Bálterem

Régies, barokk stílusban berendezett hatalmas terem, hatalmas csillárokkal, és nagy hellyel, és egy pódiummal, amin a zenekar szokott.

~ bárkinek, aki társaságra vágyik...

Jobb szeretem a balettcipők kemény orrainak tompa kopogását a világot jelentő deszkákon, de azért egy elegáns magas sarkú éles tipegése sem a legrosszabb hang e földkerekén; amin éppen kecsesen egyensúlyozva billegek be a kastélyba. Van valami rettentő mókás abban, hogy egy balerinát sosem látni magas sarkúban – legalábbis azokat, akik számítanak. Ki akarná tönkretenni vele véletlenül a bokáját, hogy azt a karrierje szenvedje meg? Butaság lenne. Mindenesetre…azt hiszem én még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy ezen aggódjak, és különben is: ha csak valaki nem lök fel, vagy lép a lábamra – és annak jajj! – akkor én ugyan nem fogom bokámat törni a mesés, vadonatúj topánokban.
Mint mindig, egy pénzes apuka most is megtett bármit, hogy ne kelljen egy percnél többet foglalkoznia a lányával, de valamelyest mégis boldoggá tegye. Nem bántam különösebben, megszoktam. És legalább teljes pompámban, illő öltözékben jelenhettem meg. Mert egy városi bált, én ugyan ki nem hagynék. Úgy sejtettem valamikor a kedves apuka is fel fog bukkanni, de ahogy ismertem hirtelen jön majd, még hamarabb távozik, karján azzal az okostojás jogásszal, aki rosszabb volt még a munkájánál is. Még több idejét rabolta el.
Kabátkámat leadtam a ruhatárban, eszem ágában nem volt magammal hurcolni egész este, és ha eleget táncolok – vagy elég pezsgőt iszok – úgysem fogok fázni. Utolsó pillantást vetettem habos ruhám, egészen tütü-szerű aljára, óvatosan elsimítgattam a fodrait. Egy rettentő ízléses habcsóknak tűntem volna, ha a ruhácska nem lett volna kellően pikáns, csupaszon hagyva a vállaimat, és lábaim nagy részét…nem vagyok én még harminc, hogy ferde szemmel nézzenek rám, és földig érő estélyiben parádézzak, más nem korosztályom rossz hírét öregbítem, de azt egyébként is gyakran elkövetem. Beleborzoltam még egy kicsit loknijaimba, majd folytattam az utamat befelé egyik kezemben a táskámmal, másikkal a nyakláncomat babrálva.
Nem idegességből. Mitől lennék ideges? Egy szál magamban toppanok be a tapstól zajos terembe, a jelek szerint valami beszédet épp lekésve. Hát, a pontosságomról sem vagyok híres…de egy bálnak sokkal érdekesebb a vége, mint az eleje. Nem hívtam magammal senkit, egyrészt, mert meglehetősen felszínesek egyelőre itteni ismeretségeim, másrészt pedig, mert egyszerűen szeretek egyedül elvegyülni a tömegben, és kiszúrni valakit, akit még életemben nem láttam, de érdekesnek tűnik…mondjuk számítottam arra, hogy ismerősökbe fogok botlani. Hiszen a suli legalább háromnegyede ilyen körökből jött…szerintem. Elemeltem magamnak egy poharat, végre elengedve a nyakláncomat, és odébb sétáltam az ajtóból. Ideje körbenézni.

(öltözék)

-Sajnálom haver, tudod hogy nem lehet mindent két perc alatt megcsinálni. De igazán kicsit igazgathatnád még magadat te is.
Bökök James haja felé. Kicsit kócosnak tűnt, bár lehet hogy csak így út közben nézve. Most kivételesen nem az én BMW-mmel indultunk útnak, ilyen helyekre nem annyira szeretem elvinni, még a végén valaki lenyúlja vagy akár képesek szét verni is egyes "gettós" emberkék. Felvont szemöldökkel figyelem Jamest, ahogy morog miközben haladunk egészen gyorsan. Az övemet nem kötöttem be, mindjárt ezért is belém köt, éérzem. Aztán odaértünk.
-Nőzzél nekem!
Szállok ki a kocsiból, majd elindulok a bejárat felé. Amikor elválik tőlem, csak egy apró mosolyt ejtek felé még és elindulok. Egy utolsó zakóigazítás, és indulás be. Mellesleg én is talpig feketébe vagyok, csak a fehér ingem üt el az öltözettől. Vagyis nem üt el, csak az rikít be. Szétnézek. Azért szép számban összegyűltek az emberek, örömmel látom, hogy néhány diákom is eltudott jönni. Biccentek, kezelgetek, leállok beszélgetni egy-egy régi ügyféllel, de csak pár percecskét. Aztán a pincér tálcájáról elveszek egy pohárka whisky-t, és az egyik kezemet zsebbe dugom. Az előttem lévő lányra vetül a figyelmem.
-Jó estét Miss Roberts. Nagyon csinos ma.
Lanna az egyik diákom, így onnan tudom a nevét. Apró mosolyt ejtek felé, remélem felfigyel rám és nem fog itt hagyni rögtön. Ha már James ezt tette velem... bár biccentek neki még egy aprót a sok emberen át, nem tudom, hogy veszi e a lapot, hogy esetleg odajöjjön ő is, vagy valami... ne álldogáljon, üldögéljen már egyedül.

Lazán betipegve.... James....

Bál, a lehető legjobb alkalom, ha újságírói szemmel nézem. Személy szerint, egy Prodigy koncerten jobban ellennék, de első a meló. Hehe, ha ezt Hugh hallaná, most nagyon büszke lenne rám. Na igen, a főnökök gyöngye... imádom, és csupán ezért idegelem szegényt, csoda, hogy még így is fontos neki a nem létező karrierem. Mert bizony az nincs. de most itt az alkalom, ha bármit is meglehet tudni azt itt meg is fogom. Remélhetőleg. Br... ki kéne találnom valamit, hogy miért vagyok itt... cserediák... ez jó lesz.
A ruhám és a hajam tökély, mármint szerintem, és Ty is lassan előkeveredik, így még gyorsan megiszok egy bögre kávét, aztán go. Esküszöm, ha meghallom... ja nem fogom, cserediák vagyok. Basszus, ezt be kéne gyakorolnom.
- Cserediák vagyok, cserediák vagyok....
- Ráadásul elmebeteg.
Hallom meg mostoha bátyán hangját, mire odasétálok a kanapéhoz, felveszem az egyik párnát, és lazán nekidobom.
- Meg a nénikéd.
Ez nálunk szokás, mindig szidjuk a másik mindenkijét, kivéve a szülőket. Ja, amúgy bírjuk egymást, másként nem is hagytam volna, hogy velem jöjjön.
Rövidesen a bál helyére is megérkezek, és meg kell állapítanom, hogy elvesztem. Egyetlen ismerős arc sincs, szuper... még szerencse, hogy eléggé szociális vagyok. Ezért is szólítom le az első alakot, akit meglátok.
- Szép estét. Jól kidekorálták a helyet, nem igaz?
Mosolygok a férfira, aki láthatólag idősebb, mint én, de annyi gond legyen.


Ruha

~ Gaspard (és James)

Azt hiszem még korai lenne azon következtetést levonnom, hogy itt mindenki unalmasnak néz ki, de nem tehetek róla. Ha meglátok még egy tökéletes gyöngysort valakinek a nyakán, lehet, hogy fel kell dobnom a talpamat…vagy a partit. Csak ez utóbbinak nem hiszem, hogy mindenki örülne. Nem baj, még korán van – legalábbis ezzel hitegetem magamat, és valójában fel is merül bennem, miért nem késtem egy kicsit többet. Itt minél később van, annál többet isznak az „öregek” és olyankor mindig jókat lehet mulatni rajtuk. Arról nem is beszélve, hogy nem figyelnek arra sem, én hányadik poharamat emelem el. Nem mintha a tizenkilenc olyan messze lenne a huszonegytől, amikor meg már legálisan is ihatok…és már beköszöntött a tavasz – ahogy azt a bál neve is hirdeti, nyáron pedig máris húsz leszek. Az igazán nincs olyan messze.
Mintha látnék pár ismerős arcot, iskolatársakat főleg, vagy abból a puccos bárból, az Avenue-ról, de senkit, aki különösebben érdekelne, vagy megmozgatná a fantáziámat. Most tudatosul csak bennem szépen lassan, hogy egy bizonyos hajszínt keresek akaratlanul is. Pedig honnan tudhatnám, hogy egyáltalán itt lesz? Bah, bosszantott az a lány, nagyon is, viszont alig vártam, hogy viszontlássam és törjek egy kis borsot az orra alá, amiért úgy csinál, mintha nem is léteznék…nem úgy megy ám az!
Kortyolok a pezsgőből, kicsit talán hirtelen, szúrják az orromat a buborékok, hogy apró kis borsók szaladnak végig csupasz karomon. Brr. Viszont amikor a nevemet hallom meglepetten fordulok, hirtelen nem sikerül elsőre beazonosítani a hangot, csak amikor már farkasszemet nézek az igazgatómmal. Na, ez már szórakoztatóbbnak ígérkezik.
- Óh, nagyon köszönöm a bókot, milyen figyelmes; Ön is rendkívül fess, jó estét, Mr Messner. Csak nem egyedül van…? – megannyi „jó” tulajdonságom egyike, hogy igazán nehéz zavarba hozni. Kicsit sem zavar, hogy a saját sulim igazgatójával csacsogok úgy, mintha nem is fordultam volna már meg kétszer is az irodájában, amióta átiratkoztam. Az egyik különben is csak azért volt, mert a táncmester aznap bal lábbal kelt fel. Szélesen elmosolyodok, nem különösebben igyekszem a vélhetőleg alkoholt tartalmazó poharamat sem rejtegetni. Akárhogy is, nem az a tipikus tanár alkat, a mi drága igazgatónk. Sőt. Azt is nehezemre esne elhinni, hogy tényleg egyedül jött.

~ Anybody ~

Kivételes nap a mai. Egy nap amiért érdemes korán kelni, és ez tőlem igazán nagy szó. Most az egyszer hajlandó voltam nem sokáig lustálkodni és álomvilágomban kóborolni, míg csak nem ébredek fel és nem szakad vége mindennek. Felkeltem, ébren vagyok teljes mértékben és még csak nem is vagyok álmost. Izgatott voltam a mai nap miatt több okból is. Egyrészt, mert ma van a bál napja – ami a lányok naptárjában egy piros betűs ünnepnap -, másrészt pedig ismét találkozhatok a többiekkel és ettől a gondolattól még inkább feldobódtam.
Rengetek időm volt, de tudtam, hogy időben el kell kezdenem készülődni, mert valamilyen csoda folytán mindig kifutok az időből. Így hát leültem az ágyam szélére –velem szemben gyönyörű fehér ruhám - és magamban átgondoltam a mai napot. Vennem már szerencsére nem kell semmit, mert mindent beszereztem korábbi napokon. Ruha, cipő, kiegészítő, ruhához passzoló táska is megvan és már csak arra várnak, hogy felvegyem őket. A délelőttöt sikeresen eltöltöttem semmiségekkel, mert hát az e-maileket muszáj megnézni és valahogy ott ragadtam, így kicsit sietve indultam el a fürdőszoba irányába. Miután a fürdőszobában végeztem beszárítottam, felvettem a fehér koktélruhámat és már csak apró simítások hiányoztak, mint smink, kiegészítők és még egy-két apróság. Most az egyszer időben készen lettem... Elindultam a le a földszintre, ahol apa már várt rám.

- Hűű, igazi nagy lány lettél.- mondta apa, amikor megpillantott a lépcsőn.
- Köszi. - Nagy lány? Azt hittem, hogy eddig is az voltam. Vagy nem?
- Indulhatunk? -kérdezte.
- Persze.- bólintottam.
- Akkor engedelmével előkészítem a kocsit, Hölgyem. - tiszetelgett idétlenül.


(Koktélruha)

Ohh... na igen, ezt a belépést, még gyakorolnom kell. Remélem, senki nem jön rá, hogy nem az én műfajom a bál. Ááá végül is az is mindegy, ha lerí rólam, most csak a főnök miatt vagyok itt. Gyorsan elő is kapom a telefonom, és küldök neki egy Sms-t.
" Lógsz nekem.... sokkal."
Rövid, tömör, de a lényeg benne van, miszerint, mihelyst találok valamit, amin elindulhatnék, már itt se vagyok. Láttam a szórakozóhelyeket... kívülről... és pont ez a baj. Könyörgöm, 20 vagyok és bulizni akarok, nem valami lepukkadt izébizén díszelegni egy olyan ruhában, ami kipréseli belőlem a szuszt is. Na mindegy, erre az estére csak kibírom.
A baj csak az, hogy ciki így egyedül, ez ellen is gyorsan teszek, leszólítom az egyik férfit. Nem szoktam magam sokáig őrölni, sajnos túlságosan is a pillanatnak élek, na de az se mindig rossz.
- Á, örülök, hogy ebben egy véleményen vagyunk. Szerintem a kevesebb néha több.
Nézek körbe a lelógó giccses izéken, és próbálom nem elhúzni a szám, de tényleg, csak ez is reflexes dolog.
- Nem, nincs párom... a mostohabátyám hozott... Tudja nemrég jöttem ide, cserediák vagyok. Mellesleg Vyxline Handers, örvendek.
Nyújtom felé a kezem, de látszik, hogy ilyet se gyakran csinálok. Na jó, vannak a sznobok, és vagyok én. Velük párhuzamosan, de a szüleim mentségére szóljon, ők mindent megtettek...
- Na és ön? Oh... remélem nem zavartam meg.
Mosolygok rá, majd mikor jön a pincér tálcával a kezében, le is kapok egy pezsgős poharat. Na, ha pia van, akkor nincs minden veszve.

Igazából, meg se néztem tüzetesebben a férfit, ebből látszik, hogy mennyire fontos nekem ez az egész. Most nem azért vagyok itt, hogy bepasizzak, na nem mintha annyira vágynék én a kötődésre. Ne már... még élek... Azért már jönnek befelé az emberek, én meg keresem a helyet, ahonnan a leghamarabb ki tudok slisszolni majd. Nem, nem áll szándékomban a kelleténél tovább maradni.
- Pontosan.
Rendezem le ennyivel. Igazából, a díszlet témát csak azért hoztam fel, mert valahol csak el kell kezdeni. A tömeg felé tekintek, és kicsit el is húzom a szám.
- Komolyan... minimum, mintha egy temetésen lennék...
Motyogom, bár biztos vagyok benne, hogy ezt a férfi is meghallotta, így próbálom menteni a menthetőt.
- A bál... nem igazán az én műfajom...
Mosolyodok el, mert ennél szebben tényleg nem tudtam volna kifejezni magam. Erre az is közrejátszik, hogy kiskoromba gyakran cipeltek el akaratom ellenére, cseppet sem csodálkozom, hogy sikerült megutálnom.
- Tyler Howks... könyvelő. Bár igazából csak Brooklynban ismert...
Akár vállat is vonhatnék, de azt most mellőzöm. Próbálom megvillogtatni azt a kevés udvariasságot, ami az idők során belém szorult.
- Mondja csak... tud valamit az utcai táncosok... botrányairól?
Térjünk a lényegre hogy minél előbb elhúzhassak innen. remélem James tud némi infóval szolgálni, és nem kell tovább kajtatnom, legalább is ma este nem.

Örömmel kelti fel a figyelmem, hogy egy lány leszólítja Jamest. Nem zavar, hogy nem jön ide, végülis akkor most már neki is megvan a társasága. Kíváncsi pillantásommal nézek még körbe, kit/mit látok, ki akar esetleg odajönni hozzám és szóba eredni velem. Aztán Lanna mégis hozzám szól vagyis nem hallgat és lép le amikor elkezdtek vele beszélgetni.
-Köszönöm, igyekszem mindig kitenni magamért.
Igazítom meg az ingem gallérját egy pimasz mosollyal az arcomon. Aztán kortyolok egyet az italomból. Az, hogy ki és mit iszik, egyáltalán nem érdekel, mivel iskolán kívül vagyunk, semmi közöm úgy már a diákjaimhoz. Szóval...
-Attól függ, milyen értelembe nézzük.
Fejemmel James felé bökök.
-Vele jöttem, ő az üzlettársam és a legjobb barátom. Na és Ön? Csak így, egymagába? Hol a barátja?
Csak tapogatózni tudok ilyen pasi ügyben a nőknél. Azért ha már ránézek egy nőre, akkor megtudom állapítani, hogy van e barátja, vagy nincs. Lannáról nem. Vagy- vagy... Úgyis kiderül, ha elmondja vagy legalábbis ha nem tartja túl tolakodónak a dolgot. Közben a mellettem elszállingózó egy - két embernek biccentek. Még mindig jönnek és jönnek. Nem mintha túlzottan zavarna, csak már rég voltam ilyen helyen. Pedig kellett volna. Ismét egy korty az italból, majd egy halvány mosollyal visszafordulok Lanna felé, várva a válaszát a kérdéseimre.

~ Gaspard és még aki csatlakozni szeretne

Kissé megoszlott ugyan a figyelmem Gaspard és a terem többi lelke között, de csak amennyire ez nálam alapvetően lenni szokott. Könnyű felkelteni a figyelmemet, de még könnyebb elveszejteni is, s noha ennek veszélye még nem állt fenn, nem szándékoztam lemondani a tömeg vizslatásáról sem egészen, csak mert éppen egy valakivel beszélgetek.
Megmosolygom a nem különösebben, de egy kissé piperkőcnek ható mozdulatot – azt imádom ebben a városban, hogy még nem vagyok itt túl régóta. Ez nem csak azzal jár, hogy minduntalan lehet nekem új embereket mutatni, már pedig azt mindig sokkal izgalmasabbnak látom, mint abban gondolkodni, mennyivel érdekesebbek lehetnének talán hosszabb ismeretség után, másrészt, ami a helyi pletykákat illeti, szintén nem untam el még őket tökéletesen…de abban még nélkülük is biztos voltam, hogy a mi drága igazgatónk nem egy szent. Egy, mégis mi az istenért igazgató?, kettő, csak rá kell nézni.
- Ah, a szárnysegédek – mindenttudó mosolyt öltök, azt sem mondhatná rám igazán senki, hogy bármilyen helyzetben visszafognám magam, és ez alól az iskola sem volt kivétel, nem hiszem, hogy éppen most meglepné a kissé pimasz közvetlenségem. Megnézem hát magamnak azt a bizonyos társat is, ha már egyszer felé mutogatunk, úgyis mindegy, hogy emellé még egy cseppet meg is bámulom-e, vagy diszkrétebb vagyok.
- Az üzlettársa? És én még azt gondoltam, csak a Maryland a szíve csücske. Miben utazik? – lehet, kissé kíváncsi vagyok, de rendszerint nem veszem magam észre, amíg nem szólnak érte, vagy nem fúj a másik fél visszavonulót. Amíg pedig az opciók egyike sem következik be…nincs is mit észrevennem.
- Igazgató úr…ugye nem azért kérdezi, mert szemet vetett rám? – tökéletesen ártatlanul, komolytalan mosollyal pislantok rá, nem is én lennék, ha értelmes ember módjára egyszerűen csak megválaszoltam volna a kérdést, és még az sem érintene túlságosan kellemetlenül, ha visszakozna, ahogy azt az illem megkívánná. De hát, úgy unalmas lenne játszani. Ezúttal óvatosabban kortyolok a buborékos pezsgőbe, ekkor pillantok meg egy ismerős…nos, nem arcot, pont hogy hajszínt. Hunyorogva figyelem egy kicsit, alig két lépésre elhalad mellettem, de végül visszafordulok Gaspardhoz, főleg mert szöget ütött valami a fejemben.
- Mondja csak, az a lány ott, a vörös hajú, hozzánk jár?- fogalmam sincs, miért is nem tudom ezt, na de nem szoktam túl sok logikát keresni az elázott estéimben egyébként sem.

*Mindenki*

Egy elég tróger kinézetű alak ront be, szó szerinti értelembe, a terembe. Láthatóan valami rapper lehet, hiszen nadrágja szárát tapossa, kopott pólója majdnem a térdéig ér, és a baseball sapka a fején kicsit oldalra fordítva eltakarja a tej szőke haját.
Nem sokkal utána, még két fekete bőrű fiú és három lány is bevágtat, szinte ugyan ezzel a tróger kinézettel. Mindenki csak őket bámulja amolyan "ezek mit keresnek itt?" tekintettel. Ami persze nekik nem túlzottan tetszik, hiszen elméletileg ugye, ez egy olyan rendezvény, ahová mindenki bejöhet. Mivel az utcai táncosok és a gettósok többsége, nem szereti a Maryland iskola tanulóit, és az egyik lány felismert párat innen, rögtön mutogatni kezdenek Lannára, Polinára és persze Samantát sem hagyják ki a sorból. A három rapper lány előre is lépdel, láthatóan valamit akarnak.
-Hej! Itt az idő, hogy a drága kis gazdag Marylandes cicababák végre megmutassák mit is tudnak igazából!
Láthatóan egy kihívásra lehet majd számítani. Nem tűnnek valami jó fejnek, és elég dühösek, szóval... ki tudja, hogy ajánlatos e visszautasítani őket?

~James and Anybody~

Végre eljött a nagy nap, a Tavaszköszöntő bál napja. Este felé jobbnak láttam elkezdeni készülődni. Felcaplattam a szobámba és elkezdtem öltözködni. A szekrényemből kivettem pár elavult cuccot, hogy a ruhámhoz férjek. Remek.
Lehuppantam az ágyamra és felküszködtem magamra a ruhám. Egy igazán szűk darab. A fürdőszobában egy "kicsi" limlom miatt kotorászni kezdtem a sminkcuccok után. Kisebb szenvedés után felvittem az arcomra egy szolíd sminket, de aztán "itt egy lehetőség, miért ne?" elven elindulva felvittem egy kis lilát a szemhéjamra és szájfényt meg szempillaspirált . Imádom!
Ragyogva vettem fel a dzsekim és a magassarkúmban kicsit botladozva, de elindultam kifelé. Igaz, hogy nem hívott senki, de ez miért lenne baj? Úgyhogy most már ragyogva és egy csomó önbizalommal szálltam be apu mellé az anyós ülésre.
A kastély a várostól jóval messzebb volt, úgyhogy elég sokat utaztunk, de kb. 30 perc alatt oda értünk.
Kistáskámat szorongatva fogtam a kezemben és elbúcsúztam aputól. Beléptem a hallba. Szép. Ez az első reakció. Tudtam, hogy hova kell mennem mivel egy vigyorgó emberke szinte lecsapott rám és úgy kérdezte, hogy a bálra jövök-e. Rábólintottam és a mutatott irányba sétáltam. Elég sokan már megérkeztek, így volt kivel beszélgessek.

(ruha )

Kicsit szélesebb vigyor jelenik meg az arcomon Lannát figyelve. Érdekes személyiségnek tűnik, még egy kicsit ismerkedem vele, hátha kicsit megfog. Igazából nem direkt nőzni jöttem én ide, csak ismerkedni. Finomabban kifejezve magamat.
Körülnézek ismét. Szeretek nézelődni, hiszen tudom, hogy rengeteg ismerősöm van. És ki tudja, mikor botlok bele egy fontos személybe vagy egy fontos barátba. James láthatóan elvan valamerre, nem is zavar, addig sincs túlzottan láb alatt. Legalábbis most.
Kíváncsi vagyok azért arra is, hogy mi járhat a lány fejében. Kár, hogy nem vagyok gondolatolvasó, pedig szívesen megszerezném néha azt a képességet, főleg, a nők terén. Elég nehéz eset a legtöbb,viszont mondhatni, hogy én elég könnyen meg tudok birkózni ezzel a feladattal. A legtöbb esetben.
-Hát, nem mindent tudnak rólam az iskolában sem.
Legalábbis a diákok nem. Vonom meg a vállamat, majd belekortyolok az italomba, miközben azon gondolkodom, hogy hogyan is fogalmazzak pontosan.
-Az igazgatóságom mellett még Manager is vagyok. James...
Bökök a férfi felé a fejemmel.
-... ő az üzlettársam úgymond. Elég sok tánc stúdiót, zenészt és egyebeket mi támogatunk.
Szívesen megosztom bárkivel a karrieremet, csak kérdezni kell. Nem vagyok az a típus, hogy ilyen dolgoktól visszahúzódnék vagy valami... szóval, kíváncsi pillantással nézek Lannára, hogy na erre mit szól. Remélem, azért valami ilyesmit várt tőlem. A következő kérdése meglep, de nem mutatok semmilyen reakciót rá. Túl jól tudom leplezni a gondolataimat.
-Ugyan... Miért tennék olyat?
Titokzatos... persze ezt a "szemet vetett rám" kérdésre válaszolom. Őszintén szólva még nem jutott ez az eszembe, túlzottan, de most hogy így említi... félmosollyal nézek rá, majd arra pillantok amerre a mutat. Vörös, vörös...
-Nem ugrik be, nem ismerek minden diákot az iskolában.
Csak néhány fontosabbat, azokat akikkel már volt gondom, és azokat akiknek nemrég láttam az aktáját vagy az adatait. Mondjuk Lannát is azért tudtam. Közben felfigyelek a beérkező pár gyermekre, akik körülbelül ugye Lannával egykorúak lehetnek. Kicsit elhúzom a számat, lazán, kortyolok egyet ismét az italomból. Nem tudom, mit akarhatnak, de kíváncsi vagyok rájuk. Nem szeretem, ha az én diákjaim jönnek szóba, mivel ilyen alja néppel nem szeretem őket összeereszteni. Ők mégsem olyan utcai táncosok mint ők... Nem szólok bele a dolgokba, hiszen nem hozzám szóltak, csak figyelemmel kísérem a lányaimat, ha kell valakit visszahúzni akkor abban segédkezem.
-Ezek vajon mit akarhatnak?
Kérdezem még csendben Lannától, hátha ő okosabb mint én. Hallottam már arról a bizonyos utcai táncosok és a Marylandesek dolgáról, hogy nem túlzottan bírják egymást és ahol csak lehet, egymásba kötnek, de sosem voltam még szemtanúja a dolgoknak.

Az utcán sétáltam. Nem valami nagy dolog, de úgy godnoltam talán be kellene néznem egy kicsit a Tavaszköszöntő bálra, amit abban a puccos suliban tartanak. Nem vagyok oda azért az iskoláért, de nem is vagyok mellette.
Erre a bálra senki nem hívott meg, még a húgom se... Sebaj, bepofátlankodom én hívás nélkül is. Annyira nincs semmi kedvem ehhez az egész, kiöltözősdihez, sőt még kinyalni se akartam magamat, de amikor szóltam a szüleimnek, hogy ma ne várjanak, akkor kicsit gyanakodni kezdtek és végül magamra kellett húznom egy magassarkút meg egy olyan ruhát, amiben majd megfulladtam. Amint már megtettem jó pár sarkot, gyorsan felugrottam az egyik haveromhoz és átöltöztem valami kényelmesebbe, de azért normálisba is.
Áhhh, így már sokkal jobb. A hajamat leengedtem, így a szélben a hátamat verdesi. Egy cigit előkapok és út közben élvezettel szívom. Mint mindig, most is hatalmas forgalom van New York utcáin, úgyhogy örülök, hogy gyalog indultam neki az útnak.
Megérkezem a kastélyhoz. Tyűű, ezeknek aztán van sütnivalójuk. Ilyen helyen tartani egy bált; talán mégiscsak maradnom kellett volna a kinzóruhánál. Na mindegy. Belépek és azonnal megcsap az a bizonyos érzés, amit akkor szoktam érezni, ha marylandis diákok és felnőttek vannak a közelemben. Végignézek a puccos, fidres-fodros ruhákon és tűrtőztetnem kell magamat, nehogy felhorkantsak a megrökönyödéstől. Odalépek az egyik pulthoz és kiszolgálom magamat pezsgővel. Csak pezsgő van? Na mindegy ez is megfelel.
Majd egy hirtelen mozdulattal kivágódik az ajtó és belépnek rajta néhányan. Mivel csak annyit látok, hogy valami nagy dolog készülődik, közelebb tolakodom. Majd leesik az állam, amikor megpillantom az újonnan érkezőket. Néhányukat felismerem, ugyanis már volt alkalmam találkozni velük néhány utcai tánc során, meg egyebek. A cigi még a kezemben van, úgyhogy egy gyors mozdulattal beledobom a pezsgőspoharamba, majd minden szó nélkül szinte odavágom az egyik pincérhez és még közelebb megyek a felforduláshoz. Nagy valószínűséggel egy kis kihívásra lehet számítani, amiben természetesen benne vagyok.

~ Gaspard, James, és még aki csatlakozni szeretne

- Hm, ez majdnem gyanúsan hangzott…esetleg tudnunk kéne másról is? – nem lehet a jó kedvemet, és az éppen csak a jólneveltség határán belül maradó kíváncsiságomat letörni. Rendszerint ugyancsak elememben vagyok ilyenkor – eleve bagoly-alkat vagyok, aki jobban funkcionál késő délutántól kezdve, de totyogós korom óta cipelnek ilyen helyekre. Igaz, néha rettentően unom őket, de attól függ éppen kinek is az estélyén vagyok…a város felhozatala szerencsére elég változatos ahhoz, hogy ne unjam el magam egyhamar, főleg hogy itt még nem lakok hosszú évek óta. Washingtonban már kezdtem lassan mindenkit megismerni, a mocskos titkaikról nem is beszélve, és azokból egy-kettő mindig felüti a fejét itt is. Persze Gaspardtól egyáltalán nem ilyesmit várok, nem is azért volt a kérdés…csak hát magasan repült a labda, noha lehet csak az én képzeletem szaladt meg már megint.
- Értem, azt hiszem ez még belefér a profiljába –tényleg kíváncsi voltam a válaszra, nem csak kényszerből járatom a számat, és ahogy mondtam is, ezt még nagyon is el tudtam képzelni „mellék”állásnak.
Nem remélhettem bizonyosan, hogy bármilyen célt is eltalál a szórakozásból feltett visszakérdésem; látszólag nincs is így, de nem zavar. Mást talán ezzel zavarba hozhattam volna, de most ezen eshetőség eszembe sem jutott. Nem mintha összességében túl sokat tudtam volna a férfiról – viszont a képzeletem, az igen aktív, ráadásul hajlamos vagyok a benyomásaimat a kedvem szerint ferdíteni, és újra összerakni. És úgy gondoltam, őt egyáltalán nem lehet annyira könnyen zavarba hozni - Nem tudom, de miért ne tenne? – lehet ezt nem ártott volna végül lenyelni inkább, és bár a józan ész ezt mondja, ahogy az rendszerint lenni szokott nem visszakozok, és nem is bánom meg a dolgot, csak vidáman mosolygok.
Azt sajnálom csak kissé, hogy a vörös hajzat tulajdonosát illetően nem tudott a segítségemre lenni…pedig el kéne vele némi segítség. Polly el is tűnik a szemem elől a következő pillanat ramazurijának köszönhetően; így a válaszom ezen kérdésre el is marad. Elhúzom a számat, egyáltalán nem a látvány miatt, mint ahogy azt biztosan mindenki gondolja. Semmi bajom nem lenne velük. Ha a jelek szerint nekik nem lenne bajuk velem…így már egészen más a helyzet, a kelleténél erősebben szorongatom a poharamat, valami megvető kis rándulással ajkaim sarkában. Az egész valójában rettentő ironikus – ha békén hagynának, és nem lenne semmi okoskodó, a valóságnak nem teljesen megfelelő megjegyzésük, még simán le is állnék velük. De ha egy buta, gazdag, tehetségtelen libának néznek, mert ilyen szűklátókörűek az irigységtől, az nyitogatja a bicskát a zsebemben.
Gaspard kérdését, akarva vagy akaratlanul, de a végül odatoppanó üzlettársa válaszolja meg. Jelenleg nem zavar, hogy mintha észre sem venne, ha akarnám, biztosan tennék róla, hogy ne legyen így…most azonban elsősorban én sem vele foglalkozok, csak szemtelen mosollyal integetek neki, valahonnan az oldalam mellől, majd hirtelen mozdulattal hajtom fel a pezsgőm maradékát, hogy az arra imbolygó pincér tálcájára csapjam az üres poharat és helyette elcsenjek egy pohár whiskyt. Amíg van valami a kezemben, és elfoglalja a számat a szürcsölgetés, talán kibírom, hogy ne szóljak vissza…sok reményt mégsem láttam arra, hogy ennek nem lesz folytatása, és sejtettem, akkor nem fogok okos lányok módjára visszavonulni a sarokba.
- Óóó, nem lesz ennek jó vége… -sóhajtom szórakozottan, számba véve a nem túl rózsás lehetőségeket: rajtam kívül Sam van egyedül itt, aki…nem tudom, tizenhat, tizenhét lehet? Tojáshéj van még az ártatlan kis hátsóján. Legalábbis hozzám képest elég ártatlannak néz ki. Nem szívesen rángattam volna őt is magammal…hah, egyedül ez aztán jó muri lesz.

*Mindenki*

Továbbra sem túl barátságos a hat alak, akik az imént megjelentek. Rejtélyes, viszont a kinézetük és a beszéd stílusuk mindent el tud mondani róluk. Nem várakoznak túl sokáig, végre szeretnék hajtani azt, amiért ide jöttek és ezért mindent megtesznek. A zene is elhallgat, mindenki néz egymásra, majd az egyik úgymond "vezér" lány Lannához és lép kicsit meglöki, csak finoman. Úgy tűnik, ő volt legközelebb hozzá vagy csak kiszemelt lett.
-Na mi lesz? Nem mertek? Talán túl profinak tartjátok magatokat?!
Kicsit hátrébb lépnek, majd az egyik alak felmegy a DJ pulthoz és a fent lévő öltönyös alakot "finoman" letessékeli onnan. Saját cd-t vesz elő, majd már el is indítja a zenét, amire a másik öt ember pár mozdulatot lejt le. Nos, Maryland? Kiálltok egymás mellett, vagy inkább rájuk hagyjátok?

Lanna felé pillantok. Elmosolyodom halványan, de van valami abban a mosolyban, ami több mint kedvesség. Mondanám inkább cinkosságnak vagy valami hasonlónak.
-Tudni, másról? Azt hiszem azon kívül, hogy nőfaló vagyok és hogy az enyém a Maryland, mást nem kell hogy tudjanak rólam.
Kacsintok és kicsit felnevetek. Nem tudom, hogy mit tudnék még erről mondani. Ez az igazság. A Maryland az csak második állás… vagy inkább a manager munka a második? Maradjunk abban, hogy egyrangúak inkább.
-Igazad van, kitelik tőlem, hogy ilyet tegyek.
Sőt… több is kitelik, csak nem említem. Sunyin pillantok rá Lannára, majd a gettós gyerekeket kezdem el figyelni. Ami azt illeti, kicsit sem vagyok ideges. Igazából nem túlzottan érint a dolog, de nem szeretném nagyon, hogy a diákjaim ilyenekkel kiálljanak. Nem éppen az ő stílusuk, de azt hiszem, állnák a sarat. Fel vannak ők készítve ilyen dolgokra is, ha minden igaz.
Egy pillantást vetek a többi gyerek felé, majd keresni kezdem James-t. Remélem, ő nem akar belekeveredni ebbe az ügybe, nincs kedvem kirángatni a tömeg alól. Lanna kijelentése nem lep meg, csak elvigyorodom rajta.
-Azt hiszem, tényleg nem. Láttam még arrafelé pár embert, akik esetleg csatlakozhatnának, ha kiálltok ellenük.
Felvont szemöldökkel nézek az egyik irányba jelezve, hogy arra. Ekkor már a gettósok kicsit lökdösődnek meg ilyesmi. Egy lépést hátrálok, várom, hátha elrendezik a diákjaim a dolgot. Ha nem, akkor majd valahogy közbelépek. Nem kéne leégni. Ekkora James is megkerül, aminek igazán örülök.
-Hm… Vannak páran. Várok még egy kicsit, hátha kiállnak. Ha nem akkor majd segítek rajta, hogy kiálljanak. Nyugi, megoldják. Nem féltem őket kicsit sem. Remélem te nem akarsz beállni.
Pimaszul elvigyorodtam, miközben kíváncsi pillantással néztem James-t. Elgondolkodtam. A régi szép időkben, mi is sokat táncoltunk. Legalábbis én. Mennyi ilyen párbajba keveredtem anno… jó is volt, de mára már nem hiszem, hogy tudnék úgy, mint akkor.

~ Mindenki

- Akkor jól gondoltam – vigyorodok vissza én is, és akkor ez nagyjából tényleg le is fedi a valóságot. Valahogy így képzeltem el magamnak a pasast. És van valami őszintén, rettentően szórakoztató abban, hogy ez a fickó az igazgatónk. Talán elkerülhetném a jövőben az esetleges felfüggesztéseket, amit egyszer már csak sikerült kiharcolni a balettmesterünknek…khm. Annyira nem volt szándékomban megismételni a dolgot, de nem tehettem róla, hogy jobb napjain az öreg pikkel rám.
No de mindez pillanatokon belül már egyáltalán nem tűnik olyan rémesen fontosnak. Mert az olaj az csak szépen lassan csordogál és csordogál a tűzre. Kicsi a lökés, vagy nem, ezt azért igazán nem kellett volna. Most majd mindjárt jön a tűzokádó sárkány.
- Ennyit erről…- sóhajtom csak magamnak, vagy inkább a poharamnak, ami pillanatokon belül már megint üres lesz, mert még sem hagyhatom itt úgy, hogy félig tele van, micsoda dolog lenne az? A fenébe, hogy Hadley nincs most itt, vele akár ketten is a földbe döngölnénk ezt a csőcseléket. Jaj, ne, gondolatban máris lecsúsztam a kis gengszterek szintjére, jobb lesz, ha visszaveszek egy kicsit, mielőtt még elszaladna velem a ló…maradjunk a tárgynál. Csak az úgy elég nehéz, amikor ebben a stílusban másznak az ember képébe, ettől mindig is be tudtam pöccenni.
- Ha megőriznék – ártatlan mosolyt villantok a két férfiúra, ugyanis egy percen belül egyikük kezébe a táskámat, másikukéba a két kis topánomat nyomom. Ha ezek azt hiszik félek összepiszkolni a mancsomat (vagy jelen esetben talán inkább a lábaimat), akkor nagyon nagyot fognak tévedni. Márpedig egy holdjáró cipőben egy balerina nem ér túlságosan sokat. De szerencsére még így sem vagyok olyan alacsony, hogy rosszul kelljen éreznem magam. Államat felvetve, szemtelen mosollyal, merő magabiztossággal lépkedek a bált megzavarók felé.
- Na próbálj meg levenni a lábamról azzal, amit tudsz, szívi; ha már ekkora az arcod. Vagy csak a szád jár? –igazság szerint az sem érdekel jön-e valaki még mögöttem, vagy hajlandó lesz-e bárki is csatlakozni hozzám. Arra végül úgysem verhetik majd magukat, ha azt hiszik hatan letáncoltak engem egyedül. Az aztán teljesítmény lenne…