Alexander Brown

Név: Alexander Brown
Becenév: Alex, Xan
Kor: 19
Csoport: Grafika Szak
Egyéni titulus: Two-faced boy
Foglalkozás: Tanuló és Szakköröket tart

~ • ~

Jellem:
Kevesen veszik észre, de tényleg két arcom van. Kivel hogyan viselkedem... ez függ tőlem is és a hangulatomtól is. Meséltem már, hogy olyan vagyok, mint a nyelvek? Ha kiskorodban megszoktad, hogy egy emberhez például angolul szólsz akkor nem fogsz hozzá magyarul beszélni a későbbiekben.
A legnagyobb részem, egy kicsit visszahúzódó, nem túl bátor, félénk, de ha ez feloldódik akkor társaságban akár lehetek ezek ellentéte is. A csajozással még mindig nem vagyok kibékülve, annak ellenére, hogy 19 vagyok. Volt már pár, de egyik sem tartott túl sokáig. Nem szeretnek mellettem vagy én nem tudom. Fura... vagy én vagyok fura? *gondolkodva a plafont kezdi el nézni.* Lehet. Minden kétesélyes. 50-50 %. Ez azt jelenti, hogy én is? Ahh....

Kinézet:
Mi van ha a póstás bácsi az apám és nem a gólya hozott? Megtudnád mondani, mi a különbség a holló és az íróasztal között? Nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy mindent tudjak.

Egyszóval se anyámra se apámra nem hasonlítok. Sőt... senkire sem a családból ha jobban megnézzük. És még keverék sem vagyok. Nem baj, azt hiszem így tökéletes. Sokat festem amúgy a hajam, ami furcsa lehet egy fiútól de én ilyen vagyok. Aztán... a szemem színe kék, én körülbelül 170 cm vagyok, de azt hiszem még növőfélben mert néha annyit eszek, hogy húú! Van amikor anyu megkérdezi tőlem, hogy Alex drágám, hol a kaja amit ma délelőtt tettem be a hűtőbe? Én : Hátazúgyvolt...
Emígy tök vékony vagyok, nem látszik meg rajtam. Ujjaim hosszúak, régen zongoráztam, ma már nem. Van egy orrpiercingem meg a számba jobb oldalt is egy. Cigizek.

~ • ~

Hozzászólás:
Hozott példa: Abbey Mount Private School

Korán van, nagyon korán. A szememet sem bírom kinyitni, nem hogy még fel is keljek az ágyból. Tegnap éjszaka kilopakodtunk, és elmentünk egyet szórakozni. Lesz majd meglepetés, az tuti fix. A második a plafon után, amit meglátok magam előtt, az nem más, mint a szobatársam. Ébresztget, mert tudja, ha nem öltözöm fel gyorsan és nem kapom magam haptákba, akkor tuti ki fognak ránk akadni és büntetés lesz a vége. Ha jobban belegondolok, nem akarok három hétig büntetésben lenni, avagy nem akarom, hogy három hétig ne mehessek vásárolni. Az nagyon, de nagyon sz*r ügy lenne. Úgyhogy fogtam magamat és felpattantam az ágyból, amit nem fogok most megigazítani. Akárhányszor is elmondták már nekem, nem érdekel. Tökéletesen jó az úgy, nem tudom, mi bajuk lehet vele. Felvettem az egyenruhám, éppen akkor lépett be az ügyeletes, hogy ránk nézzen, készen álluk e. Ma valami hülye bajnokságot rendeznek, én meg persze utálom, úgyhogy minden bizonnyal meg fogom próbálni kihúzni magamat ez a dolog alól. Beülök nézőnek és aztán az emberek lába között majd kikúszok vagy valami hasonló.
-Katie Benson! Hányszor mondjam még, hogy be kell ágyaznod?
Szólt fel az egyik prefektus a hátam mögött, mire én nagyot ásítottam és egy gúnyos vigyorral az arcomon hátrafordultam, hogy megtegyem, amit mondd. Gyorsan megcsináltam, lehetőleg úgy, hogy az ágyba rejtett cigis doboz és a kis ital ne látsszon meg. Igen, nem kell furán bámulni, képes voltam megkockáztatni és ilyet is hozni magammal. De csak akkor, ha már nagyon nem bírom idegekkel ezt a helyet. Akármilyen régóta is járok ide, egyáltalán nem tudnak kikupálni varázsütésre. Azt kell, hogy mondjam, ez van. Miután befejeztem, amit kellett, bólintottak nekem és kinyitották az ajtót, hogy induljunk le reggelizni. Kicsit elkuncogtam magamat, mire valaki mérgesen rám nézett, hogy Katie, csönd! tekintettel. Aszta… itt mindenki megbolondult? Még a szobatársaim is ilyenkor. Amúgy tök rendesek, csak hát, ha az ember prefektust lát… senki nem akar büntit. Nekem azt hiszem, már tök mindegy a dolog, mivel a lányok közül én voltam a legtöbbet az igazgatónő irodájában és azt kell, hogy mondjam, hidegen hagy a dolog. Egyszer a kezembe adott valami könyvet, hogy olvassam el, hát beleolvastam, de éppen mondtam neki mikor utána indultam hozzá, hogy legközelebb valami horrorral szolgáljon és ne ilyen… gyerekmesével.
-Állj fel Katie! Tudod, hogy nem szabad leülni…
Csak ha a prefektusok megérkeznek… nem álltam fel, így a két szobatársam összenézett és felkaptak. Mérges tekintettel néztem rájuk.
-Hékás! Nem piszka.
Tudták, ha én mérgesen nézek, akkor mérges is vagyok. Ezért inkább hagytak a továbbiakban. Viszont ha már felkeltem, akkor így is maradok. A prefektusok pár percen belül megérkeztek. Ott volt ő is… akit annyira nem bírok. Mindig keresztbe tesz nekem, amikor nem kéne. Kicsit elvigyorodtam. Tudtam, hogy hová fog ülni és hajnalban, amikor már meg volt terítve előre, lesurrantam és egy kis viszkető port tettem a tányérjára. Remélhetőleg nem veszi észre, hiszen eléggé ’átlátszó’ a dolog. Van egy olyan érzésem, hogy én még ma nagyon nagyot fogok röhögni. Képzeeld el! Elkezd viszketni a torka, és nem tudja, hogy mit kezdjen vele. Reggeli közben figyelmesen végignéztem, ahogy lassan elkezd vakarózni. Ekkor már a szobatársaimmal is együtt nevettünk, mivel tudták, hogy az én kezem van a dologban. Ezaz! Bejött. Végre valami, amivel vissza tudtam vágni neki, a sok-sok beleszólása után. Annyira kiábrándítóak egyes személyek itt.