Central Park

Masha

Miközben anyám elment a boltba én szokás szerint itthon maradtam a drága hangszereim társaságában. Gyorsan eljátszom az egy hete írt számomat gitáron, majd hallom az ajtó csapódást lentről, és anyám visítását, hogy haza ért, és menjek le pakoljam ki a cuccokat. Rögtön felállok az ágyról, mert nem járok jól, hogyha ellent mondok anyámnak, lemegyek a lépcsőn az előszobába majd az összes szatyrot felkapva megyek át a konyhába. Mindent a helyére raktam, és a végén a cigi is a jól megszokott helyére került, a nadrágom zsebébe. Még gyorsan kikapok egy energiaitalt a hűtőből, és visszamegyek a szobámba. Leülök a gépem elé, kibontom az italt, majd belekortyolok, közben a kezemet az egérre tapasztom. Átnézek mindent amit szoktam, közben a löttyöt is elfogyasztom, majd kinyomom a gépet, a dobozt otthagyom, és elrakom a gitáromat a tokjába. Kinyitom a szekrényt, amiben szokás szerint áll a kupi, amit anyám nem fog tűrni, és rendet rak benne. De addig is kikapok egy fehér pólót, a bőrdzsekimet és a farmeromat. Hamar magamra is rángatom a külön féle ruhadarabokat, majd felkapom a gitárt, a fejemre a napszemüveget, és le a lépcsőn. Még gyorsan bemegyek a konyhába, a hűtőből kikapok egy jó, hideg sört, majd ki az előszobába. A lábamra is kerül a fekete converse cipő, majd magam mögött hagyom a házat. Kinyitom az italt, elkezdem lassan kortyolgatni, közben a Central Park felé indulok. Amíg oda érek, nyugodtam elszürcsölöm az italt, majd a legelső kukánál kidobom annak a dobozát. Majd ezek után tovább megyek, körbe- körbe, keresve egy üres padot, amit 10 perc járkálás után meg is találok. Gyorsan meg is rohamozom, hogy nehogy elfoglalja valaki, majd kifejtem a gitárt a tokjából. Hátradőlök a padban, majd normális pozícióba helyezem a gitárt, és megpengetem annak az össze húrját. Hallom, hogy kicsit fals az egyik húr, ezért mindegyiket alaposabban végighallgatok, és amelyiket hibásnak találom, megfordítom a hangolókulcsát, majd amikor minden stimmel, elkezdek játszani a hangszeren.

Hihetetlen, hogy pont nekem van olyan kegyetlenül nagy pechem, hogy anyám annak a bizonyos híres orosz balettnek volt a táncosa. De miért kell rajtam kiélnie a jócskán eltúlzott ambícióit? Nem mintha nem szeretném a balettet, de hálás lennék, ha anyám nem várná el tőlem, hogy én legyek az iskola legjobb táncosa. Ráadásul folyton azzal tömi a fejem, hogy mennyire fontos, hogy sok időt szenteljek a gyakorlásnak, mert akkor bekerülhetek én is abba a híres-nevezetes orosz cuccba. Mintha nekem ez lenne az életcélom. Oké, hogy anyám orosz származású, de ez nem jelenti azt, hogy nekem egyből oda kell rohannom. Még csak az kéne...
Ha apám velünk élne, biztos kiverné anyám fejéből ezeket a hülyeségeket. De ő mindig is sokkal többre értékelte a a huszonéves titkárnőjének a szilikonmelleit, mint a családját. Most meg vígan éli az életét valahol Spanyolországban, és tesz rám. Na jó, ez így pont nem teljesen igaz, mert minden hónapban szép összegeket szokott átutalni a bankszámlámra, de a pénz nem minden... Jelen pillanatban még a vadonatúj ferrarimat is odaadnám azért, hogy idejöjjön, és elmagyarázza anyámnak, hogy nem akarok a hülye orosz balettjében táncolni.
A gondolatmenetemet a telefonom csörgése szakítja meg. A készülékből a szokásos dobozhangon a Bring Me The Horizon egyik dala szól, és hiába ez a kedvenc dalom, nem áll szándékomban végighallgatni. Főleg nem úgy, hogy Oliver hív.
- Mondd, mi kéne megint?
Drága öcsém is csak akkor szokott hívni, amikor valamire szüksége van. Ez a "valami" legtöbbször vagy valami új technikai kütyü, vagy drogok. Mindkettőt el tudtam neki intézni, de nem igazán örültem, hogy ilyenekkel szokott felkeresni. Igaz, jelen pillanatban én sem utasítanék vissza egy füves cigit...
- Hát... A szokásos. Meg tudod szerezni?
- Meg. Éjfél körül várj a klub személyzeti bejáratánál, addigra meglesz minden.
Még mielőtt válaszolhatna, befejezem a hívást, és visszarakom a telefont a zsebembe. Ugyanebben a pillanatban a fülemet gitár hangja üti meg. Megfordulok, és az egyik padon ki is szúrom a srácot, akinél a hangszer van. Odasétálok hozzá, és angyali mosollyal az arcomon fordulok hozzá.
- Szia... Leülhetek?
Gyorsan körülnézek, de mivel a párszáz méteres körzetünkben nincs üres pad, szinte biztosra veszem, hogy nem fog elküldeni. Egyébként is azzal a céllal jöttem ki a parkba, hogy szabad levegőn gyakoroljak, így lényegében csak annyi helyre van szükségem, hogy leüljek, amíg a magassarkút lecserélem a balettcipőmre. De ezt majd csak később... Addig is mosolyogva fürkészem a másik arcát, a válaszára várva.

Masha

Nyugodtan eltudom játszani a számot, mivel nem hallom anyám sipítozó hangját, hogy mosogassak el, vigyem ki a szemetet. De természetesen azt se szoktam megcsinálni. Csiripelnek a madarak, kicsit fúj a szél, és a friss levegőn vagyok a gitárommal. Mi kéne még? Hát persze, társaság. Körbenézek, majd látom, hogy egy rózsaszín hajú lány tipeg ide felém. Amikor meg áll előtte, rám mosolyog, már is tudom, hogy mit fog kérdezni, ezért a mellettem elhelyezkedő tokot „összehajtom” majd ledobom magam mellé a földre. Visszapillantok a lányra, és is elmosolyodok, és kinyögöm a választ.
-Természetesen. –mondom, majd amikor leül mellém, leveszi a cipőjét és felveszi helyette a balettcipőt, már meg se kérdezem, hogy mivel foglalkozik, rögtön megtudom a választ. Felállok, a gitárt nekitámasztom a mellettünk álló fának, bal zsebemből előhalászom a cigit meg az öngyújtót. Kivesz a dobozából egy szálat, a szájához emeli, meggyútja annak a végét, és minden kelléket visszahelyez a zsebébe.
-Ugye nem baj? –kérdezem a lánytól, mert sose lehessen tudni, hogy éppen hogy áll a ciginek a füstjével. De hát nem válaszol semmit, ezért feltételezem, hogy nem fogja zavarni.
~Hozhattam volna több sört. ~- mérgelődök magamban, hiszen nem igazi a cigi egy kis söröcske nélkül. Mondjuk most egy erős, fekete kávét sem utasítnék vissza, mert anyám ma reggel nem tette azt a menüm mellé, én meg teljesen elfeledkeztem róla, hogy nem ittam. És most, így délután három körül érzem a hiányát. Na, de ezt már túl érem, és, hogyha meg nem, akkor kénytelen leszek hazaugrani két dobozért. Annyi talán elég lesz. És talán haza is tudom akkor vinni a hangszert, mert ma már eleget játszottam otthon is, és most már ennyi elég lesz. Gyorsan visszacsomagolom a gitárt a tokba, felkapom a hátamra, majd a lány felé fordulok.
-Bocsáss meg, de egy kicsit haza kell ugranom. –mondom, majd ahogy befejezem a mondatot, elkezdek rohanni a kijárat felé. És nem azért rohanok, hogy a csajszi ne legyen társaság nélkül, hanem már kezd hiányom lenni. Hamar már az utca járdáját koptatom, amikor odaérek a lépcsőnkhöz, kettesével átlépem azokat, kinyitom az ajtót, majd kifújom magam. Ezután ismét elkezdek futkorászni a házban, legelsőnek fel a szobába, hogy letehessem a gitárt, utána le, hogy meg tudjam csinálni a kávét. Gyorsabban el is készül, mint gondoltam, majd azt elszürcsölgetem, mert túl forróra sikerült. Beteszem a csészét a mosogatóba, a táskámba beledobok három darab sört, majd ismét futásnak eredek. Oda is érek az előbb elhagyott Central Park- nak a padjához. Ledobom magam a padra, majd kiveszek egy sört a tatyóból. Kinyitom, majd elkezdem inni minél gyorsabban, mert a futásban teljesen kiszáradt a torkom. Ki is végzem, visszadobom az üres dobozt a táskába, és ismét a lányra nézek. Sóhajtok egy nagyot, majd megszólítom.
-Üdv ismét. Adam Doyle vagyok, 19 éves. És benned kit tisztelhetek? –teszem fel a kérdést, amit a bennem lakozó „úriember” kényszerít ki a torkomon.

Néha elgondolkodok azon, hogy jól teszem-e, hogy mindent megadok az öcsémnek, amit csak kér tőlem. Igaz, nagyrészt csak akkor keres fel, ha drogokra van szüksége, de akkor is... Néha gyötör a bűntudat, hogy én rángattam őt ebbe bele, és ha egyszer miattam fog túladagolni...? Anya biztosan kicsinál. Hacsak nem azért fogja leszedni a fejem, mert nem vesznek fel abba a hülye orosz balettcuccba...
Mikor engedélyt kapok arra, hogy lepakoljam a cuccaimat, leülök a srác mellé a padra. Egy pillanatig gondolkodok azon, hogy tényleg átvegyem-e azt a balettcipőt, de végül meggondolom magam. Nem fogok itt publikusan átöltözni... Még csak az kéne, hogy a sok kiéhezett pasi itt rám vesse magát. sosem lehet tudni, kinek mi jár a fejében...
Szótlanul figyelem, ahogy a srác félreteszi a gitárt, és rágyújt. A kérdésére csak felvonom a szemöldököm, és elkönyvelem magamnak, hogy kulturált ember legalább megkérdezné, ne-e gyújtanék rá én is. sőt, már rá is szólnék a srácra, amikor ő elkezd pakolni, és valamit hadovál arról, hogy haza kell mennie. Megvonom a vállam, de nem mondok semmit. Egyébként sem lenne rá lehetőségem, mert a srác már majdnem a kijáratnál jár. Most ennek valami motort szereltek a hátsó felébe, hogy ilyen gyors?
Ahogy eltűnik a járda kanyarjában, előveszem a zsebemből az iPodomat, és kiválasztom a szokásos Bring Me The Horizon lejátszási listámat. Nem törődve a mellettem elhaladó öreg nénik gyilkos tekintetével állítom be a maximum hangerőt, és biztos vagyok, hogy ezt még jó néhány méterrel odébb is hallani lehet. A modern technika csodái...
Már a lejátszási lista vége felé járok, amikor a srác, aki anno itt gitározott a padon, visszajön, de ezúttal a hangszer nélkül. Nem éppen titkolt arroganciával nézek rá, és kelletlenül kapcsolom ki a zenét.
- Megint te?!
Most mit kéne csinálnom, ugráljak örömömben? Még mit nem. Nem vagyok kiskutya, aki örül annak, ha az úgymond új barátja visszatér. Cöhh. Még csak barátok sem voltunk, a srác nevét sem tudtam... De abban biztos voltam, hogy nem tett rajtam túl jó első benyomást. De ha már visszatolta a képét, adjunk neki még egy esélyt...
Amikor bemutatkozik, alig észrevehetően felvonom a szemöldököm, de azért válaszolok.
- Masha Santorska...
Most mondjam azt, hogy örülök a találkozásnak? Na jó, hazudni nem fogok. Nehogy elbízza magát a drága...

Egy kis ízelítő a helyszínnel kapcsolatban: Majális 1, Majális 2, Majális 3

A Central Park teljesen átalakult. Nagy fesztiválszerű rendezvény, színpadok, kisebb pódiumok, kajáldák, italpultok, minden ami csak kell egy jó majálishoz! Esténként koncertek sokasága vár, nappal különböző programok. Gyertek a barátaitokkal, jelentkezzetek az érdekesnél érdekesebb programokra. Sátorozzatok! Élvezzétek ki ezt a pár napot, legyen ez egy emlékezetes majális! Most van rá esélyed... ki tudja mi lesz egy év múlva.


U.i: Karakteresen persze május 1-től mehetnek a karakterek le és három napos, tehát automatikusan negyediéig tart. Useresen a mai naptól 2012.04.29. már el lehet kezdeni a játékot, kifulladásig! Jó játékot kívánunk mindenkinek!

Alap dolog, hogy május egyet kihasználjuk! A szünet az szünet, az ünnep az ünnep. Már vagy egy hónapja értesültünk erről a kis rendezvényről, amin ha minden jól megy, akkor a Farkasok is fellépnek. Majd... holnap azt hiszem. Szóval ma pakoltunk le, a többiek még a sátrakat verik fel, én pedig abban veszem ki a részem, hogy felkutatom a legjobb helyeket itt. Még nem nagyon volt ilyen rendezvény, nem tudom miért igazából... eddig is csinálhattak volna.Biztos vagyok benne, hogy totálisanjó koncertek lesznek majd, meg a társaság. Huhúú! El sem tudom képzelni, mik lesznek ott. Plusz, hogy kivel fogok egy sátorban aludni... lehet még valami sráccal. Frednek örülnék. Mmm...
Zsebbe dugott kézzel sétálok egy ideig, aztán meglátom egy üres asztalt. Kicsit megállok, majd kiveszem a cigim és rágyújtok. Közben körülpillantok. Egyelőre még nem sok embert jött le, de biztos vagyok benne, hogy elegen lesznek. Pláne, hogy elég nagy együtteseket is hívtak, ahogy a szórólapról olvastam. Remélem Jo-val elmegyünk majd tombolni valami jó kis koncertre. Mint általában mindig. Beleszívok egy nagyot az első szál cigimbe, mivel ma még odáig nem jutottam, hogy rágyújtsak, majd egy italos sátorhoz lépek és a pultosra mosolyogva kérek egy pohár sört. Nem sokszor sörözöm, de most ez esne jól. Aztán tovább indulok. Nem tudom, mit keresek igazából. A piás sátor megvan, a kajás is, a nagyszínpadot el nem lehet téveszteni... aztán a többi meg, ilyen játszótér meg egyebek, szerintem nem érdekesek. Sőt, még a röpi pálya sem annyira.
Ahogy megfordulok, egy ismerőst vélek meglátni, ahogy éppen a másik irányba indult, mint amerre én. Még utolérhetem. Kicsi futás, majd pár nagyobb lépés és...
-Szia Mary! Hogy s mint?
Mosolyodom el, remélem nem zavarom. Bár ahogy ismerem, tuti fix, hogy kimondja a véleményét, ha véletlenül mégis. Jó lenne vele már kicsit beszélgetni, eléggé régen találkoztam vele. Ugyebár nem egy szakon vagyunk, és lehet, hogy éppen ez a gond. Mindenki másfelé.
A nap süt, kicsit kezd melegem lenni attól függően is, hogy egy rövid ujjú póló van rajtam.

Hihetetlen. Újra New York-ban. Mint régen. Alig egy hete érkeztem és már is úgy érzem, mintha el sem mentem volna. Igen! Sajnos volt egy rossz döntésem amit máig is bánok. Ide tartoztam. Imádtam vásárolni, a barátnőmmel lenni, nah meg persze élveztem a város adta egyéb lehetőségeket, de én elmentem. És most újra itt vagyok, hogy minden olyan legyen mint régen. Csak éppen minden megváltozott. Szokásomhoz hűen ma reggelemet is azzal kezdtem, hogy felöltözve kávéért menjek. Útközben megpillantottam néhány plakátot. Central Park majális lesz. Megvéve az energiámat biztosító löttyöt haza sietek.
-Taylor megjöttem, készülj délután ellátogatunk a Central Park-ba.-
Jelentem ki dadám-nak, ha lehet így nevezni őt. Mindig segít nekem, nos bár én nem mindig vagyok olyan kedves vele,( bár mikor is voltam híres a kíméletről?) azért tudja, hogy szeretem.
-Rendben Miss Blair!-
Bólint és már megy is dolgára, ahogy én is. Gondolom felmerül a kérdés mért Blair-nek szólít nem pedig Annának. A kérdésre a válasz egyszerű. A második nevem Blair és ő, valamint még régi legjobb barátnőm ezen szólított, a többieknek meg maradt az első nevem.
3 óra múlva...
Felszaladok az emeletre. Sietve tekintek körbe szobámba egyes cuccaim még dobozban vannak. Persze ami az új munkámhoz kell, az mind elől van, de a ruhák fele..Mit vegyek fel? Vagy egyáltalán minek is kellene elmennem elvégre lehet nem találkozom senkivel kit ismertem. Kissé szomorúan ülök le a holmikupacokkal teli ágyra.
-Miss Blair, készülődjön.-
Megingatom fejem, elment a kedvem attól, hogy nyüzsgő tömeg közé menjek, ahol egy barátra sem lelek. Mondjuk nem mintha eddig hű de sok lett volna, inkább érdek stb...hiába egy ember volt aki kibírt és elfogadott Vyxline. Hosszas győzködés után úgy döntöttem elmegyek.
-Tudod mit? Inkább egyedül megyek..-
Kiszaladok a házból, s taxiba ülve egyenest a Majálisi ceremónia helyszínéhez vitetem magam. Körülnézve nem látok egy ismerős arcot se. Aztán megpillantok egy szőke félhullámos hajzuhatagot. Vyx? Közelebb megyek. Majd megállok pár lépésre mögötte. Nem biztos, hogy örülne nekem. Már épp visszafordulnék mikor felém néz.
-Szia!-
Integetek neki félve. Ajjaj ebből mi lesz?!

- Lelééééééééééptem!
Köszönök el a főnökök gyöngyétől mindennemű illemet elkerülve. Megszokta. Mások is megszokták, vagy ha nem.... jaj kit érdekelnek mások? Jó, persze akad egykét kivételesen fontos személy, de hát ők meg tudják, mennyire hülye vagyok még így 21 éves fejjel is. Felnőtt lettem, te jóóóóóó ég. Na nem mintha bármi változott volna azon kívül, hogy napi szinten lesegetem, nem újultak-e ki a ráncaim, vagy hogy nem lett-e narancsbőröm, meg csupa öreges dolog, de nem. Még mindig olyan vagyok, mint pár héttel ezelőtt.
Nem verem nagy dobra ezt a Majális dolgot, így nem is nagyon öltözök ki, persze ezt a ruhámat imádom, ezért is ebben megyek. Az utak tele, és imádkozom azon, hogy ki tudjak fogni egy Taxit, persze ezzel mindig is szerencsém volt, most sincs másként. Mihelyst meglátok egyet, be is pattanok.
- Hey Arvyn... meló?
Vigyorgok rá minden együttérzés nélkül. Nem kell ezen meglepődni, nagyon szociális vagyok, és még Peteel, a húsos sráccal is jóban vagyok, Arvyn meg hát... ő szokta hallgatni a kiakadásaim.
- Sajnos.... Central Park?
Sóhajt egyet kedven sofőröm, mire nekem összeszűkül a tekintetem.
- Gondolat olvasó lettél?
Még pár percig méregetem így, de mikor meglátom a lemondó fejcsóválást, vigyorogva dőlök hátra. Gondolom mindenki arra jár...

Be se teszem a lábam, és máris olyas valakibe botlok, akit már ezer éve nem láttam. Félve köszön rám, nem értem, én vadul vigyorogva ugrok a nyakába, és szorongatom össze.
- Úristen, te itt? De hogyan? Miért nem hívtál?
Csak egy kicsit megrovó a hangom, de a szorításom nem enyhül, tehát biztosra veheti, hogy kicsattanok az örömtől, amiért találkoztam vele.

Úristen! Megölel, vagy szinte szétroppant. Nem hittem volna, hogy összefutok vele és, hogy örül nekem. Ez annyira csodás. Bár belegondolva nehéz lesz látni azt, hogy új legjobb barátnőre lelt és ciki lesz bevallani, hogy héé! én még mindig hatalom éhes elkényeztetett csaj vagyok, akinek alig vannak ismerősei, max csatlósai.
-Vissza költöztem, vagyis költöztünk anya és az új férje, Taylor...egyszóval mindenki.
Nos hát meglepetés!-
Nevetve felelem, s én is átölelem. Úgy hiányzott, nagyon szeretem őt. Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá, hogy felhívjam, csak féltem...de most már nem tűnök el, még, ha ki is akarnának toloncolni sem.
-Látom még a régi vagy, reméltem is. Nagyon hiányoztál ám!-
Mondom nevetve. Elengedjük egymást. Mint egy romantikus film, csak nem két szerelmes pár lel egymásra, hanem két jó barát. Mint régen, most is megragadom Vyx kezét és elindulunk szétnézni.
-Mesélj mi volt míg távol voltam...amúgy nagyon csinos vagy-
Hát persze. A divat! Mely állandó téma és kedvelt időtöltés volt. Remélem nem maradtam ki túl sok eseményből. És azt is remélem, hogy a látszat ellenére belsőleg is ugyan olyan maradt. Kedves, vicces. Ő volt az aki kérés nélkül ott teremt mellettem, ha gond volt és sok döntést vele együtt hoztam meg. És, ha esetenként megszállt az angyal, akkor általában az neki volt köszönhető. De amúgy nem vagyok gonosz, csak enyhén szólva nem szeretem, ha nem nekem van igazam stb..

Örültem neki, hiszen végre valami normális társaság! A többiekről akik ott voltak, nem is beszélek inkább. Érdekesebbnél érdekesebb emberek, én meg hát csak így néztem. De azért bírom őket, mert a legtöbbjük a csapattársam.
-Én is téged! Jó újra látni.
Attól eltérve, hogy nem voltunk mindig ilyen jóban, most egészen össze sikerült barátkoznunk Maryvel, aminek nagyon de nagyon örülök. Nem szeretek senkivel sem rosszba lenni, az egyetlen olyan ember, akivel eléggé labilis a kapcsolatom, az Polina, úgyhogy... rajta kívül senki más nincs, akivel így lennék.
-Ú, van persze! Már kezdtek éppen éhen halni.
Úgy gondoltam, hogy előbb veszek inni, és után megrohamozok majd valami kajást, de így is megteszi. A nagy pohár italt -sört- nyújtom Mary felé.
-Kérsz? Egészen jó most.
Nem olyan lötty, mint amit általában árulni szoktak. Van neki ereje meg minden. Lassan megindultunk a pizzás felé, közben én kicsit elkezdtem kérdezgetni őt pár dologról.
-Na, és miújság mostanság? Hogy vagy?
Annyira régen nem láttam már, hogy azt sem tudom, hogy van mi volt vele. Hallani sem túl sokat hallottam a suliban felőle vagy bármi... Szóval, éppen itt az ideje. Lehet, hogy csak én vagyok túlzottan elfoglalt, vagy fogalmam sincs. Megeshet, azt hiszem. Elég sok dolgot bevállaltam mostanság, keveset vagyok otthon, sokat vagyok a suliban és a haverokkal a banda végett. Szép. Ez vagyok én, ezt kell szereti. És nem is várnak el sokat tőlem mások.

Max&Cressie

Ruhám: klikk

Végre egy olyan nap,amikor nem kell suliba menni és délután órákra járni. Egy nap legalább pihenhetek és nem kell tanulnom hajnalig. Mivel nem nagyon van sok barátom,ezért egyedül jöttem ki a majálisra. Majd csak összefutok valaki ismerőssel a suliból,esetleg a városból.
Odaérve a parkba,csodálkozva látom,hogy mennyi minden van itt. Sok bazáros, különböző büfék, színpad, különböző játékok. Úgy gondoltam,hogy valamit enni vagy inni kéne. Reggel óta nem ettem semmit sem. És most meg van délután 2 óra. Elindultam az egyik büfés kocsihoz,de a nagy tömegben,felismertem egy alakot. A kalapjáról már gondolom ki lehet az,de nem vagyok benne biztos.
- Max?- kérdezem tőle mikor odaértem hozzá
- Szia!De rég láttalak! - köszöntem neki,majd megöleltem
Max-ot akkor ismertem meg mikor ideköltöztem a városba. Harmadik nap azt hiszem. A városba mászkáltam és nekimentem az utcán. Tipikus én vagyok,hogy ilyen béna vagyok. Aztán meghívott egy üdítőre és közben beszélgettünk. Kiderült,hogy programszervező, bemondó, rádiós, és újságíró a foglalkozása. Sokat beszélgettünk és úgy gondolom jóba lettünk akkor. Azóta szerepeltem már a rádiós műsorában kétszer is. Énekeltem és mint zeneszakos diák.
Régen találkoztunk már. Fogalmam nincs már mikor. Őt gondolom lekötötte a munkája,engem meg a suli foglalt le. Örülök neki,hogy most találkozhattunk egymással.