EMILY ZOYA FLATCHERE;;
Az a művész, aki meg van magával elégedve, az nem művész többé. Az meghalt ;;
Emily Flatchere
Becenév: Emily, Em más becézést nem fogadok el
Kor:18
Csoport: grafika szakos
Egyéni titulus: az a lány aki nem hisz a szerelemben mégis már megtalálta a művészetben
Foglalkozás: diák
~ • ~
Jellem: Hát… milyen vagyok? Kedves, máskor goromba, nyitott semmiképpen sem. Nagyon zárkózott, távolság tartó. Gondolom azért mert megtanultam, hogyha valakit megszeretek, egyszer úgyis eldob, így szinte mindenkitt eltaszítok magamtól.
Igazán nem értem miért hiszi mindenki azt, hogy egy bunkó ribanc vagyok. És még szépen fejeztem ki magam. Valamiért nem igazán örvendek közkedveltségnek. Talán féltékenység, mivel meglepően csak a lányok ilyen ellenszenvesek velem. Ez most fogalmam sincs hogy tartozik a személyiségemhez, de a többiek véleménye ez, csak, hogy tisztában legyél vele.
Kinézet:Hát nem valami egyedi. De nem is különösen divatos, a legjobb szó rá az egyszer. Mármint az öltözködésem, a kinézetem az más tészta. Mivel a férfiak véleménye szerint nem valami rossz, vagy csak a pia beszél belőlük. Sötétebb bőrrel és vékony, de azért formás, alakkal rendelkezem. Sötét hajam általában hullámosan omlik vállamra. Mit is mondhatnék még a külsőmről? Nem igazán tudom, inkább nézd meg, vagy ha vak vagy akkor elég ennyi is szerintem.!
~ • ~
Történelem vagy Hozzászólás:A pulzáló tömeg az ütemre hullámzott, mintha a zene – meg a drog és alkohol – irányítaná őket. Épp egy srác dugta le a nyelvét a torkomon, azt hiszem mondta a nevét, de nem igazán emlékeztem rá. Egy teljesen normális este Emily Flatchere életéből. A fiú egy félre eső, sötét zugba húzott. Mi lesz ebből… mintha bánnám.
- Ki is vagy? – és igen egy ilyen kérdéssel lehet elrontani a hangulatot. Elgondolkoztam… ki is vagyok én?
Megszülettem New York valamelyik korházában. Anyám lemondott rólam, apám nincs. Az anyakönyvi kivonat szerint is ismeretlen. Úgy tűnik anyámra ütöttem. – közben a srác már a ruhám zipzárjával szórakozik. Árvaházban nőttem fel, nem éppen a legjobb körülmények között. Kiskoromban az egész világot utáltam, főleg magamat. Azt hittem velem van a baj, amiért mindenki, eltaszít magától senkinek nem kelletem. Akkor is elég bajos gyerek voltam, vagyis inkább bajt okoztam. A nevelőszülők pedig nem szeretik a rossz gyerekeket. Mindig ezt mondta nekem Josie néni, amikor rosszfát tettem a tűzre. Hihetetlen, hogy ezen gondolkozom mikor a srác már a melltartómat kapcsolja ki.
Majd hatévesen örökbe fogadott egy család, a hatodik gyerek voltam. Azt hittem azért fogadtak ennyi gyerekt örökbe, mert szerették őket, hogy itt boldog együtt tartás van mint egy „igazi” családban. Azonban rá kellet jönnöm, hogy csak addig érdekesek a gyerkőckék amíg kicsik, vagy amíg valami méregdrága dolgot össze nem törnek. Ez olyan mint amikor egy gyerek meg kapja a legújabb játékát, de mindig lesz újabb aztán újabb. Ilyenek voltak ezek az emberek is, csak a gyerekekkel bántak így. Visszakerültem az árvaházba, majd rövid időn belül egy másik család fogadott örökbe, alig 6 hónapot töltöttem ott, mikor kiderült,hogy amit az orvosok sem reméltek. Ellátogatott a gólya a házaspárhoz. Így persze én feleslegessé váltam. És akkor érkeztünk ahhoz a családhoz akik most a „szüleim”. Azt hiszik abból ál a gyerek nevelés, hogy látástól-vakulásig dolgoznak és engem elhalmoznak pénzel. Meg ha hajnali 6-kor esek haza semmit sem szólnak, hiszen „ szabadságot kell adni neki” csak hogy szüleim szavát idézzem.
- Senki. Egy senki vagyok. – feleltem, majd hevesen megcsókoltam.
˙˙˙
Csak bámultam a fűzetett. Amit eddig firkálgattam beillet egy óvodás rajzának is volna, így kitéptem a lapot és a szemetesbe hajítottam. Valamit muszáj lesz beadnom, szóval gondolkodni kéne, ha nem akarok megbukni. A cerzával a papíron doboltam, miközben gondolkoztam.
Hol lennék most szívesen? - ötlött fel bennem hirtelen ez a foszlány. Valami nyugodt helyen…. egy kis patak! Már el is kezdett kirajzolódni a körvonalai a papíron. Valahol egy erdőben, a suhogó levelek közt…. Nem nem nem! Ez minden csak nem olyan hely ahol szívesen tölteném az időm. Ez giccses és hihetetlenül romantikus… Látni se akarom! Téptem ki egy újabb lapot.
Emberek… nem is rossz ötlet. Tömeg,
Hol? Egy koncerten, de az elő adó láthatlan és minden magától mozog… Ez meg nevetséges!
Maradjunk az embereknél. Máshol is lehet tömeg, sportesemény, nem…. utca részlet! Ez az! Egy nyüzsgő élettel teli város részlet, emberek ide-oda, egy butik, néhány autó…. és ahogy végig gondoltam a kezem már szaladni is kezdett, hogy mindezt elő varázsolja a papírra. Végül felemeltem az elkészült művet, becsúsztattam a táskámba, majd elindultam az iskola felé.
megjegyzés: az egész ET hozott a jellem és a kinézettel együtt!
