Kávézó

Savannah & Allison

Már vagy ezer éve nem ültem be egy normális kávézóba, hogy nyugodtan megigyak egy kávét. Folyamatosan csak rohanok. Állandó rohanás az életem. Hol a többiekkel lógok, hogy meg a stúdióban melózom. Csoda, hogy most is van egy kicsi időm. De ez is csak annak köszönhető, hogy már ezer évvel ezelőtt megbeszéltem Savannah-val, hogy összefutunk. Nem egyszerű összeegyeztetni a napirendünket. Ő folyton a sulijában van, vagy éppen az elit barátaival lóg. De ez nem zavar. Végül is neki is meg van a maga élete, ugyan úgy mint nekem.
New York szívében található szerintem a világ legjobb kávézója. Itt találkoztunk először is, és most is ide beszéltük meg a találkozót. Ahogy beléptem az ajtón, már meg is hallottam a jól ismert apró csilingelő hangot amit a bejárati ajtó felé szerelt kis csengő adott ki minden egyes ajtó nyitás alkalmával. Gyorsan kerestem egy szabad asztalt, és lepakoltam a cuccaimat. Nem tudtam mikorra várható Anna, de addig is én rendeltem egy ő erős fekete kávét extra habbal és egy croissant. Nem kellett túl sokáig magamban ücsörögnöm, mert a következő ajtónyitás már a barátnőmé volt.
- Savannah, itt vagyok! –[/center] szóltam oda, miközben integettem, hogy észrevegyen.
Miközben Ő elindult felém, gyorsan ledobtam a táskám a székről és mosolyogva vártam, hogy mikor ér végre oda hozzám és mikor kezd el mesélni arról, hogy mi minden történt vele mostanában.

Átfurakodtam magamat egy kisebb fajta tömegen a metró aluljárójában, aztán felrohantam a lépcsőn és máris a szabadban voltam. Eléggé fullasztó volt odalent a levegő, főleg hogy nem túl kellemes illatok keveredtek a föld alatt, így orrfacsaró bűzt kölcsönöztek minden kedves utas örömére. Hatalmasat szippantottam a frissnek nem nevezhető New York-i szmogba, és a hasamban máris kezdett helyre állni a rend, mivel eddig iszonyat nagy késztetést éreztem arra hogy kihányjam a ma ebédre elfogyasztott makarónit. Máris késésben voltam a találkozóról, amit már hetek óta tervezgettem Allisonnal, a lánnyal aki az egyik legjobb barátaim közé tartozik. Körülbelül 14 éves korunkban találkoztunk, abban a kávézóban ahova azóta is járunk. Nekem még fogszabályzóm volt, és úgy öltöztem mint valami ízlés ficamos bige. Anyu küldött be a kávézóba hogy vegyek neki egy jó erős feketét, amíg ő a munkájával kapcsolatban telefonálgatott. És akkor neki ütköztem Allinek aki jól nyakon öntött forró csokival, de én még csak fel sem kiáltottam, nem haragudtam, hanem mosolyogva legyintettem a bocsánatkérésre és bemutatkoztam neki. Azóta is folyton együtt lógunk, bár ez a folyton kicsit erős kifejezés, hiszen mind a ketten máshol lakunk, ő egy szegényebb negyedben, míg én a gazdagok világában. Egyedül csak neki szoktam mesélni, az egyre romló anyagi helyzetünkről, mert tudom hogy ő megérti, és tudja hogy ez milyen érzés. Hamarosan meg is pillantom azt a híres kávéházat, amely pontosan a Wall street és a nyugati 76. utca sarkánál található, úgy terpeszkedik akár egy öreg hölgy, aki már sok mindent megélt. Átszlalomozok az autók között, kihasználva a közlekedési lekvárt, majd máris a bejáratnál vagyok. Belöktem az ajtót, mire a csengettyű megszólalt. Hm..zene füleimnek. Körbe néztem, és megpillantottam Allisont aki felém integetett, az arcomon megjelent egy mosoly, és oda siettem a lányhoz.
- Aliiiiii! - kiáltottam, nem tudtam, és nem is akartam magamat türtőztetni. - Annyira hiányoztál már. - tettem hozzá, miközben megöleltem és adtam neki egy puszit. Lehuppantam a mellette levő székre, és rendeltem magamnak egy forró csokit, extra adag tejszínhabbal.
- Na mi a helyzet édesem? Fiúk vannak már a láthatáron? - kérdeztem rögtön, ezt a témát mindig ki szoktuk tárgyalni.

Savannah & Allison

Már nagyon régóta barátnők vagyunk, de ezt a felhőtlen örömöt sose tudom megszokni. Mindig úgy megörül nekem, mintha már kitudja mióta nem találkoztunk volna. Bár most tényleg sok idő eltelt a találkozónk óta. Így aztán nem is ellenkeztem, inkább én is szorosan magamhoz öleltem és vigyorogva figyeltem, hogy néhányam milyen furán méregetnek minket.
- Te is nekem Anna. Már az idejét se tudom mikor találkoztunk utoljára. – mondtam miközben elengedtük egymást és mind a ketten lehervadtunk a székeinkre.
Ő rendelt magának egy extra habos forró csokit, talán az emléknek hála, vagy csak szimplán azért mert szereti , nem tudom, de nekem egyből eszembe jutott az a maszatos Savannah, akivel először találkoztam.
- „Na mi a helyzet édesem? Fiúk vannak már a láthatáron?” – kérdezte kíváncsi tekintettel
Szokásos első kör. Mégis mit mondhatnék? Velem soha nem történik semmi izgalmas. Ami meg azt illeti Lucas után pláne nem nagyon szoktam pasikkal foglalkozni.
- Semmi szokatlan. – kortyoltam bele a kávémba, majd folytattam. – Se pasi téren se más felé. Bár mostanában egyre többen járnak az óráimra. Ez is valami ha azt nézzük. –mondtam vigyorogva.
- És veled mi a helyzet? Suli? Család? Valami? –– néztem rá kíváncsi tekintettel, miközben újra belekortyoltam a kávémba.

Mikor megjön a forróó csokoládém, megragadom a bögrét, és tenyereim közé fogom. Jóleső melegség árad szét a kezemben, ahogy beszippantom az isteni ital illatát. Odakint kezd lemenni a nap, ezzel narancsos-rózsaszínesre mázolva, a New York-i szürkés ég alját. Ha belépek ebbe a kávézóba mindig elönt a nyugalom, és valamiféle béke. Nem is tudom mi lehet, de ennek a helynek van valamiféle varázsa. Itt feltöltődik az ember, egy időre megfeledkezhet a gondokról.
Örömmel hallom hogy Allison tánc karriere beindult, hiszen gyermekkora óta az a vágya, hogy tánctanár lehessen, és nem régiben nyitott egy stúdiót, egy régi le rozzant raktárépületben, amit úgy kipofozott hogy rá sem lehetett ismerni.
- Ez többi mint valami Al. Ez csúcs szuper! - lelkendezem, és gratulálok neki. Semmi sem jobb annál mint hogyha látod hogy az álmod, amiről már apró gyermek korod óta álmodozol, végre kezd valóra válni. Ilyenkor nyerem vissza igazán a hitemet, ilyenkor hiszek abban hogy nekem is sikerülhet. Persze a sikerhez vezető út eléggé göröngyös, és tele van sikátorokkal,de remélem egyszer elérem az álmom.
- Anya üdvözöl. Mondta hogy a közel jövőben igazán átjöhetnél vacsorára. A kedvencedet csinálná, úgy mint régen. - adom át az üzenetet mielőtt még kimehetne a fejemből.
- Ne is beszéljünk a suliról. Teljesen ki vagyok tőle készülve. Szinte egész nap ott lógok, és úgy hajtok mint a güzü, úgy érzem ez mégsem elég.- panaszkodom, majd kortyolok az italból, ügyelve hogy ne legyen habos az orrom.

Savannah & Allison

Igazán örültem, hogy barátnőm ennyire örül a sikereimnek. Jó tudni, hogy ha már a családomat nem is, akkor legalább őt érdekli a sorsom és az életem. Igaz, hogy két különböző világban élünk, de mégis megértjük egymást és ennél nincs is jobb.
- Igen, tényleg az. Talán ezért is éri meg reggelente felkelni. – feleltem mosolyogva
Azt szeretem Anna-ban a legjobban amellett hogy olyan mint ha a tesóm lenne, a másik felem, hogy mindig olyan vidám amikor együtt vagyunk. Igazán képes arra, hogy még a legpocsékabb napomat is feldobja.
- Én is üdvözlöm. Már vele is jó régen találkoztam. Ő is jól van? - kíváncsiskodtam
Egyszerűen imádom Anna anyukáját. Soha egyszer sem viselkedett úgy mint ha bármiben is különbek lennének nálam csak azért mert ők gazdagok. Tudta nagyon jól, hogy amire szükségem van az mindenem megvan. Annak idején mikor náluk kuksoltam és Anna zenei „előadásait” hallgattam és készültünk a bulikba, amikre sajnos egyre ritkábban kerül sor, mindig kedveskedett és a kedvenc kajáimat csinálta. Mindig azt figyelte mivel tehet a kedvünkre és mivel segíthet azon, hogy ne érezzem magam zavarban.
- Amúgy mondtam már, hogy imádom az anyukádat? És nyugodtan mond meg, hogy mindenképpen sort fogok keríteni rá, hogy elmenjek hozzátok. – feleltem fülig érő szájjal és ezzel egy időben letörtem egy darabot a croissanomból.
Türelmesen végighallgattam, a panaszait és azon gondolkoztam, hogy mit is mondhatnék, végül is a tánc az én igazi asztalom nem az éneklés. Jó abban is van igazság, hogy a tánc után az éneklés a kedvenc időtöltésem, de akkor is. Ő az aki abba a flancos suliba jár. De akkor is a legjobb barátnőm és csak is bíztatnom szabad.
- Na idefigyelj kisanyám. Te vagy a legjobb énekes akivel valaha is személyesen találkoztam, és képes vagy azt mondani, hogy szerinted ez nem elég? - néztem rá értetlenül. – Egyébként, ha meg a sulidban nem értékelik a tehetséged, akkor nyaljanak sót. Én meg azt mondom. – vigyorogtam rá a legjobb barátnőmre.

Emlékszem arra a napra amikor apa meghalt. Számítottunk rá hogy meg fog történni, hiszen az orvosok felkészítettek hogy csak hónapjai vannak hátra, a rák végképp le fogja győzni. Apa halála előtti napok úgy mosódnak össze számomra, akár egy frissen festett vászon amikor esővíz éri. Azokban az időkben úgy éreztem hogy elvesztem, nem beszéltem senkivel, sőt ami azt illeti még mindenkivel gorombáskodtam is. Utáltam azt ha kedvesek velem, azt is hogyha velem akartak sírni, vagy azt ha kiabáltak velem.
Egyáltalán nem érdekelt semmi, csakis az önsajnálkozás. Hogy mi lesz velem apu halála után, mi fog történni a családunkkal, hogyan tölthetem be az űrt amit maga után fog hagyni a szívemben. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy Allison végig mellettem volt. Akármilyen szemétül is bántam vele, akármit is mondtam neki, ő minden nap jött hozzánk rendíthetetlenül, s folyton biztató beszédeket mondott, azt mondta nem lesz semmi baj. Hogy együtt majd túl fogjuk élni, minden rendben lesz. Sokat szoktam azon gondolkodni mi lett volna velem, ha Alli a legjobb barátnőm nem lett volna ott. Vajon akkor is ott tartanék ahol most vagyok?
Olyanok vagyunk mint a tűz és a víz, egyáltalán nem hasonlítunk egymásra, mégis ő az egyetlen ember aki mindvégig ott volt velem apa halálakor. Aki támogatott, még akkor is ha a pokolba kívántam. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Emlékekkel teli, szívből jövő mosollyal pillantok rá, végig hallgatom amit anyuról mond, aztán még szélesebb mosoly keretezi az arcomat akkor amikor a sulimról beszél. Imádom ezt a csajt, én mondom neki aztán van humorérzéke.
- Anya jól van azt leszámítva hogy rengeteget dolgozik. Aggódik a számlák befizetése miatt, és fél hogy előbb utóbb el kell költöznünk. - válaszolom a kérdésére, aztán megint kortyolok az időközben már langyossá vált italomból. Való igaz hogy nem valami jó az anyagi helyzetünk, hiszen apa halála után kiderült hogy rengeteg befizetetlen számlánk, és kölcsönünk van, amit havonta törleszteni kell. Ezért kezdtem el én is dolgozni, mint biciklis futár. Bár ez másfelől jól is jön, hiszen edzésben tart, és még borravalót is gyakran kapok.
- Tudod mit Alli, igazad van! Ezentúl nem fogok ennyit görcsölni a suli miatt. Még a végén teljesen meg fogok őrülni. Több időt kéne fordítanom a lazulásra. - jegyzem meg, majd a barátnőmre kacsintok. Fejemben máris azon elmélkedem hova mehetnék bulizni a hétvégén. Hívhatnám Ashert,Floriant és Allisont is. Meg talán Maddox is ráér, az unoka tesóm.

Savannah & Allison

- Szegény, akkor nem lehet neki könnyű. Bár manapság, mindenkinek, keményen kell dolgozni, hogy meg tudjon élni. – válaszoltam barátnőmnek, mikor elmesélte, hogy az anyukája mennyit dolgozik.
Nagyon sajnálom őket, végül is nem számítottak rá, hogy ilyen életük lesz az apja halála után. Akkoriban sokat szenvedtek és lehet, hogy nagyképűen fog hangozni, de szerintem ha akkor nem állok Anna mellett akkor összeroppan. Elvesztegeti a tehetségét, és akkor cseszhetnénk az egészet. Arról nem is beszélve, hogy akkor most már nem biztos, hogy a legjobb barátnők lennénk. Az pedig egy súlyos csapás lenne mind a kettőnknek.
- Hát ha ez megvigasztal valamennyire, akkor ugyan nem tágas és nem a legfényűzőbb, de hozzám bármikor jöhettek. – mosolyogtam rá együtt érzőn és még egy kortyot megittam a kávémból.
Tudom, hogy nem szeret erről az egészről beszélni, de előbb vagy utóbb úgy is ki fog tudódni valami.
- Na ugye. nekem mindig igazam van babám, ezt jobb ha megtanulod. – nevettem rá
Tudom, hülyén hangzik ez az egész nem gürcölj annyit, mikor a fele annyi energiával is csúcs szuper vagy, dolog, de tényleg ez az igazság az ő esetében.
- Egyébként ha már a lazulásnál tarunk, akkor mi a véleményed arról, hogy felveszek valakit, hogy segítsen tanítani. Mostanában annyi diák jön a stúdióba, hogy már kezdem elveszteni a fejem. Meg egyre több fajta csoport is érdeklődik a stúdió iránt. Szóval… - néztem rá kíváncsian, amíg vártam, hogy miként reagál.
- Arra gondoltam, hogy feladok egy hirdetést, és talán ha szépen megkérlek akkor talán a sulidban is kitehetnél egy szórólapot, hátha valamelyik táncszakos érez magában némi késztetést az ügy érdekében. – fecsegtem tovább, abban reménykedve, hogy tetszik neki az ötletem.

Leráztam az esernyőm, mikor beértem a kávézóba. Ez az esernyő dolog elég buzis, de nem érdekel annyira, nem fogom bőrig ázni.
Körbenézek. Lanna még nincs itt. Biztos azzal a majom Hadley-vel gyakorol, mikor világosan megírtam Had-nek, hogy ne tartsa fel Lannát. Beszélnünk kell, tiszta ideg vagyok!
Lehuppanok a kedvenc asztalunkhoz a sarokban, és várom, hogy Lanna megjöjjön. Brrr.. Batár hideg van. Rendelek egy tripla forrócsokit, teszek a kalóriákra, és szlopálni kezdem, nincs rá jobb szó, a kultúrált ivás nem a kenyerem.
Előveszem a telefont, és írok még egy smst.
Mikor tolod már ide a helyes kerek popódat???
Valamilyen formában akartam rá célozni, hogy ˝ami persze fele annyira nem helyes mint az enyém˝ vagy ilyesmi, de nem vagyok abban a hangulatban. Türelmetlenül kocogtatni kezdem az asztalt a telefonommal, és jár a lábam.
A pincérsrác kedvesen rám mosolyog, én pedig fülig vörösödök. Jaj ne már, ez olyan ciki. Gyorsan lebukok az asztal alá, és megtörlöm a számat, gyanítom, úgy nézek ki mint egy disznó, de mire felnézek, már ott van egy telefonszám az asztalomon.
Döbbenten a csávóra nézek, aki már újra a pultnál ácsorog, és rám kacsint.
A szememet forgatva elfordulok, jézus, Kovalev, te ribi.
Egy pillanatra eljátszok a gondolattal, hogy pofára ejtem az én drága ikremet, milyen ciki lenne neki, ha elmennék egy körre a pincérsráccal, aztán mikor Hadley legközelebb betér ide, és elmegy a mosdóra, a srác meg követi... HÁHÁHÁHÁHÁÁÁ!! Na jó nem vagyok mocsok, és most különben is fontosabb dolgom van.
Koncentráljunk a feladatra. Szóval, kedves Matt, a helyzet a következő...
Nincs időm végig gondolni, mert nyílik a kávézó ajtaja, és végre Lanna vágtázik be rajta. Lerázza az esővizet hosszú hajáról, és anélkül, hogy körülnézne, az asztalunk felé veszi az irányt, és cseppet sem nőiesen lehuppan.
- Még jó, hogy olyan fürgén itt termettél, mondtam szemrehányóan, és nekikezdek a második triplacsokimnak. Látom, ahogy Lannának egy pillanatra elkerekedik a szeme, aztán elkezd vigyorogni. - Boldogsághormonra van szükségem- teszem hozzá, és tovább szürcsölök. Lanna csóválja a fejét, de nem szól semmit. Aztán kiszúrja a telefonszámot is az asztalon. Nyúlna érte, de én gyorsabb vagyok, és megvető pillantással elrakom a fecnit a táskámba. Úgyse fogja megtudni, kié.
- Hozhatok még valamit? - ez a lágy, dallamos hang... Alig merek felnézni. A pincérsrác az, és félreérthetetlenül vigyorog rám. A vállam közé húzom a fejem, ás fülig vörösödök. Hát, most lebuktam. Látom Lannán, hogy kiválóan szórakozik.[b]

to: Josh
riciruci: itt

Nah, én siettem, én tényleg siettem! Oké, csak annyira siettem, hogy megpróbáltam mindent egy kicsit gyorsabban csinálni, de ha egyszer emberek között kell még mutatkoznom, akkor azért muszáj összekotornom magam egy próba után. Lehet, hogy egy nő sosem büdös, még egy edzés után sem, de attól még az érzés nem kellemes. És úgyis tudom, hogy fordított esetben Josh sem lenne képes kihúzni a listájáról a zuhanyt. Így is, a hajam mosását kihagytam. Úgyis zuhog mondjuk odakinn…
Mindenesetre egy zuhany után máris szebben láttam a világot, még az időjárás ellenére is, ráadásul még így is megelőztem Hadleyt; ami igazából mindegy is, mert úgysem jönne most velem. Még éppen elért az sms, amikor bevágódtam a kocsiba, de persze válaszolni már lusta voltam…inkább indítom a kocsit, semhogy visszaírjak. Ha visszaírok, hogy öt perc, az rendszerint nálam úgyis csak azt jelenti, hogy még sehol sem vagyok, de most tényleg ott voltam öt percen belül. Annyira nincs messze a sulitól a belváros. Már előre kíváncsi voltam, mi lesz ma a terítéken, de elég jó tippem volt.
Már az ablakból kiszúrom Josh buksiját a kávézóba, úgyhogy mikor berontok határozottan, amolyan „egész nap próbán voltam és nem vagyok már kecses és nőies” módon trappolok be, és vetem le magamat az asztalhoz.
- Jaj már, jöttem, ahogy tudtam, drága. Basszus, hideg van – koccannak össze a fogaim, ahogy még egyszer végigszalad rajtam a hideg, de aztán máris szélesen vigyorgok a csokit iszogató srác látványán. A második lenne? Hah, valami tényleg nincs rendjén…a telefonszám gyanús cetli viszont jobban érdekel, sajnos nem sikerül megkaparintanom, és mielőtt bármit is mondhatnék, ott terem a pincérfiú. Az a pirulás viszont mindent elárul…kár, hogy ördögi kedvemben vagyok.
- Ó, kicsim, hát még mindig csokis a szád… - galád vigyorral hajolok át az asztalon, hogy a nem is létező csokifoltot tettetett szexuális pislogással dörgöljem le szegény Josh szája sarkából. Pusztán az öröm kedvéért, hogy még inkább elvörösödjön, mert ahogy a pincérsrácot elnéztem, a meleg-radarját nem fogom tudni átverni. Egyébként sem akartam - Én egy méretes lattét szeretnék, köszi –huppanok aztán vissza a székre angyalian mosolyogva a pincérre, majd mikor láthatóan a nevetésével küszködve elhagyja az asztal környékét igyekszem valami komolyabb arcot felölteni.
- Szóval, mi a baj, ki vele.

Lesújtó pillantást vetek Lannára, és vállat vonok.
- A francba, nem vagy vicces! - sziszegem suttogva, de elég dühösen. De ő csak vigyorog. Én se tehetek mást. Aztán megérkezik a kávéja.
- Méretes, mi? - kérdezem sokatmondóan - Kicsim, miért nem mnodtad, hogy méretest akarsz, azonnal hazamentünk volna! - ezt már úgy mondom, hogy lehetőleg az egész kávézó hallja, a pincérsráccal az élen. - Egy null ide - mondom diadalittasan. - De azért jó, hogy jöttél, a bárszelónai könnyező Mária áldjon meg téged, a patkód sose kopjon el a táncparketten és a májadat mindig legyen mivel megöntöznöd! - ez Hadley dumája, de nekünk mindenünk közös. Szerencsére a csajaink nem. De még Lanna is közös, hogy csúnyán mondjam, neki is a cimbije, meg nekem is. Folyton versenyeznem kell vele.
Aztán hirtelen elkomorodok, és keserű pillantással a triplacsokira bökök.
- Igen, a második. - mondom lemondóan. - Még el is fogok hízni, aztán...
Kezdek felpörögni, a vállamra teszi a kezét, akkor mindig megállok és összeszedem magam. Lanna nem szereti, ha ilyeneket mondok, olyan érzésem van, hogy ő tényleg hisz bennem, hogy lehetek én is egyszer a legjobb. Nagyon támogatóan hat rám, és baromi hálás vagyok ezért.
Na de hol is kezdjem? Egy darabig próbálom megfogalmazni, hogy finom és előkelő legyek, de aztán kibukik belőlem.
- Matt félrekúr - fakadok ki, és érzem, ahogy könny gyűlik a szemembe, ideges vagyok. Én könnyen pánikba esek, de Lanna csak felvonja a szemöldökét, és várja a folytatást. Oké. most jön az, hogy miből gondolom, vagy valami ilyesmi. e kész vagyok az elmélettel. - Nézd, Lanna,ismerem az alsógatyáit. Ismerem a saját alsógatyáimat. Több alsógatyának nincs helye a szobájában, ha velem van! Illetve, még ott van Mr. Sunshine alsógatyája, ha netán felvenném! De ennyi! - a pincérsrác hegyezi a fülét, nyilván feltűnt neki, hogy egy mondatban hányszor hangzott el az alsógatya szó. De ügyet sem vetek rá - Na EZT magyarázza meg! - csak úgy füstölgök. Oké, hogy errefelé nem szoktuk olyan komolyan venni ezt a párkapcsolatdolgot, főleg a melegek nem, de mi ezt így nem beszéltük meg! Egyáltalán nem! Lanna különben is tudja, hogy betegesen rettegek a mindenféle nemibetegségtől, amivel a melegeket ijesztgetik... NEm szeretnék semmit elkapni.
- Mit csináljak? - kérdezem, dacos könnyek vannak a szememben, és nem tudom, mit tegyek. Tulajdonképpen nem bizonyít semmit egy ruhadarab, mert akár ott is aludhatott valaki, nálunk már kb. a fél suli ott aludt legalább egyszer, mégse mentem végig az összesen, bár Hadley-ben nem vagyok biztos. De akkor is. Mindig a legrosszabbra gondolok. Ha meg félrekúr, ki kell adnom az útját.

Már hogy a fenébe ne lennék vicces? Önfényezésemet ezúttal viszont sikeresen megtartom magamnak, csak egy félig röhögésbe fulladó grimaszt vágok, és próbálok nem hangosan visítani a nagyon is szórakoztató tényen, hogy az előbb Josh még a nyakát behúzva vörösödött, most meg a méreteséről ordibál a kávézó közepén…ámen. Rá fogom én még uszítani ezt a pincér srácot úgy érzem, na nem mintha úgy festene, mint aki biztatásra szorul…na lehet, hogy nem vagyok egy Szűz Mária, de azt elég gyorsan ki tudom szagolni, ha valami gáz van, hallgatni néha pedig arany. Mint most.
- Héhéhé, nyugíí – udvariasan meglepett és együtt érző arcot igyekszem vágni, csak hát…kapcsolati ügyekben tanácsot kérni tőlem valami olyasmi lehet, mint megpróbálni szitával merni a vizet. Aha. Valószínűleg idegrohamot kapnék, ha valaki mellett meg kéne állapodnom egy hétnél tovább. Mit egy hét…szerintem addig sem bírnám. Lapos oldalpillantást, de nem különösebben kedveset vetek a pincérsrácra – na tipli, ne hegyezze nekem itt semmire a fülét, majd később _esetleg_ visszatérhetünk rá is.
- Először is vakard össze magad, nyuszifül, mert ha félrekúr, meg sem érdemli, hogy nekem itt elbőgd magad. Oké? – bököm karon jelentőségteljes pillantásokkal Josht, aztán folytatom, miután röviden kortyolok a jelenleg életmentőnek számító kávéból. Hosszú volt a nap; legszívesebben azzal zárnám le, hogy valamelyik égimeszelő cipőm sarkával ismertetem meg Matt tökeit. Mennyivel egyszerűbb lenne.
- Aztán meg döntsd el, hogy mit hiszel. Ha nem vagy benne biztos, mert ilyen ennivalóan jóhiszemű vagy, akkor beszéljétek meg, igen, hagyd hogy valamivel kimagyarázza, hátha sikerül neki. Ha meg eleve nem is bízol benne, akkor dobd ki a fenébe…ne hogy már hagyd, hogy itt szórakozzon veled, kinek képzeli ez magát egy kib.aszott Brian Kinneynek? -khm, igen, lehet, hogy nem én vagyok a magát legfinomabban kifejező lelki támasz, de Josh úgysem hiszem, hogy azt várta tőlem, hogy majd vattacukorba bugyolálom és minden rendben lesz.

Könnyes a szemem, de azért rávigyorgok. Brian Kinney... Áh.
- Azért Brian Kinneyt nem rugdosnám ki az ágyamból - nevetek át a könnyeimen. - Jó kis parti lenne. ÚGyis bukik a szőkékre - vetek egy pillantást magamra az üveg visszatükröződésében. - Nem tudod a számát? - kérdezem.
És már megint jobb kedvem van, és már megint Lannának köszönhetem.
- Igen, igen- motyogom - lehetséges, hogy ez lenne a megoldás, de én... - elkínzottan ránézek - Szeretem. De tényleg.
Óóóó, de cuki, de nyálas ez a mondat. Én vagyok a Drama Queen, mindig is én voltam. Lehet, elvetettem a sulykot, de Lanna javára legyen írva, hogy ha komolyan beszélek, nem szokott kiröhögni.
Együttérzően megcirógatja az arcomat, és csóválja a fejét. Ő nem szereti Matt-et, bemutattam már neki, de Lanna nem igazán volt hajlandó pozitivan nyilatkozni róla.
És amúgy milyen igaza volt.
Azt hiszem most van az igazság pillanata. NEm akartam senkinek az orra alá kötni, de most rámjött az őszinteségi roham. MEgnézem gyorsan, van-e a közelben valaki, de a pincér épp mással van elfoglalva, a kávézóban meg alig van valaki, nem szívesen jönnek ki az emberek a lakásukból ilyen időben. Annál jobb.
- És - még mindig bizonytalan vagyok, nem tudom, ez árulás-e vagy ilyesmi, de ha már elkezdtem, hadd szóljon. - Nézd.
Úgy helyezkedek, hogy az asztal minél többet takarjon belőlem, és felhúzom az ingemet.
A bordáim alatt éles vágás fut végig, nem túl mély, de elég hosszú. Látom, hogy Lanna szemöldöke felszalad, és kérdőn néz rám, hogy WTF.
- Kicsit perverz - mondom neki, kicsit szégyellősen. - Imád vagdosni. És verekszik. És amikor kérem, hogy ne csinálja, csak még jobban dühbe gurul, és...
Most úgy viselkedek mint egy idióta nő, aki nem hajlandó otthagyni a pasiját, pedig az veri. Ezt látom Lanna tekintetében is, úgyhogy lesütöm a szemem. Felkészülök az ordítására. De mit csináljak? Akkoris szeretem Matt-et, és pusztán azon a jogcímen, hogy egy szar alak, nem fogom ott hagyni.
Hadley akármikor elintézné. De én, én is meg tudom csinálni. Meleg vagyok, de férfi, és bármikor el tudnám gyepálni azt a f*szjankót, de hát szeretem, és úgy nemolyan egyszerű.
Felnézek. Lanna úgy néz rám, mint valami kényszeres elmeroggyantra.
- Most mi van? - kérdezem gyáván, elvékonyodó hangon.

Utálom, hogy meg tudom mondani mikor beszél komolyan, és mikor nem. És most komolyan gondolja, amitől halkan felsóhajtok. Menthetetlen. Sosem fogom megérteni az embereket, a nyakamat merném tenni rá. Kit érdekel, hogy szereti? Ha az a p.öcs nem szereti viszont az egésznek semmi értelme, ezt hívják úgy, hogy önsanyargatás. Annak egy nagyon elterjedt, beteges formája…a gyomrom fordul fel tőle. Most erre mégis mit mondjak? Hogy halj meg hülyén és boldogtalanul édesem…? Na jó, ennyire még én sem vagyok gonosz, de ha nem verhetek értelmet a kis fejecskéjébe, igazán nem tudom miért is vagyok itt.
Úgyis tudja, hogy tényleg nem vagyok oda a srácért…oké, néha hajlamos vagyok kicsit elhamarkodottan ítéletet hozni másokról, de nem tehetek róla, az első benyomás teszi rám mindig a legnagyobb hatást, és nem volt elragadtatva attól a sunyi pofájú Matt gyerektől. Plusz: általában elég jól rá tudok hibázni, hogy ki milyen ember.
- Mit csinálsz…? – kérdezem gyanakvóan felrántva egyik szemöldökömet, te jó ég, mi fog ebből még kisülni? Vagy most csak szívat? Ha az előbb azt hittem, hogy felfordult a gyomrom, akkor most már masszív hányingerem van. Ugye ezt most nem gondolja komolyan? Április elseje lenne? A fenébe, az már volt. És nekem mit is kéne csinálnom? Ordibálni vele, káromkodni, itt hagyni? Egyáltalán mi az istenért mutatta ezt most meg? Ismerhetne annyira, hogy ezen már fel is ment az agyvizem; annyira meg pláne, hogy nem fogok csak itt ülni és hallgatni ezt az agymenést. Ez azért túl megy három Brian Kinneyn is…
Sokáig nem válaszolok neki, mérlegelve az opcióimat. De sajnos tudom, hogy tökéletesen rohadtul mindegy, mit is mondok neki. Bólogatni fog, hogy igaz, igaz; de nem fog csinálni semmit, mert „juuuuuj, szeretem”. A rohadt fenébe is ezzel az egésszel.
- Kell még egy kis cukor a kávémba. Pillanat – nincs sok kedvem kitaktikázni, hogy hogyan is csináljam, amit csinálni kell; úgyhogy marad az improvizáció. Feltápászkodom az asztaltól, megindulok a pulthoz, a pincérsrác felé, közben előkotrom a telefonomat a zsebemből. Nincs mese, kis öcsi, te akartad….
- Figyelj csak, itt kell hagynom a barátomat egy kicsit, el kell intéznem valamit…addig leülnél hozzá dumálni? Tudod, kicsit maga alatt van. Ja és…megtennéd, hogy nem engeded ki innen? Felőlem a székhez kötözheted, bezárkózhattok a wc-be, nekem aztán tökre mindegy, csak maradjon itt, oké? – ártatlanul vigyorgok a srácra, aki egy kissé biztosan hülyének néz, de hát a vak is látja, hogy bejön neki Josh, úgyhogy nagyot lökök rajta a barátom irányába. Visszanéz rám ugyan, de hála az égnek megindul.
Én pedig tárcsázhatom Hadleyt, hangposta, remek, csak remélhetem, hogy lehallgatja, mielőtt hazaindulna.
- Szarban van az öcséd, Ken, megyünk és…elbeszélgetünk a kis barátjával, a Madison és a hetedik sarkán vagyok. Siess - közben ártatlanul figyelem, hogy a két jó madár szóba elegyedjen egymással, hogy egy áldott pillanatban kislisszolhassak az ajtón.

Ma aztán tényleg ge*ifáradt vagyok. Tényleg. Húzom magam után a beleimet. Lannával olyan próbát nyomtunk, hogy mindenki lesz*pta magát, nincs más vágyam, mint hazaérni, és bedőlni az ágyba.
Ettől függetlenülsokáig szöttyögök, tusolok, hajat mosok, imádom itt folyatni a meleg vizet, csak nekitámasztom a fejem a csempének, és van, hogy elalszok a zuhany alatt. Lanna már úgyis eltiplizett, Josh-sal van találkozója, elcsacsognak majd, ez amolyan csajbuli, nekem semmi keresnivalóm ott. Josh nem az a hajtűdobáló jelenség, de ha Lanna is ott van, akkor olyan lesz mint egy kislány, és én azt nem bírom nézni, hallgatni meg pláne nem. Hazamegyek szépn aludni, holnap úgyis folyt. köv. Szükségem lesz az energiámra, pláne ebben az emelgetős koreográfiában. Ha holnap olyan leszek, mint a mosott f*s, akkor egyszerűen pofáraejtem Lannát, és betörik a csinos orrocskája, azt meg ugye nem hagyhatom.
Egy pár percre elmerengek a mai koreográfián. Jól megdolgoztatott, annyi szent, de mondjuk Lannát is, dobáltam, rángattam a földön, emelgettem, tiszte kék-zöld folt lett szegény csaj, de a végére már nagyon profin ment. Elégedett vagyok magunkkal, eddig ő az a táncpartnerem,akivel a legjobban tudok együtt dolgozni. Szerencsére baromira egymásra vagyunk hangolódva.
Ásítozva, vakarózva jövök ki a zuhany alól, egyszál törölközőben. Alig látok az orromnál tovább. Kinn szakad az eső, és már sötét van, hát remek.
Látom, hogy villog a telefonom. Ahogy érte nyúlok, kioldózódik a törölközőm, a levegőben kapom el, különben ott álltam volna pucéran mint a csiga. Mondjuk mindegy, mert most tényleg nincs itt senki. Átkozódva hallgatom le az üzenetet.
- Szarban van az öcséd, Ken, megyünk és…elbeszélgetünk a kis barátjával, a Madison és a hetedik sarkán vagyok. Siess
Lanna hangja az, kicsit kapkodó, és szaporán veszi a levegőt, azért annyira már ismerem, hogy tudjam, hogy ilyenkor baromi ideges. De egyből rám is rámragasztja. Felpattan a szemem, de csak azért, hogy utána összeszűküljön, és bevágom a telefont a táskámba. Szarban van? Mi van? A kis barátjával? Ez nyilván az a srác lesz, Matt vagy ki. Mi van???
Az ikremet nem hagyom bántani, a család amolyan szent dolog, mint ahogy a barátaim is. És ha... ha az a köcsög bántotta, akkor tuti, hogy ma a sürgősségin fog kikötni. A reflexeim jók, erőm teljében vagyok, és bazinagyokat tudok ütni, meg rúgni.
Villámsebességgel kapkodom magamra a ruháimat, bevágom a szekrényt, és rávágom a számzárat, majd lélekszakadva bevágódok a kocsimba, és nem egészen öt perc alatt - rekordsebességgel- bekanyarodok a Madisonon, és lefröcskölöm Lannát, akinek mondjuk már így is tökmindegy, úgy bőrig ázott. Mutatom neki, hogy szálljon be.
- bocsesz - mondom rezignáltan, miközben szemrehányó pillantással bemászik. A nyakamat tekergetem az öcsém után, de őt nem látom sehol. - Josh...? - kérdezem enyhe pánikkal a hangomban, túl fáradt vagyok, és ilyenkor túlreagálok dolgokat. Lelki szemeim előtt megjelent, hogy a hullaházba megyünk azonosítani, meg ilyesmi.
Lanna egyből letekeri az ablakot, és nem törődve a becsapkodó esővel, rágyújt egy cigire. Tényleg valami gáz van, ha ennyire ideges, de kivételesen egy büdös szót sem szólok a halálpálca miatt.
- Mi van? - kérdezem - Mi a franc történt?? Hol van Josh???

Gyere, gyere, gyere mááááár….! Az ideg megöl, pedig nem is kell olyan sokat várnom Hadleyre. Rommá ázok ugyan, szétvet az idegesség, meg a düh, és reflexesen próbálok úgy visszapislogni a kávézó ablakán, hogy szóval tartja-e rendesen Josht a pincérsrác. Remélem annyi esze volt, hogy kitalált valamit arra, hova lettem…bár még jobb lenne, ha a srác annyira elbűvölőnek bizonyulna, hogy eszébe sem jutok a fiatalabbik Kovalevnek, és addig mi megoldjuk az életét, aztán esetleg még egymásba is szerethetnek, elfelejti ezt a gyökér-gyerek Mattet, és mindenki boldogan él, amíg meg nem hal.
Egy nagy fenét. Sajnos a valóság nem így funkcionál, és ezzel a jelek szerint egyedül Josh nincs tisztában. Az ilyesmi bosszantott. És az ő esetében különösen bosszantott, hiszen a legjobb barátom. Hogy lehet ennyire-ennyire-ennyire hülye? Vannak a pillanatok, amikor hülyeségeket beszél, de közben rettentően aranyos, és vannak a pillanatok, amikor…amikor egyszerűen muszáj elmebetegnek néznem. Hát, egy diliházban esetleg legalább bezárnák egy gumiszobába, és akkor nem vagdosná össze egy pszichopata sem.
Legalább már nem fázok az agybajtól, sőt, úgy érzem egyenest megsülök…na ezen Hadley ügyes parkolása azért enyhít egy keveset, de most ez a legkevesebb, amin fel tudnám kapni a vizet. Most, hogy végre szárazon vagyok rögtön rá is gyújtok – nem szokásom pedig ilyenkor, amikor tudom, hogy minden egyes áldott nap keményen fogunk próbálni, de még mindig jobb, mintha a két kis kezemmel kezdeném el a kocsin kitölteni az agressziómat.
- Bocs – mondom csak a homlokomat ráncolva, valamikor már a harmadik slukk után, lehet, hogy én próbálok megnyugodni, de közben rájövök, hogy Hadley még nem is tudja mi a rák folyik itt, és ideje lenne felvilágosítanom - Az önpusztító agybaját leszámítva perpillanat jól van, benn hagytam a nagyonmeleg, nagyoncuki pincérsráccal – nem, most marhára nincs kedvem viccelődni ezen egy szép sornyit - Na közben indíts már, mire vársz, remélem tudod hol lakik az a f.asz, oda megyünk, közben mondom – pöccentem ki az ablakon a hamut, igazi rendes kislány módjára vigyázva, hogy ne égessem ki az ülést, és ne hamuzzam össze a fél kocsit.
- Először is, Matt félrek.úr, amin mondjuk sehogy sem tudok csodálkozni, mert sunyi egy képe van, és egyébként sem ismerek egy meleget sem, aki normális monogám kapcsolatban élne. Ha Josh olyan hülye, hogy ezt elnézze, még nem is húznám fel magam ennyire, tudod, de ez az idióta öcséd…aaaaaarg! Az a szemétláda összevissza vagdossa, meg feltételezem ütlegeli. Normális ez? Igazából egyik sem normális! És Josh csak mondjamondjamondja, hogy de ő szereti, azon a tizennégy éves, szerelmes kamaszlány vagyok hangján a boci szemeivel….és ennek véget kell vetni, mert tudod, hogy ő magától nem fog.

Először megnyugszom, hogy Josh-ért még nem a hullaházba kell menni, bár a nagyonmeleg, nagyoncuki pincérsrác nem igazán nyugtat meg, rosszallóan felvonom a szemöldökömet, de nincs idő lamentálásra, Lanna parancsára elindulok, miközben vázolja a helyzetet, én pedig a kormányt markolom és dacosan nézek magam elé a piros lámpánál, próbálom felfogni a dolgot. Szóval Matt. És... MI VAN?
ÚGy fékezek le, hogy hangos dudakoncert lesz a jutalmam a mögöttem jövőktől. De nem érdekel. Forr bennem a düh, és nem vagyok biztos benne, hogy jól értettem azt, amit mondott.
- Tessék? - kérdezem értetlenül, de Lanna nem kímél, ecseteli a sztorit, nekem pedig szép lassan felforr az agyvizem is.
- JOSH, TE... - már nyitom az ajtót, hogy kiszálljak, hogy Josh-ért menjek, hogy a fülénél fogva rángassam haza, nem is, anyámékig, hogy vigyázzanak rá, mint Liam-re, hogy zárják be, hogy... Hirtelen, mintha lenne egy kamasz húgom. De Lanna úgy ránt vissza, hogy csak úgy nyekkenek, és akkor eszembe jut ki is az igaz bűnös.
- ... de előbb nyírjuk ki - hagyom jóvá, és feltúráztatom a motort.
Amit Lanna mond, attól előbb szédelgek, majd hányingerem lesz. MICSODA? Hogy veri, hogy vagdossa... MI VAN? Ilyen komolyan létezik? Ez.. ez nem is lehet igaz.
- Szereti! - visszhangzom kiakadva Lanna szavait - Ez nem normális, ez komolyan nem normális, mondtam én, hogy ez a meleg dolog kurvára nem vicces...
Nem tudom, hol lakik, csak találomra kanyarodok be egy utcán, tudod, mikor mászkálok én a nyomukba... Vááh. Gondolatban végigfuttatom magamban, hogy a grafikusoknak holnap valami vizsgájuk van, úgyhogy elvileg otthon van. Vagy nem. Mindegy, utána megyek én akárhova, és megkeserítem az életét. Szétverem, és szétvagdosom.
- Adj egy slukkot - nyúlok Lanna cigijéért, és jól megszívom. A füst kicsit megszédíti a fejemet, de nem vág taccsra annyira. Lanna megereszt egy keserves vigyort, és az utcát tájolja, mintha megpillanthatná valahol azt a köcsögöt.
- Hazavigyelek? - jut eszembe a lovagiasság, végülis ez nem feltétlenül Lanna ügye, oké, hogy barátok, de nem muszáj szétveretnie magát, bár igazából nem féltem őt. Jobb társam a bunyóban, mint Josh, annyi szent.
Most is felháborodottan rázza a fejét. Jól van na...
- Vigyázz, kanyar - jut eszembe az utolsó pillanatban befordulni, és a csajszi feje az ablaküvegnek vágódik. Hát ezért még megkapom a magamét, de hát na, elbámultam.

Nem igazán számít, hogy Hadley végül is hányszor kérdez vissza, vagy hányszor akad ki azon, amit mondtam. Attól még az egész ugyanolyan romhalmaz és rettentően kiborító marad. Sőt, igazság szerint rég borított ki valami _ennyire_. És igen, valamennyire megértettem a kirohanását, szívesen adtam volna egy jobbos, meg egy balos pofont Joshnak is, hogy aztán bezárjuk tényleg valami puha, rózsaszín, napfényes szobába, ahonnan élete végéig nem jöhet ki többet nélkülünk. Csak a legelkeserítőbb az egészben az, hogy nem érzem úgy, hogy az segítene.
Én sosem voltam ilyen. Nem igazán ragaszkodok az emberekhez. Vagy csak nagyon kevés emberhez, amit kényszeresen, a valóságnak megfelelően alá tudok támasztani azzal, hogy miért is nem. Nem idealizálok senkit. Nem azt látom, amit látni akarok. Mi értelme lenne? Hogy engem is összekaszaboljon valaki? Na mert persze, minden vágyam.
- Ülj már vissza, ha legalább el lehet verni a port valaki máson is, mint Josh, akkor rajta fogjuk elverni – mondom szárazon, lassan az első düh-hullámom elapad, és csak a gyilkos elszántság marad helyette. Visszarántom Hadleyt, maradjunk csak fókuszáltak. Utána rengeteg időnk lesz még, hogy megpróbáljunk némi józanságot önteni a tesóba is.
- És hé, ne a melegeket hibáztasd, ez ugyanúgy előfordulhatna egy totálisan hetero kapcsolatban is – mondom aztán kissé felrántva a szemöldökeimet, szerintem Joshra nagyon is ráférne egy kis bátorítás, és támogatás, főleg Hadleytől, már ami a szexuális orientáltságát illeti…biztos nem lehet könnyű neki sem; és a Matt-ügyet leszámítva két vállal mögötte vagyok. Nem szeretek én sem különösebb különbséget tenni abban, hogy éppen egy fiún, vagy lányon akad meg a szemem…az emberek csak emberek maradnak. Közben leadom a címet is Hadleynek, aki a jelek szerint kissé céltalanul kanyarog. Sajnos én tudom, hol lakik az a disznó, egyszer mentem hozzá Joshért…most valahogy nem bánnám, ha többet oda se kéne mennem.
Pislogok vagy kétszer is nagyokat, amikor kirántják a kezemből a cigit, ilyet sem látok túl sokszor, de nem szólok egy szót sem. Pont nekem kéne? Hahh…azért visszaorozom a bűzrudat, mielőtt a vezetés rovására menne, így is fájdalmasan koppan egyet a fejem az üvegen a következő kanyarban. Azért nem lenne rossz, ha egyben odaérnénk…
- Hazavinni? Ugye csak hülyéskedsz? – szisszenek fel, engem ugyan nem fog most levakarni. Nem mintha olyan nagy bunyós lennék, de egyszer-kétszer akartak már megtépni engem is, a védőmechanizmus azért működik nálam is…és így legalább ketten leszünk - Különben is a kávézó előtt hagytam a kocsim. Lassíts, mindjárt ott vagyunk.

Dacosan meredek magam elé. Igen-igen, előfordulhat hetero kapcsolatban is, de Josh azért férfi, hogy megvédje magát. Vagy mi a fene.
- Ne érts félre - nyelem le a dühömet - Szeretem Josht. El nem tudod képzelni, mennyire. Az ikred tényleg a másik feled, és megőrülnék, ha valami baja történne... Talán ezért is idegesít annyira.
Nem tudom, minek magyarázok, Lanna ezt valószínűleg pontosan tudja. Elég zárkózott valaki, már ami a mély érzelmeket illeti, de mi egész jóban vagyunk vele. Sőt. Josh, és én is tudjuk, hogy bármikor számíthatunk rá, nem számít, miről van szó, vagy a napnak melyik órájában járunk. Lanna úgy összeforrt már a köztudatban a Kovalevekkel, hogy szétválaszthatatlan. De ezzel semmi baj nincs.
KEresem a szavakat, de nem igazán találom, végül azért eszembe jut mégvalami.
- Az egy dolog, hogy nem tudok megbékélni ezzel a meleg - dolgával - mondom neki, miközben most már jobban koncentrálok az útra - hanem... Ott van Liam. Liam annyira felnéz ránk, mi vagyunk az okos, menő, vicces, jóképű bátyjai - feszült vagyok, de elmosolyodok - és szakmai szempontból is a példaképének tart minket, és még csak 12 éves. NEm gondolod, hogy...
Nem fejezem be, mert LAnna pillantása belémfojtja a szót. Nem, nem hinném, hogy úgy gondolja. Én lihegem túl. Már megint.
A ˝ nem gondolod, hogy ez nem túl jó példa neki? ˝ mondat túl durvának tűnik jelen helyzetben.
- Ja es folyton összekevernek minket. Nem nagyon szeretném, hogy egyszer csak meglepjenek - mondom poénkodva, de azért ott bújkál a hangomban valami, ami azt súgja, hogy komolyan gondolom.
Megint csönd van, Lanna az utat figyeli, és nem tudok semmit leolvasni az arcáról. Daosan fogom a kormányt, és próbálom betájolni azt a mocskot. Nem tudom, mire gondoljak. El vagyok keseredve.
- Ettől függetlenül Matthew pusztuljuon - köpök ki az ablakon. - Nem szórakozhat egy Kovalevvel, különben is, aki az öcsémet bántja, az rászolgált a halálra!
Elkezdenek képek peregni a szemem előtt, ahogy Josh-hoz nyúl, ahogy hozzáér, ahogy elállatiasodik az arca, ahogy Josh ártatatlan - 14évesforma tekintete tágra nyílik, ahogy megvágja, ahgoy kineveti, hallom Josht, ahogy felüvölt. Az ajkamba harapok, verejtékcseppek gyöngyöznek az arcomon, és menthetetlenül elmerülök a kényszerképzeteimben. Nagyon furcsa érzés. Utoljára akkor volt ilyen, mikor Lannával egy hülye szponzorbálon eljártuk a Roxanne-tangót. Tánc közben tudom belelovallni magam így a dolgokba. His eyes upon your face, His hand upon your hand, His lips caress your skin, It's more than I can stand!
IStenem kérlek, mondd, hogy ez egy rossz álom.

Annak ellenére, hogy nincs testvérem, azért elég jól meg tudom érteni ezt. Vagy talán pont azért. Testvérek híján ölök én akkor a barátaimért. Természetes, hogy ettől az egésztől a plafonra másztam én is, és szétvet a düh; de ha őszinte akarok lenni, ennek nálam tényleg semmi köze ahhoz, hogy Josh meleg-e vagy nem. Azt hiszem nem lehet mindenkinek ez annyira mindegy, mint nekem. Talán én vagyok szintén kissé defektes, hogy nem hat meg a dolog.
Azt meg végképp nem gondolom, hogy ebbe most bele kéne keverni még Liamet is. Rossz példa? Az, ha valaki felvállalja azt aki? Mégis mi lehetne abban a rossz? Nem mondom ki viszont ezt hangosan, inkább bámulom az utat. A jelen körülmények között meglehet Hadley félreértené, amire ki akarok lyukadni. Egyébként is tudom, hogy neki nehezebb. Egészen más, valakit úgy megismerni, mint meleg, és összenőve lenni vele egész életedben, aztán rád dob egy ilyen bombát…most annak nem volt itt semmi helye, hogy azon próbáljak segíteni, hogy Hadley megbékéljen az öccse szexuális orientációjával…most egyenesen hülyeség lett volna ezt felhozni, főleg annak fényében, amit éppen csinálni akartunk.
Kidobtam a cigit az ablakon, és felhúztam, mert már eléggé lehűtötte a fejemet a huzat. Nem bántam volna, ha már a holnapban járnánk, nyugodtan heverészve a napsütésben és elfelejtve ezt az egészet.
- Ne legyél már hülye, nincs az a meleg, akinek a radarja téged befogna, muci – és ez bizony így igaz. Egy pillanatnyi képzavar után szerintem mindenkinek kényesen tisztává válna a szitu, már ha lenne valaki olyan nyomorék, hogy ráhajtana Hadley-re…na meg nem látom magam előtt, hogy Hadley hogyan is keveredne olyan helyre, ahol ez megtörténhet. Inkább én szoktam a félőrült banán lenni, aki lelkesen önkénteskedik, ha melegbárba kell menni. Én halálosan jól tudok ott szórakozni. Nem taperol le senki nyomoronc, viszont de szívesen megtáncoltatnak.
- Na ebben viszont egyet értünk. Kanyar, a nyolcas lesz az – így igaz. Most igazából egyáltalán semmi nem olyan fontos, mint hogy megneveljük azt a disznót. Idegesen dobolok ujjaimmal a térdemen, ahogy bekanyarodunk, és végül előbb kipattanok a kocsiból, mint hogy Hadley rendesen beparkolna. Valami pasas jön kifelé a tömbház ajtaján, futva még éppen kitámasztom lábammal, mielőtt becsukódna. Nem mintha nem csöngethetnénk fel valakit, hogy pizzát hoztunk, de így legalább megspórolunk egy hazugságot. Amíg Hadley is kikászálódik leolvasom a kapucsengőt, azt már nem tudom melyik lakásban lakik Matt. A neve viszont ott árulkodik a tizenhetes csengő mellett – Az elsőre megyünk.