Pink Elephant vendéglő és bár

Samanta

Unott mozdulattal nyomtam el a cigarettámat a bejárat melletti szemetes tetején; a kelleténél tovább pöckölgetve ide-oda a lehullott hamut. Kicsit talán még korán volt ma nekiindulni az éjszakának, de apám az őrületbe kergetett. Háromszor küldött vissza a szobámba átöltözni. Mintha az esetek kilencvenkilenc százalékában otthon lenne, és tudná ellenőrizni mikor, hogyan lépek ki az ajtón. Azt sem tudná, ha minden hétvégén húszcentis platformcipőkben és falatnyi szoknyákban illegetném a hátsómat Brooklynban.
Nem egy megszokott dolog, hogy otthon legyen egy péntek este, és nem a nőjével vacsorázzon, vagy valami ostoba banketten legyen. Mielőbb ki kellett jutnom a házból, mielőtt kiborultam volna attól, hogy egyszer az életben úgy viselkedett, ahogy egy apának kellene, úgyhogy valahogy inkább lenyeltem a békát, és – szerinte – hiánytalan öltözékben hagytam el a lakást. Mindegy, nem nagy ügy – győzködtem magam még mindig egy kicsit füstölögve, jelentősen szolidabban festettem, mint egy átlagos péntek estén szoktam, de ahogy végül benyitottam a bárba az első utam a mellékhelységbe vezetett – a sminkemet azért is fel fogom egy kicsit dobni, úgy festek, mintha az iskolapadba akarnék beülni, már csak egy stréber szemüveg hiányzik a fejemről. Rikító pink rúzst kentem ajkaimra, ujjaimmal elmaszatoltam a szürke szemceruza vonalát. A táskámban lapuló csörgő-zörgő karkötőket is magamra aggattam – sokkal jobb.
Beletúrtam még a hajamba, kicsit összeborzoltam, aztán egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, mielőtt magas sarkaimon ráérősen visszabillegtem volna az emberek közé, egyenest a bárpultot célozva meg; könnyedén felhuppanva egy székre. Ma egyedül voltam, ami merőben szokatlan dolog az én esetemben, de néha, a már-csak-azért-is elvre építve szerettem társaság nélkül kalandozni. Megadja az esélyét annak, hogy kivételesen ne feltétlenül én vadásszak le valakit, hanem engem vadásszanak le. Néha egyáltalán nem olyan rossz vadász helyett a prédát játszani, engem pedig egy dolog gyönyörködtet csak igazán: a kiszámíthatatlan változatosság. No jó, és a véletlenek.
- A szokásosat, Lanna? – Josh a mixer perdült elém a semmiből, az örök mosolyával és energiájával. Íme egy ember, akinek sikerült olyan melót találnia, amit élvez, és ami illik hozzá – legalábbis mindig így gondoltam a férfire.
- Nem is tudtam, hogy van szokásosom – pislantottam rá ártatlanul, azt aztán még nem mondta rám soha senki, hogy kiszámítható lennék.
- Figyelj csak, ezt megkóstolod, és majd lesz – kacsintott rám vidáman, mielőtt a mixerrel zsonglőrködve kotyvasztani kezdett nekem valamit. Jó ég tudja, mit, de az aztán nem tudott volna visszatartani attól, hogy a végül elém kerülő rózsaszínes-narancsos akármit megkóstoljam.
- Még megy a rúzsodhoz is, picinyem.
- Milyen figyelmes… - vigyorogtam vissza Joshra, beleszagoltam a dundi, magasított pohárba, majd a szívószálat figyelmen kívül hagyva inkább kortyoltam belőle. Erős volt – És mi ez? Annak ellenére, hogy rózsaszín meglehetősen tömény…
- Ne akard tudni – nevetett rám újfent, mielőtt újabb vendégek érkeztek volna, és továbbra is mosolyogva ott hagyott volna.
A poharamat magamhoz véve fordultam meg ültömben, hátamat így félig a pultnak támasztva vettem szemügyre a mai felhozatalt. Noha még nem tudtam mihez is lenne igazán kedvem ma este…de biztos voltam benne, hogy nemsokára ki fogom találni.
( ruci: itt )

To:Lanna

Szaggatottan lélegezve ültem le a táncterem hideg parkettjára. Azon gondolkozva, hogy este hova menjek. A Pink Elephant-ba vagy a Mansion-ba. Az Elephant-ban egy új banda bemutatkozó koncertje lesz -azt hiszem rockot játszanak-, a Mansion-ban pedig ott lesz a fél suli. Mindegy estig még van időm eldönteni.

***
Már vagy a fél ruhatáramat kihánytam az ágyamra, de még mindig semmi viselhetőt nem találtam. Talán már ideje lenne elmenni bevásárolni, de valahogy nincs rá időm. Ott van a suli, a táncpróbák, na meg anya unalmas könyvei. Sóhajtva lehuppantam a ruháim közé, és akkor megláttam a megfelelő szettet, amely épen ideális egy friss tavaszi hangulatú party-hoz. Íme a fél órás keresgélésem eredménye:


Éppen, hogy elkészülődtem máris dudáltak, a taxis volt. Gyorsan elköszöntem anyáéktól, becsaptam magam mögött a bejárati ajtót, és máris a taxiba teremtem.

- A Pink Elephant vendéglőbe legyen szíves.

- Ok Kisasszony ahogy parancsolja. - Egész úton az ablakon kifelé bámultam, ahogy New York utcáin felgyúlnak a fények, és ahogy a sok fiatal szórakozni megy.

-Itt is vagyunk - törte meg a csendet a sofőr hangja.
Kifizettem a taxit és bementem, a már törzshelyemnek számító szórakozóhelybe. A zene üvöltött, mindenki táncolt, vagy éppen a pultnál koktélját szürcsölte.

- Hello Josh! A szokásos koktélomat, légy szíves. - kacsintottam oda a pultos fiúhoz, aki éppen egy italt mixelt.
-Ok Sam, máris adom. Hogy te milyen jól nézel ki ma este. - kezdett el udvarolni, én meg zavaromban nem tudtam merre nézzek. A mellettem ülő lány elég furán kezdett el minket nézni. -
Á Lanna bemutatom neked Smamantat. Samanta ő itt Lanna. - mutatott a lányra.
- Hello! - intettem neki. - Samanta Michelle vagyok, de nyugodtan hívj csak Sam-nek.

Samanta

Untam magam. Egyelőre. És én nagyon-nagyon nem szeretem unni magamat, de legalább elmondhatom magamról, hogy bírok egy rettentően előnyös tulajdonsággal: nem hagyom magamat unatkozni. És akkor már a környezetemet sem. Sosem értettem, hogy egyesek, hogy bírják végignyafogni az életüket, „unatkozom, unatkozom”, anélkül, hogy egyszer is gondolnának rá: tehetnének ellene valamit, mondjuk ők maguk. Hát, én nem voltam ilyen.
Egyelőre azonban várakozó állásponton voltam. Lustán hordoztam körbe tekintetemet a báron, de legfőképp annak ma esti vendégein. Felfedeztem pár futólag ismerős arcot, talán pont tegnap láttam őket a város valamelyik másik kis helyén, de ha már egyedül voltam itt, akkor nem az ismerős vonásokon fog megakadni a pillantásom. Az ismeretlen valahogy mindig jobban vonzott, az izgalmasabb.
Így is elég lehangoló, hogy ahogy Josh is bizonyítja, lassan már mindenhol ismernek a csaposok. Pedig ide még nem is jártam túl sokszor, tele van iskolatársakkal, ahogy a Mansion is. Nem mintha bármi bajom lett volna azokkal, akik a Marylandbe jártak, sőt, bőven akadt még ott is ismeretlen, hát annyira nem zavart a dolog.
– Még egyet? – észre sem vettem, hogy a poharam máris üres, Josh viszont résen volt. Hát persze, hogy…akármi is volt ebben a pink csodában itatta magát, annak ellenére, hogy vélhetőleg nem kevés alkohol volt benne. Valami javarészt mégis elnyomta az erősséget.
– Egye fene…- adtam be végül a derekamat, visszafordultam a pulthoz, ami miatt le is késtem a most mellém vetődő lány belépőjét. Most viszont megnéztem magamnak. Olykor el tudok bambulni, és megbámulom az embereket, ami esetekben ugyancsak zavarba ejtő lehet, de nem szoktam észrevenni magamat…nem mintha zavarna, ha feszélyezek másokat, rendszerint a maga módján az roppant szórakoztató tud lenni.
Jelen esetben viszont lelkes pultosunk megkímél minket az esetleges kínos percektől, bemutatja a lányt, amikor elkészül az újabb koktélt.
- Szia – köszönök én is mosolyogva, nem tartom szükségesnek, hogy megismételjem a nevemet, és a Lannát egyébként is elég nehéz lenne még tovább becézni, úgyhogy nincs kiegészíteni valóm. Kivéve egy dolgot:
- Véletlenül nem a Marylandbe jársz? Rettentő ismerős az arcod…valahol biztos láttalak - nem szokásom köntörfalazni, hát magam elé húzom a koktélomat, és barátságos mosollyal kérdezem. Semmi okom tahónak lenni, nehéz azt belőlem kihozni.

//Becsatlakoznék ehhez a jó kis társasághoz, ha nem zavar.//

Lanna & Samanta & Roberta

Az utcán sétálgatok és közben azon mélázom, hogy mi történt a tegnap este. Persze, természetesen nagyon jól emlékszem, minden apró részletre, de valahogy akkor se tudom valamiért összerakni azt, hogy mi volt az értelme.
Felsóhajtok, majd még egyet szívok cigimből, mely hamarosan elfogy. Már megint. Na sebaj. Még egyet szívok, majd a közeli szemetesek egyikébe bedobom, majd már tovább is haladok. Rengeteg butik, meg különféle éttermek mellett haladok el, melyek többségében már jártam. A család vagyona olykor csodákra képes. Hirtelen meghallom az ismerős dallamot, mely a táskából szól. Kiveszem a mobilom és megpillantom a húgom nevét. Semmi kedvem nem volt most jópofizni vele, de a kíváncsiság nagy úr, így felveszem. És alighogy megnyomom a fogadás gombot, már cseng is a vonal túlsó felé egy hang, mely nem a húgomé. hanem az édesanyámé. Ekkor egy pár perces beszélgetés következik, melyben leginkább csak hallgatok és közben lelassítom lépteimet, nehogy nekimenjek valaminek a sok-sok információtol, melyet anya hirtelenjében most zúdít rám. Még csak két napja nem látott, de máris annyi híre van számomra, mintha a Nemzetbiztonságnak dolgozna és titkos adatokat kellene megosztania velem. Közben pedig csak egyszerűen arról van szó, hogy arról kell beszámolnia, hogy milyen volt a nemrégiben tartott babaköszöntő a kedvenc barátnőjénél, vagy, hogy apa már megint nem mosogatott el maga után és egyéb teljesen átlagos dolgok, amikre én egyátalán nem vagyok kíváncsi, mert nekem is megvan a magam baja. Csak annyit mondok bele olykor a telefonba, hogy Igen, meg Értem, meg Ez borzalmas, Nahát milyen jó, stb. Mikor végre véget ér a szóáradat, még egy kérdést is kapok, hogy Hogy vagyok, majd mikor pozitív választ adok, végre véget ér a beszélgetés.
Leverten sétálgatok tovább, majd elhaladok a Pink Elephant előtt. Először nem is gondolok ezzel a hellyel kapcsolatban semmire, de aztán, úgy gondolom, hogy jól esne egy ital, így megfordulok és a bejárat felé veszem az irányt. Nem sűrűn járok ide, de már egypárszor voltam itt, ahhoz, hogy feltűnjön, utolsó látogatásom óta a pultosfiút nem cserélték le. A nevét ugyan nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy remek mixeket tud készíteni. Így már ott is vagyok. Leülök az egyik székre és kérek egy italt.
- Valami jó erőset.
Mosolygom rá a fiúra, aki már neki is lát, hogy összedobjon nekem valami különlegeset. Mellettem két lány ül, így nem is gondolom, hogy ismerős lehet közöttük. Épp csak átfut rajtuk a tekintetem, amikor az egyikőjükön megállapodik a szemem és elmosolyodom.
- Samanta, nahát szia, örülök, hogy találkozunk.
Nem igazán ismerem a lányt, de már láttam egy párszor, mivel egy bandában táncolunk. Jó táncos, legalábbis ez róla a véleményem.
- A nevem Roberta.
Mondom nekik, majd pillantásom a másik lányra esik kérdőn. De a pultos srác máris kisegít egy gyors válasszal, mely meglep.
- Roby, ez itt Lanna, Lanna, Roby.
Miközben kimondta a nevünket, rám és a másik lányra mutatott, majd egy hirtelen mozdulattam már elém is nyújtotta az italt. Fogalmam sincs, hogy vajon honnan emlékezhet a nevemre, mivel én az övére nem, de legalább a bemutatkozáson túlestünk. Rámosolygom a két lányra, majd az italomra pillantok, amely meglehetősen piros és egy narancs díszeleg a pohár oldalán.

Vyxline

Eleget teszek anyám kérésének, és elmegyek otthonról. Csak nem éppen a biciklizni, ahogy ő mondta. Nem, inkább elmegyek valamelyik bárba, és iszogatok ott tovább, ott úgy is több minden van, nem csak sör sör hátán. Felkapom a fehér pólómat, fekete bőrdzsekimet, fekete farmeromat, és levágtázok a lépcsőn még egy sört azért bedobok, addig se maradjak ital nélkül. Hamar le is gyűröm, kidobom a kukába, majd felkapom a cipőmet, és szó nélkül elhagyom a házat. Előveszem a cigis dobozomat, széttárom, de meglátom, hogy semmi sincsen benne az öngyújtómon kívül, ezért legelsőnek az egyik bolt felé veszem az irányt. Nem sokkal később be is érek, majd megállok a pult előtt.
-Heló, egy cigit kérek. –mondom, majd előkapom a pénztárcámat. De ahogy látom, a srác nem igen akar kiszolgálni, ezért még egyszer megemlítem.
-Haver, cigi. –mondom,majd elkezdek csettintgetni előtte, de még mindig áll és szúrós tekintettel mered rám. Ezután felemeli a kezét és a táblára mutat. 18 év alatt nem adnak ki cigit. A szemöldököm az égbe szökik, majd a pasasra nézek, és beszédre nyitom a számat.
-19 vagyok. –mondom, amire csak a fejét rázza, majd ő is megszólal.
-Mutasd a személyidet. –mondja, majd a jobb kezét felém emeli. Én elkezdem tapogatni a zsebemet, de az üres cigisdobozon és a telefonom kívül nincsen nálam semmi. Átvizslatom a pénztárcát is, hátha oda tettem be, de ott se találom.
-Hát, az sajnos nincsen nálam. –mondom elhúzott szájjal, amire a hapsi csak elröhögi magát, és rám mered.
-Akkor öcskös, ez nem sikerült. –mondja még mindig röhögve, majd megpaskolja a vállamat. Ördögi tekintettel nézek rá vissza, majd kimászok a keze alól, és köszönés nélkül elhagyom a boltot. Az ajtót úgy vágom be, mint a budiajtót, de hát van ez így. Tovább megyek a bár felé, hátha ott tudok szerezni cigit. Egy két utcát magam mögött hagyva oda is érek a kiszemelt helyre. Bemászok annak az ajtaján, és rögtön a pult felé megyek.
-Heló, egy whyskit kérek, és, hogyha van, akkor egy doboz cigit. –mondom, amire a hapsi bólint egyet, és mindent ott hagyva felszolgálja nekem amit kérek. A poharat elém rakja, majd pár lépés után elém dobja a dobozt. Egy bólintással meghálálom neki, majd lehúzom az italt, és kikapok egy cigi csikket a dobozából meggyújtom, és habozás nélkül beleszívok.

Lanna & Samanta & Roberta

- Igen a Marylandi-be járok. De most, hogy így mondod te is nagyon ismerős vagy. Véletlenül nem tánc szakra jársz?- kérdeztem miközben belekortyoltam Josh koktél csodájába. Elképesztő, hogy miket tud keverni ez a srác.
- Igen én is táncra járok - mosolygott a lány. Eddig nagyon szimpatikusnak tűnik - És mióta ismered ezt a helyet? - váltott hirtelen témát.
- Á már vagy 3 éve, a barátnőmmel fedeztük fel. Azóta majdnem minden pénteken itt lógunk, na meg persze a Mansionban. Csak ott néha túl sok az ismerős arc.
- Hát ja, oda jár a fél suli - értett velem egyet. Ahogy így beszélgettünk észre sem vettem, hogy leült mellénk egy újabb lány. Nem is foglalkoztam volna vele különösebben, ha csak oda nem köszön.
- Samanta, nahát szia, örülök, hogy találkozunk.
- Szia Roberta. Mi szél hozott erre? - kérdeztem miközben Josh bemutatta neki Lannat.
- Erre jártam és gondoltam megiszok valamit - lenéztem a poharamra amely üres volt.
- Josh adj valami erőset. Ümm, mondjuk egy whyskit. - mosolyogtam rá.
- Ok Sam, ahogy akarod, de nem hiszem, hogy jó ötlet. Túl fiatal vagy még. -kezdett el atyáskodni.
- Ne már, csak egy pohárkával. - néztem rá könyörgő szemekkel.
- Ahogy akarod- adta be végül a derekát.

Lanna & Samanta & Roberta

Jepp, az arcmemóriám nem csap be, még akkor sem, ha nem ugrott volna be egyébként a lány neve, Josh bemutatása nélkül. De nem is az a lényeg. Úgyis hajlamos vagyok az emberekre idiótábbnál idiótább aranyosnak tűnő beceneveket aggatni, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy nem emlékszem a nevükre. Nem azért, mert a barátaimnak hiszem őket. Arcmemória, jeles, névmemória…elégséges? Jó indulattal. Még én sem lehetek tökéletes.
- Igen, én is táncra járok. Elsősorban balett. Te? – lábat cserélek, a jobbikat vetem át a balon, és most már nem a pult felé, de nem is annak háttal pózolok, hanem Sam felé fordulva könyökölök fel rá, poharammal a kezem ügyében. Én még nem járok olyan régóta ide suliba, ami azt illeti csak pár hónapja…úgyhogy nem merném állítani, hogy mindent tudok a suliban már mindenkiről, de erőteljesen próbálkozom. Előttem nem lehetnek zárt ajtók…és titkok.
- Hm, na igen…én nem inkább ezekre a helyekre járok. Vagyis, fogalmazzunk inkább úgy, hogy jobb szeretek olyan helyekre menni, ahol még sosem voltam. Szerencsére elég nagy a város – mosolygok hunyorogva, na meg nem utolsósorban egész eddig Washingtonban rontottam a levegőt, amit már úgy ismerek, mint a tenyeremet, New Yorknak nagylelkűen adok még pár hetet, talán egy hónapot, hogy meglepetésekkel szolgáljon, míg rohamos tempóban fedezem fel magamnak. Nem is fogható ahhoz semmi, egészen belakni egy új várost. Imádtam.
- Josh, te komolyan megjegyzel mindenkit? – nem is tudom, hogy milyen egy rúgóra jár most az agyam az újonnan érkezett lánnyal, ahogy a pultos felé fordulok gyanakvó, ám komolytalan pillantással – Szia, egyébként – intek aztán mosolyogva Robynak, legalább megint megspórolták nekem a bemutatkozási köröket. Ez a lány viszont nem ismerős, úgyhogy sanszosan nem a mi sulinkba jár…nem mintha azok közé tartoztam volna, akiknek ez olyan rettentő nagy problémát jelentett, soha nem volt különösebb bajom azokkal, akiket nem dugtak ilyen pénzes iskolákba. Attól még nem tehettem róla, ha egyesek szemében ezért én viszont sznob liba lettem. - Szóval, te mit csinálsz, Roby? - kérdezem hát érdeklődő mosollyal.
- Majd én rajta tartom a szemem – kacsintok Joshra, miközben kiszolgálja Samet, aki tényleg fiatalabbnak néz ki Robynál, meg nálam. Persze Josh már tudja, hogy mekkora vigasztalás ez, csak forgatja a szemét, amíg én kitartóan vigyorgok. Lehet, hogy tűrhetően bírom a piát, de olyan még soha nem volt, hogy ne műveltem volna valami hülyeséget.
- Most már akár csaphatnánk egy csaj bulit is…

Adam

Mivel is ünnepelhetném meg az idejöttömet, mint piával. Szerencsére Ty csak három nap múlva érkezik, így még szabad vagyok. Na nem mintha az ő jelenléte annyi mindent befolyásolna, sőt. Ha otthon is csak én meg ő lennénk, tökéletesen meg lennék elégedve. Bár csak mostohatesók vagyunk, a nyakam rámerném tenni, hogy jobb a viszonyunk, mint bármelyik rendes testvérpárnak. Ő olyan, mint én, vagyis én vagyok olyan, mint ő, mert ő az idősebb... kemény három évvel, és ezt nem is fél az orrom alá dörgölni.
A kipakolás nagy része már meg is van, ezért megyek most terepszemlére. Azaz, meglesem, hol fogok bulizni. Na jó, tegye fel a kezét az a húsz éves, aki inkább otthon gubbaszt, és Titanicot les, bár... DiCaprio miatt megérné, na de akkor is, arra ott a hétköznap. A hétvége meg a buliké, vagy csak én élek ilyen zűllötten?
Be is lépek az első klubba, amit meglátok, majd kikérek egy brandyt... Nem lepődök meg, hogy minden gikszer nélkül odaadják, más helyen se figyelnek annyira az ilyesmire. Venném is elő a cigim, meg a gyújtóm, hogy rágyújthassak, de az utóbbit nem találom. Körbelesek, mire meglátok egy srácot. Oda is megyek hozzá, mert biztos, hogy nem fogok beégni, mivel ő is cigizik.
- Bocsi, van tüzed?

Vyxline

Egy kis idő elteltével már a második cigi van a számban, a kezemben a harmadik pohár whiskyvel, és akárhányszor magam mögé nézek, mindig egyre többen és többen vagyunk. Mivel most hétvége van, és a diákok mi mással töltenék a szabad idejüket, mint egy kis bulizással, ez már meg se lep. Hiszen én is itt vagyok, és élvezem az életet. Ami azt jelenti, hogy végre magam ura vagyok, és nem kell folyton anyám nyavalygását hallgatnom, hogy csak elvesztegetem az időmet, meg, hogy így nem lesz belőlem semmi. Ismét a hátam mögé pillantok, majd egy szőkeséget látok meg a pult felé, szememmel végig követve minden léptét. Amikor meg áll tőlem kb két méterre, már leterelem róla a tekintetemet, hogy legyen túl feltűnő, hogy őt figyelem. Leküldöm a maradék egy kortyot, majd hallom, hogy valaki megszólít jobb oldalról. Rátekintek az idegenre, majd meglátom, hogy a szőkeség az. Mosolygok egyet, ahogy csak cigivel a számban tudok, majd előbányászom az öngyújtót a zsebemből, és a lány felé nyújtom.
-Tessék. –mondom közben, majd egy biccentéssel megköszöni, lerakja elém, én meg rögtön küldöm tovább a zsebembe. Ehhez a művelethez fel kell, hogy álljak, majd ismét helyet foglalok a székemen, és ismét a pincérnek szólok.
-Adj valami ütőset. –csak ennyi a mondandóm, majd ő eldönti, hogy mi lenne megfelelő. Amikor ez mondatom elhangzik, a szemöldöke az égbe szökik, és kb annyit lehet levenni az egészből, hogy mit akar már, ennyit azért nem kéne innia. De, hát ez legyen az én dolgom, engem fognak otthon leszidni, miután ittasan fogok visszatérni. És majd a holnapi fejfájás meg az egyebek.
-Amúgy meg Adam vagyok, a Marylandbe járok zene szakra. És benned kit tisztelhetek? –mutatkozok be a lánynak, mondjuk a társalgás más emberekkel, meg a téma indítás nem az én műfajom, de valahol ezt is el kell kezdeni.

Adam

A helyet nem nézem meg tüzetesebben... tudom, hogy van, ami nekem kell, és ez bőven elég. Valójában, a részletek ilyen téren hidegen hagynak, mármint ki kíváncsi rá, hogy milyen színű a fal, ha bulizni jön ide le nem? Jó aláírom, hogy az én felfogásom alapból furcsa, de olyannyira, hogy néha már én se értem meg saját magam. A főnököm meg azzal jön, hogy ismer. Háhá gratulálok, bemutathatna magamnak. De nem panaszkodom, azt csinálom, amit szeretek, a munkatársaimnál jobb nem is kell, és majd egyszer be is fogok pasizni, ha már abbahagytam ezt a kicsapongó életmódot.
Erre tessék, még az öngyújtóm is otthon hagyom, de ez nem is akkora probléma, mármint... megoldom. A srác nem is rossz, ezért még örülök is, hogy nem a vént szólítottam le a sarokban.
- Köszi.
Mosolygok rá vissza, majd szívok is a cigimből. Jólesően fújom ki a füstöt, mellé meg kortyolok a Brandymből.
- Ezzel most életet mentettél.
Mondom neki halál komolyan, mert tényleg.... Aztán csak nézem, ahogy kéri az újabb piát, és el is mosolyodok. Nem tehetek róla, hogy a zűrös srácok a gyengéim, de hát melyik lánynak nem?
- Vyxline, de csak Vyx, vagy Lin... igazából tökmindegy.
Nevetem el magam, majd nemes egyszerűséggel leülök mellé. Jó társaság lesz, már tudom. Ha meg mmégse... nem olyan nincs.
- Már nem járok suliba,... Brooklynból jöttem. Zene szak? Min játszol?

Lin

Nem sokkal később az italom, és egyben a válasz is megérkezik az imént feltett kérdéseimre. Még először belekortyolok az italomba, majd rámosolygok a lányra, akinek az imént tudtam meg a nevét. Vyxline? Uram atyám, inkább maradok a Linnél.
- Igen, zene szak. Hát gitározok, és, hogyha nagyon muszáj akkor a hangomat is hallatom. –mondom még mindig mosolyogva. Ismét iszok egy kortyot az italból. Mondjuk fogalmam sincs, hogy mi lehet ez, de jó a cucc, az biztos. Közben már csak egy szívásnyira futja ebből a szál cigiből, majd összenyomom a tetejét, és beleteszem a hamutartóba. Majd egy perc két perc elteltével ismét jön a második. De ezúttal nem teszem el a dobozt, mert nem fogok folyton felállni, csak hogy ki tudjak venni egyet a dobozból. Így hát levágom magam elé, miközben egy szálat a számhoz emelem, meggyújtom, majd szívok belőle egy jó mélyet. Ezután érzem, ahogy a zsebemben el kezd csörögni a telefon, majd habozás nélkül kiveszem. Elolvasom az azon szereplő nevet, majd amikor leolvasom róla anyám nevét, rögtön kinyomom. Lehet, hogy ez kicsit furcsán hat, hogy kinyomom anyámat, pedig lehet, hogy felrobbant a ház, vagy leszúrta magát. Ezt végig gondolva felállok a székről, felkapom a telefont is, majd a lány felé fordulok.
- Egy pillanat, vissza kell hívnom. –mondom, majd kisétálok az ajtón, hogy ne lehessen annyira hallani, hogy a bárban vagyok. Mondjuk mit érdekel engem, hogyha tudja, hol vagyok. A lényeg, hogy a korosztályommal vagyok. Miután megnyomtam a gombot, a fülemhez rakom a telefont, és pár csengés után hallom anyám ordító hangját.
- Hol a csudában vagy már megint?! –visítja bele a fülembe, amitől majdnem beszakad a dobhártyám, de ez neki mit számít.
- Jól van muter, nem feltétlen kell beleordítani a fülembe. Amúgy meg a haverokkal lazulunk a Pink Elephant- ban. Majd valamikor betoppanok. –mondom, majd mielőtt mondhatna valamit, lerakom a telefont, szívok még egyet a csikkből, majd a telót a zsebembe rakva sétálok be az épületbe helyet foglalva Lin mellett.
- Bocs, anyám volt a szokásos, „hol vagy már megint” dumájával. –fordulok a lány felé, közben egyet kortyolva az italból.

Samanta & Lanna & Roberta

Elmosolyodom. Nahát, hogy olykor milyen kicsinek tűnik ez a város. Kavargatom az italomat és közben azon gondolkodom, hogy is hívják a pultos fiút. Talán Jared... vagy James, vagy valami ilyesmi. Egyszerűen nem jut eszembe a neve, bár ez nem is csoda. A névmemóriám soha nem volt a legjobb.
Gyorsan lehajtom az italt, majd odafordulok a fiú felé.
- Még egyet!
Mondom gyorsan és halvány, mosoly bulkál a szám sarkában.
- Oké Roby, máris adom.
Mondja gyorsan, mivel valószínűleg tudja rólam, hogy soha nem viszem túlzásba, és mint olyan sok mást is, azt alkoholt is tudom kezelni. Míg várom, hogy elkészüljön az újabb isteni csoda, a másik két lány beszélgetését hallgatom. És akkor Lanna kimondja a srác nevét, amire már úgy vártam. Josh, hát persze. Neve nyomán gondolataimban azonnal felrémlenek azok az alkalmak amikor itt hajtottam le jópár italt és a Josh-al eltöltött kellemes beszélgetések. Azok a hatalmas bulik... Hiányozna azok az idők és magamban megfogadom, hogy mostantól majd gyakrabban benézek ide, hátha kapható Josh egy kis bulira valahol.
Mikor én is kapok egy- két kérdést odafordulok a lányokhoz és válaszolok.
- Nos, épp hazafelé indultam, amikor elhaladtam a bár előtt és bejöttem. Ide mindig örömmel térek vissza.Cinkos mosoyl kiséretében veszem át az elkészült italt. Amikor Sam újabb kört kér, ráadásul whyskit, kicsit meglepődöm rajta. Soha nem néztem volna ki belőle, de azért jobb lesz ha vigyázunk rá, nehogy baj legyen.
Majd Lannának is válaszolok.
- Semmi különöset. Nem a Maryland-be járok, de a tánc... az a véremben van.
Mondom magabiztosan. Kicsit elkalandoznak a gondolataim, már a holnapi próbán jár az eszem, ugyanis volna egy-két ötletem, amit hasznosíthatnánk a tánchoz a bandában.
- Remek ötlet!
Válaszolom a bulizós felvetésre.
- Josh még egy kört mindhármunknak. Én fizetem.
Majd halkan hozzáteszem:
- Azért ne legyen olyan nagyon tömény alkohol, amiket olykor keverni szoktál.
Kacéran elvigyorodom, majd a lányokra nézek.
- Oké Roby.Ő is vigyorog és biztos vagyok benne, hogy a gondolatainkban ugyanaz jár.

Adam

Na igen, a nevem kissé különleges, nem is tudom, anyám melyik szappanoperát nézte, mikor ezen agyalt. Viszont panaszra sincs okom, mert még életemben nem futottam össze még egy Vyxlinével... aztán ki tudja, lehet hogy van valahol. Hogy Adam zeneszakos, kicsit elszomorít, de még mindig bízok abban, hogy tud nekem valami szaftos sztorit mondani, persze csak szép lassan.
- Van bandád is?
Teszem fel a kérdést, miközben kortyolok egyet. Igazából azt reméltem, most ki fogok rúgni a hámból, de itt finoman szólva is siralmas a hangulat. Brooklyn ebből a szempontból jobb hely, mivel ott mindig van élet. Ha akarod, ha nem, de én általában akarom, főleg, ha a főnököm irodájából lépek ki.
csak bólintok, mikor megejti, hogy vissza kéne hívnia az ismerőst, aki így rátört az előbb. Körbenézek, de semmi. Semmi jele annak, hogy itt lesz valami élet, így kénytelen vagyok valami erősebb italt kérni magamnak. Mihelyst visszatérek a pult felől, rá két percre Adam is újra csatlakozik.
- Semmi gond. Á, a szülők már csak ilyenek.
Mosolyogva vállat vonok. Persze, az enyémek korántsem. Nekik két választásuk volt, vagy támogatnak, vagy támogatnak. De így se úsztam meg gardedám nélkül, tehát... Viszont még mindig jobb az a csökött agyú, mint az apám, mondjuk.

Roberta & Lanna (& Sam…?)

- Áh, hogy úgy…- vigyorodtam el Roby kijelentésére. Nem volt persze semmi bajom azzal, amit mondott, a tippem mindenesetre bejött, tényleg nem a mi sulinkba jár. Ebből persze arra következtettem, hogy valami utcai banda tagja lehet. De amíg ő nem kezd el esetleg rám pikkelni, addig én nem fogok semmiképpen belekötni. Annyira nem kötnek le ezek a Maryland – utcai táncos ellentétek, legalábbis amíg valaki nem veszi személyesre a figurát. Mindenesetre úgy fest Sam és Roby már ismerik egymást, úgyhogy megelőlegeztem Robynak, hogy ő is a normálisabb emberek közé tartozhat, és nem utál csípőből mindenkit, aki a művészeti suliba jár…
- Óh, köszi – mondom aztán a nagylelkű felajánlásra, magamban eldöntve, hogy a következő kört, majd én állom. Bőven belefér a büdzsébe, és akkor még finoman fejeztem magam ki magam ugyebár…
- Szóval, mihez lenne kedvetek? – dobom aztán be a kérdést, amíg hagyjuk Josht az üvegekkel zsonglőrködni a piákra várva –Maradjunk, együnk, igyunk, keressünk pár helyes pasit, vagy egyszerűen csak…bevehetnénk a táncparkettet és lesöpörhetnénk mindenkit – vigyorogtam cinkos módon; nekem általában tökéletes mindegy kivel, bárkivel jól tudok szórakozni, még a legunalmasabb társaságot is fel tudom dobni, ha jó napom van. Na de reméltem erről most szó sem lesz, még egy pohár, és talán Sam is elragadtatja magát egy kicsit, Robyt nem ismertem annyira, hogy tudjam mit várhatok tőle. Nekem viszont nem is feltétlenül volt szükségem alkoholra, tudok én anélkül is szórakozni…na de minek? Imádtam, ha egy kicsit a fejembe szállt, túlzásba azért ritkán viszem, már ha egyáltalán tudnám még túlzásba vinni…
Elragadtam végül az egyik poharat, a másikakat a lányok felé toltam, szórakozottan megemelve feléjük a poharamat, és várva, vajon melyik opció lesz nekik szimpatikusabb.

Lanna & Roby & talán még Sam is


Mikor Lanna megtudja, hogy nem az ő sulijukba járok, akkor kicsit azért látok rajta valamit, amit már az évek folyamán megszokhattam. Nekem személy szerint nincs semmi bajom azokkal akik abba a puccos suliba járnak. Komolyan, elismerem, hogy jó táncosok, mert hát végtére is tényleg jók, tehetségesek. Számomra ez a bizonyos harc, ami egyre inkább kezd elhatalmasodni mindenkin nem izgat. Csak a táncnak élek és számomra teljesen mindegy, hogy kinek az oldalán táncolok. Ha a szüleim jobban erőltetnék a Marylandat, akkor valószínűleg már rég ott kötöttem volna ki, de őket az ilyesmik nem érdeklik, csak az, hogy ne drogozzam tele magam, meg az alkohol fogyasztást csökkentsem a minimumra. Valamint persze még azt is akarják, hogy fejezzem be a hitelkártyájuk lenullázását. Cöhh, mintha annyira szót fogadnék.
Na de, szóval, remélem Lanna nem túl előítéletes, mert akkor már kár volt elkezdeni ezt a beszélgetést. Na de majd meglátjuk. Ha úgy adódna akár még a Maryland oldalán is táncolnék egy alkalommal (egy alkalommal), ha úgy ítélném meg, hogy a haverjaim igazságtalanok velük szemben. Bár ki tudja, valószínűleg semmi szükségük nincs az én kis segítségemre. Nem tartom magamat egy puccos cicababának, sőt a Lanna féléket se tartom annak. Számomra az, aki táncol már félig jó haver és pont. A tánc az életelemem és az nem érdekel, hogy kivel, hol táncolok, csak táncoljak. Az utcai bandában is csak azért vagyok benne, mert nem iskolában táncolok és nekem ez így tökéletesen megfelel.
Mikor megérkeznek az italok szélesen elvigyorodom és persze közben nem felejtettem el Lanna kérdését. Mit is csináljunk?
- Hát ha már itt vagyunk, akkor esetleg Maryland, mutasd meg mit tudsz. De kössétek fel a gatyátokat, mert még nem tudjátok, hogy kivel van dolgotok.
Cinkosan elmosolyodom. Nem akarok senkit sem provokálni, de valóban kíváncsi vagyok arra, hogy mire képesek, úgy igazán.
- Csajok, táncra fel! Mutassuk meg az aprónépnek, hogyan is kell ezt rendesen csinálni.
Felhörpintem az italom maradékát, majd már fel is állok. Ha táncról van szó, akkor nem késlekedem. Hátrapillantok a lányokra, majd a szám sarkából mondom csupán Josh-nak.
- Szólnál a zenekarnak, hogy nyomjanak valami kicsit pörgősebbet? Köszi!
Josh csupán vigyorog, nagyon jól ismeri azt, hogy ha a táncparkettre lépek, akkor kibújik belőlem a kisördög és ezt az énemet különösen szereti.
- Máris bébi!

Lanna & Roby & talán még Sam is

- Okkké, te akartad – rendszerint nem vagyok elalélva a gondolattól, amikor reflexesen azonosítanak a sulival, ahova járok; de a különbséget azért még én is meg tudom állapítani egy baráti felvetés, és az ellenséges provokálás között. Valahogy Roby nem tűnt annak az ostoba fajtának; és én rendszerint megelőlegezem az efféle bizalmat másoknak, amíg ne adj isten nem bizonyítják az ellenkezőjét.
Felhajtottam az italomat, és a pohár mellett két pillanattal később már a cipőim csapódtak, a táskámmal egyetemben, angyalian pislogok Joshra. Bizony, erre neki kell most figyelnie, mert ezekben a cipőkben vajmi keveset tudnék mutatni. Hiába, nem kimondottan azért indultam el, hogy letáncoljam a fél várost a parkettáról. Ennek ellenére viszont eszem ágában sem lett volna nemet mondani. Valamivel csak el kell ütni az időt, én pedig rendszerint nem szoktam semmi jónak elrontója lenni.
Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy mi nem tudunk semmit magunktól csinálni – csak azt kenjük, vágjuk, amit megtanítottak nekünk a „nagyokos” sulinkban, és a kisujjunkkal sem merünk semmilyen más stílust megpöckölni. Na ez rám nagyon nem volt igaz. Amilyen régóta balettozok, belefért pár kis kitérő az életembe…lassan közelebb áll a szívemhez a kortárs balett, ami viszont tipikusan az a stílus, ami szinte bármit képes bekebelezni. Bizony, nem riadok vissza én semmilyen zenétől, kivágom magam, annak a rendje és módja szerint, noha egy balerina azért már csak balerina marad – mindig inkább a pontosabb, finomabb mozdulatok fogják jellemezni, semmint az igazi hip-hop táncosok lazasága. Szerintem igazán össze sem lehet hasonlítani a kettőt.
- Gyerünk lányok – lecsusszantam a bár székről, egyelőre csak incselkedve körbefordultam Roby körül, és vélhetőleg megelőzve (igen mezítláb), már a táncra készülődő ringó mozdulatokkal vettem célba a lötyögő emberek uralta táncteret – amin sürgősen változtatni kell.

Lanna & Roby & talán még Sam

Elvigyorodom, amikor látom, hogy nem riadnak vissza egy kis tánctól. Talán sokkal jobb fejek, mint amiket hallani róluk. Bár a húgom is oda jár és róla már tudom, hogy azért egész normális és egyátalán nem beképzelt. Na, de msot nem akarok a családomról regélni, mert akkor jó pár órán át dumálhatnék. Térjünk vissza a jelenlegi kis szórakozáshoz. Mikor Lanna feláll, nyugtázom magamban, hogy csatlakozni fognak. Megvárom míg leveszi a cipőjét. Én nem vszem le, mivel eléggé kényelmes az ami rajtam van. Mire észbe kapok már a táncparketten is vannak, így sietnem kell, hogy le ne maradjak. Mikor már jómagam is a tömegben vagyok egy pillanatra csak körülnézek. Most ez komoly? Az emebrek olyan esetlenül mozognak, csak lépegetnek jobbra-balra, bambán vigyorognak és olyakor egy-egy szemöldökráncoló tekintetet vetnek felénk, mintha valami hatalmas bűnt tennénk azzal, hogy itt vagyunk. Lveszem a kardigánomat és odadobom Josh-hoz. Ekkor felhangzik az újabb szám. Rámosolygom a lányokra, majd hátat fordítok nekik és szembenézek a néppel.
- Na, mindenki menjen hátrébb! Most megnézhetik, hogyan kell táncolni rendesen.
Szépne elkezdem hessegetni az emberkéket. Ugyan rossz szemmel nézik, de cseppet sem érdekel, hogy mit gondolnak. Le vannak...-va. Visszalibbenek a lányokhoz, majd már odakoncentrálok a zenére. Ez egy olyan szám, ami lassan indul, de aztán tempós lesz. Jól lehet rá mozogni és egy csaj énekel benne. A hangja hátborzongatóan király.
Odasétálok a kör széléhez, így szembenézek a két lánnyal. Cinkos mosoly jelenik meg ajkaimon. Nem tudják mibe keveredtek.

Lanna & Roby & talán még Sam

Na, igen, mindig ezek a fránya sztereotípiák…hajlamos a két oldal túlzásba vinni az utálkozást, és ennek érdekében az általánosítást: hogy minden marylandes sznob, és béna csak pénzes; és minden utcai táncos csóró, tahó, és szintén béna. Valahogy ez sosem fért az eszembe, hogy képesek az egészet így leegyszerűsíteni. Ennyi idős korára már igazán mindenki megtanulhatná, hogy nem létezik két egyforma ember, és soha, semmilyen „csoport” nem lehet teljesen egységes.
Úgyhogy én a magam részéről, mindig nagyon örülök neki, amikor egy Robyhoz hasonló utcai táncossal találkozok és nem az van, hogy rögtön elsőre egymásnak ugrunk, hanem tudunk normálisan kommunikálni. Egy baráti versengés pedig bármikor belefér. A végén még tanulhatunk is egymástól – ki merné azt mondani, hogy nem lehet? Nem mintha azt hinném magamról, hogy rosszul táncolok, de mindig van hova fejlődni…és én mindig is szerettem megpróbálni kicsit összegyűrni a stílusokat. Lehet, hogy a tánc az örök és egyetlen megunhatatlan szenvedélyem, de néha a klasszikus balett, önmagában kicsit ellaposodik. Inkább ugyan a kortárs tánc felé hajlok, de most majd kiderül, hátha lesz mit ellesni Robytól is…még úgysem tudtam pontosan miben utazik, noha a legtöbben az utcán mégis csak a hip- hop hívei voltak.
- Helyes a bőgés, oroszlán – kacsintok rá mosolyogva, úgy sétálok az emberek között, hogy szépen szabadon hagyjanak nekünk egy kényelmes nagyságú kört. Kicsit megmozgatom a vállaimat, a nyakamat, de egyébként is át fogom engedni az elsőbbséget Robynak – bizonyos szempontból övé a hazai terep, ami ugyan nem biztos, hogy akkora előnyt jelent majd neki, mint gondolná, na de lehet az övé az első „szó” joga.
- No mutasd, mi pezseg a véredben – részemről nincsen ebben semmi fenyegetés, sem bunkózás, inkább tényleg kíváncsi vagyok, ahogy vigyorogva intek, hogy belevethetjük magunkat a sűrűbe.