Táncterem

Hosszú terem, oldalt tükörsorral ahol a balett táncosoknak korlát van felszerelve. A terem gyönyörű, láthatóan az iskolának van pénze arra, hogy felszereltesse.

Az apró zeneszobában üldögéltem a Fenderemmel a kezemben, és valami bugyuta, rise and shine emo banda dalait énekeltem. Nem mintha valaha is tetszett volna, hogy srácok kifestett szemmel, hátközépig érő hajjal hörögnek egy egysíkú gitártépésre, ez az egy lassú számuk kifejezetten tetszett.
Az órák lassan egy órája már véget értek, a parkolóra nyíló ablakon láttam pár tanárt kifelé szállingózni. Közben szemeztem egy kicsit a szerelmemmel is, az én kis Rómeómmal. Neki bármikor lennék a Júliája. És igen, a kocsimról beszélek, csillogó, fekete Mito-ról. Imádom azt az autót, bár ha versenyeztetni kéne a gitárommal fej-fej mellett lennének. Kevés dolgot becsülök meg annyira mint ezeket.
A vörös, 18 centi Louboutin cipőm az asztalon hevert, én meg mezítláb, törökülésbe vágva magam pengettem a húrokat. Egész nap abban járkálni, nem épp a legkellemesebb dolog a lábaimnak, és bár soha senkinek nem vallanám be, de jól esik elmenekülni előlük egy kicsit. Nem szoktam nagy dobra verni, hogy tanítás után bevonulok egyedül a szobába és melankolikus, szomorú szerelmes számokat énekelgetek. Nem épp olyannak ismertek meg az emberek, mint aki több időt tölt a suliban, mint amennyi kötelező lenne. Amúgy a hócipőm se kívánja ezt, sose akartam zenész lenni és szerintem nem is vagyok túl jó benne. De apám ragaszkodott, hogy komolyabban foglalkozzak az énekléssel... Ő tudja, neki van mindenféle rossz multicége, de én akkor se hittem neki. A zene olyasmi volt számomra, ami tökéletesen megnyugtatott, de nem szántam közönség elé. Nem úgy, mint a legújabb tűsarkaimat...
Már vagy negyedjére kezdtem újra egy verzét, de a szomszédos táncteremből folyamatosan egyre hangosabb zenefoszlányok hallatszottak át. Ha még rendesen hallottam volna, még talán azt mondom oké, de ezek az elfojtott, halk, kivehetetlen hangok felmérgeltek. Ez nem igaz, miért nem lehet úgy táncikálni, hogy másokat ne zavard magad körül? Miért kell egyáltalán akkor táncikálni, mikor én épp itt vagyok?
Ahogy voltam, mezítláb, mérgesen áttrappoltam a terembe. Egy srác ugrabugrált a zenére, és nagyon elmélyülhetett, mert észre se vette, hogy bejöttem. Kifejezetten ügyes volt, bár én mindenkit csodálok, aki két lépésnél több mozdulatot tud megcsinálni tökéletesen. Összefontam a karom a mellkasom előtt és neki dőltem a falnak. Megvártam, még a zene elhalkul és csak akkor szólaltam meg szikrákat szóró tekintettel.
"Nem tudsz itt ugrabugrálni kevésbé hangos zene mellett? Roppant idegesítő a környezeted számára" mondtam a srácra nézve és feltett szándékom volt, hogy elérem, halkítsa le a zenét.

Leültem a padra és egy almát majszolgattam. Élveztem ahogy a fogam beleváj, és hangosan serceg, csattog a friss alma, majd a leve belefolyik a számban.. Kirángattam a gatyámat, a pólómat és a kedvenc cipőmet az edzőtáskámból, és a padra dobtam mindet.
Félig megettem az almát, majd a másik oldalamra helyeztem és öltözni kezdtem. Lerángattam magamról a ruháimat és többé-kevésbé szépen össze is hajtottam.
A kezembe vettem újra az almát, és jóízűen harapdálni kezdtem, miközben lefutattam az agyamban a fellépő táncunkat, amit halálra kellett gyakorolni a most érkezett új cserediákok miatt.. Remek! Persze az oroszokat nem könnyű megérteni, főleg hogyha tökéletesen tudnak angolul, de játsszák az agyukat és csak oroszul beszélnek.. Mindegy, legalább jól táncoltak!
Az almacsutkát egy határozott mozdulattal a kukába dobtam és magamra rángattam az edzőruhámat, és bezártam a szekrényembe a táskám. A telefonommal és az összekötővel a kezemben vágtam át a folyosón, és beértem a kedvenc termembe, a táncterembe.
Rögtön átjárt az ismerős, megnyugtató érzés, olyan mint mikor az ember a saját szobájába megy be. Megnyugtató, teljesen olyan érzés, mintha otthon lennék, pedig nem. Ez egy egyszerű táncterem, nekem mégis más!
A hangpulthoz léptem és a telefonomat egy könnyed mozdulattal összekötöttem a hangfalakkal. Őrült sebességgel nyomkodni kezdtem a telefonom kijelzőjét, és beindítottam halkan egy bemelegítő számot. Kinéztem az ablakon, és intettem az orosz cserediákoknak akik most siettek el az iskola épülete mellett, miközben már nyújtani kezdtem.
A tükörben magamat bámultam miközben jobbra-balra hajlongtam, előrenyújtóztam, majd vissza, megcsináltam a lehetetlent –lementem spárgába, de szerintem nem kellett volna, mert azóta is fáj a combom-, és totálisan kész voltam egy kis magánszám betanulására.
Odakocogtam a hangfalhoz eltekertem a számot, és feltekertem a hangerőt, elég hangosra, de táncolni csak így lehet!
A zene üvöltött, a tükör szabályosan beleremegett a tükör a basszus hangjába, de kit érdekel??
A zene ritmusára mozgatni kezdtem a fejemet, végighallgattam az egész számot, és egy kis cetlire jegyzetelgettem a lépéseket, rajzolgattam a koreográfiát. Év végi vizsga gyanánt mindig kell egy saját számot bemutatni, szóló és duó kategóriában, amiből legalább egy-egy négyest kell szerezni, hogy átengedjenek évvégén. Már ideje kidolgozni az egyéni számot, a csoportos az később is ráér.
Már indult újra a szám amikor az igazgatóhelyettes asszony bosszús képpel, sietős kopogó cipőkkel, az elmaradhatatlan tollával megérkezett, és üvöltözni kezdett.
- Mr. Kruger! Hányszor mondjam még el magának, hogy a táncteremben gyakorolni nem azt jelenti, hogy bulizni maradhat itt! Követelem, hogy vegye halkabbra ezt az átkozott ricsajt amire táncolni próbál, vagy elkobzom az elektronikus kütyüjét!- Mondandója közben egyre közelebb és közelebb jött, a végére már a fülembe üvöltött és a mellkasomat bökdöste.
-Igazgatóhelyettes asszony! Orvoslom a problémát!- Tekertem lejjebb a hangerőt, és a mellkasomat masszírozva követtem lépteit ahogy kiviharzott a teremből. Újra táncolni kezdtem, de túl halknak ítéltem meg a zenét ezért egyre-egyre hangosítottam. A végére ugyan ott tartottam, mint mielőtt az iskola legfélelmetesebb tanára megérkezett.
A tánc számomra nyugtató, és felszabadító. Észre sem vettem magam, pedig már negyedszerre indult újra hangos zene, és én mindet végigtáncoltam. Rögzültek a fontos mozdulatok, újítottam, és csak élveztem. Össze-vissza táncoltam, minden stílust belesüllyesztettem amit valaha is el tudtam táncolni, és kikapcsoltam az agyamat.
Abba maradt a zene, és meg mélyeket lélegezve néztem a tükörbe, ahol megakadt a szemem egy alakon. Egy női alakon. A szemem a tükrön keresztül végigfutattam rajta, és elégedetten húztam fel a szemöldököm. Nem rossz.. Nagyon nem rossz!
-Mrs. Mardettol és Mr. Frenkurtől van engedélyem!- Villantottam egy mosolyt, és felé fordultam. Nem akartam ordibálni ezért lassú léptekkel közeledtem felé.
-A tanóráknak vége, és órák közben 30-as hangerőn szól a zene, most 34-esen hallgattam. Azt hiszem senkit nem zavarok rajtad kivűl!- Húztam el a számat. Mért muszáj kötözködnie??

Nem mondom, hogy nem volt egy élmény bámulni ahogy egy kifejlett férfiegyed táncikál ritmusosan a tükör előtt, főleg, hogy még jól is csinálja, amit csinál, de ezt a világért nem árultam volna el. Akkor is hangosan bömböltette a zenét, amivel az agyamra ment.
Kifejezetten tetszetős látvány volt a srác. Hallottam már róla, tudtam ki az, de a neve egy istennek nem akart az eszembe jutni. Hiába, nőből vagyok, és meghajolok a férfiúi szépség előtt, ha ilyen mértékben közeledik. Azonban, a helyes pofi és a láthatóan karbantartott test nem elég ahhoz, hogy valaki a dühömet csillapítsa.
Alapból felmérgelt ma reggel a húgom, akinek minden második szava a vadiúj toyboya volt. Semmi kedvem nem volt hallgatni, hogy ez a Chris vagy kicsoda vacsorázni viszi, meg rózsát fog neki vinni és hasonlók. Ugyan, ő sem lehet annyira naiv, hogy elhiggye többre kell a sulija egyik legmenőbb pasijának mint egy laza ingyen szex. Nekem viszont hányingerem volt attól, ahogy a "romantikus" randijukat ecsetelte. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárult az a tömény, vattacukor illatú parfüm, amivel befújkálta a szobámat. Pfuj!
Végignéztem a srácon és gúnyosan elmosolyodtam. "Nem érdekel, ha magától az atya úr istentől is van engedélyed, vedd halkabbra a zenét, mert megsüketülök." Jó, ez nem volt teljesen igaz, de kifejezetten idegesítő a zene tompa pulzálását hallgatni a másik teremből. "Nekem édes mindegy hanyas hangerőn hallgattad, de úgy csináld, hogy ne hallatsszon át a másik terembe. Van fogalmad róla, milyen idegesítő két dallamot hallani egyszerre? Egyébként is, nem érdekel kit zavar rajtam kívül, ha engem igen, akkor az már rég rossz." magyaráztam. Kifejezetten nem vagyok egy türelmes ember, és azt se szeretem túlzottan, ha megzavarják az életterem.

Utálom ha kötöszködnek velem, mert én nem vagyok az aki mindnekibe beleköt, aki mindnekinek beszól, és aki mindennél többre képzeli magát! Persze, most neki mindenképpen ilyennek kell lennie! Én nem is csináltam semmit! Csak ártatlanul táncikáltam, egymagamban, tanórák után.
Mindegy, nehogy azt higgye, hogy ő valami Isten, ezért ugrok majd minden kérdésére!! Azthiszem egy kellemes veszekedés vár most majd rám, mert én biztos nem veszem halkabbra a zenémet!
Lassú, egyenletes léptekkel odaértem hozzá, és keresztbe fontam a kezem a mellkasom előtt! Az egyik lábam előre tettem a másikra meg a súlypontomat eresztettem, és felhúzott szemöldökkel figyeltem.
-Dehogy süketülsz! Ha én nem süketülök meg aki itt van, akkor te sem! - Ráztam meg a fejem. Egy: messzebb van a hangfalaktól mint én, kettő: ez hülye kifogás!!
-Rossz napod van, vagy mindig ilyen vagy?- Tettem fel a kérdésemet.. Ha mindig iylen akkor jobb lenne elkerülnöm, mert nem szeretem a házsártos asszoyn jelölteket!
-Figyu, énekelgetni otthon is lehet, ez itt kifejezetten azért van csinálva, hoyg itt táncikálhassak! Hogyha ennyire idegesít akkor meg használj füldugót!- Fordultam meg, hogy újra benyomjam a zenét.
-Mellesleg ha szépen kérted volna halkabbra vettem volna, de, hogy úgy bánsz velem, mint a kutyáddal, nem tehetek semmit!- Húztam fel az orromat. Igen ez most komolyan sértett. Mi vagyok én??
Bekapcsoltam újra a zenét, és hangosabbra tekertem, hoyg egy kicsit bosszanthassam. Egyáltalán nem zavartattam magamat. Táncolni kzdtem, újra beszámoltam magamnak, és ugrálni kezdtem az előbb kitalált táncot.

//enyém is gyökér lett bocsi.. :S

Igazából csak néhány barátom hívott, hogy jöjjek be a suliba szétnézni. Tudom, hogy nem zárt hely, úgyhogy igazából bárki bejöhet mivel úgysem ismerik meg azt, aki nem ide jár. Ennyit erről. Majd egy tánc csoportot kell megnéznem, ami talán a tornaterembe lesz, de kicsit később. Gondoltam addig szétnézek. Benéztem néhány tanterembe, sikerült olyanba is éppen, ahol már tanítás volt így egyszer kétszer megkérdezték tőlem, hogy hát maga? Csatlakozik? Köszönöm nem.
Egy farmernadrág és egy fekete póló van rajtam nem túl elegáns és nem is túl táncos cucc. Zsebbe dugott kézzel sétálgatok, amikor meglátom az egyik ajtó ablakán hogy egy táncteremben egy lány igen szépen táncikál. Érdekes kinézetén persze megakad a szemem, kinek ne akadna meg? Elmosolyodom és halkan besurranok, majd megállok az ajtó mellett nekidőlve a falnak figyelem. Nem csak úgy mondják, hogy ide tehetséges emberek járnak. Igaz. Mikor abbahagyja, kettőt tapsolok és a kérdésre felvonom a szemöldököm.
-Nem sokat, most jöttem be. Talán gond?
Mert ha igen, akkor akár el is mehetek. Aztán hirtelen bemutatkozik nekem. Furcsa fordulat, de hát nem ellenkezem. Ha már így...
-Asher. Örülök.
Kicsit előre meghajolok, majd egy kacsintás keretében visszadőlök a falnak.
-Igazán jó volt amit csináltál. És ha megkérhetlek, ne magázz lécci. Nem hiszem, hogy sokkal idősebb lehetnék tőled.
Utálom, ha valaki lemagáz. Pláne ha egy iskolába. A mosoly nem tűnik el az arcomról, közben körülnézek a teremben. Láthatóan nem idevalósi vagyok.

Engem igazából egyáltalán nem zavar az, ha ilyet látok, de ha én zavarok, akkor szívesen elmegyek, ha elküldenek. Láthatóan nem fognak, úgyhogy egy kedves mosollyal az arcomon bólintok. Ma egészen jó kedvembe vagyok, szóval...
-Semmi gond, velem is megesik.
Csak velem kicsit durvábban. Amikor bal lábbal kelek fel, akkor ajjaj azoknak az embereknek akik velem jönnek. Tuti, hogy szét lesz oltogatva a buksijuk, amiből aztán sokszor sírás következik vagy esetleg bunyó, aminek kisebb az esélye. Valahogy ki tudom használni az erőfölényemet, ami jóóó!
A kérdés kicsit meglep. Nem gondoltam, hogy rögtön ilyet kérdez tőlem, de persze bólintok rá.
-Szívesen veled tartok.
Kinyitom előtte az ajtót, udvariasság. Majd miután kilépett rajta, én is kimegyek és be is csukom azt magam után. Attól függetlenül, hogy kívülállónak születtem, még nem jelenti azt, hogy nem vagyok kedves vagy bármi egyéb. Szélesebb mosoly jelenik meg az arcomon, amikor kimondja, hogy öltözködnie kell. Valami perverz is megjelenik a gondolataimban, mint minden normális pasinak, de ezt gyorsan elűzöm.
-Megvárlak. Úgyis ráérek még egy darabig. Itt leszek.
Kíváncsi vagyok, meddig készülődök. A folyosón állva nézelődök, oda vissza sétálgatok. Már annyira megszoktam ezt a nőknél, hogy ilyen sokáig készülődnek, hogy nem is zavar a dolog. Közben egy ismerős arc jelenik meg előttem.
-Héj Ash! Elmarad a próba, üzenik, hogy holnap várnak ilyenkor.
Kicsit elfintorodom, de lekezelek a csávóval és bólintok egy aprót. Lehet, hogy lett volna holnapra más dolgom, de most már mindegy. Akkor holnap is jövök ide. Ő rögtön lelép, én pedig továbbra is hűségesen várom Poppyt, hogy visszatérjen.