenkor kikapcsolt az agyam, és megnyugodtam, aminek hála őt is eltudtam néha felejteni, de néha tánc közben az emlékek csak még erősebben törtek rám. Menekülni akartam az érzések elől, mert Polina üldözött, még ha nem is tudott róla.
A szüleim tökéletesnek hitt fia csatlakozott egy utcai bandához, ami aztán különböző versenyeken vett részt, majd elkezdett utazgatni a városokba. Feladtam az iskolát, mert nekem a tánc fontosabb volt mindennél. Pénzt ugyan adtak nekem a szüleim, de én élveztem az életet, és a pénz nekem nem szabott határokat.
És most újra itt vagyok. New York. Polina háza az enyém mellett van. A hálószobánk ablaka egymásra néz, de most már nincsen tölgyfa. Helyette van bátorság, és az én részemről egyéb más érzelmek, amikről tudom, hogy átfognak vinni a túloldalra.