Adam Goldwin

Név:Adam Goldwin
Becenév: Ad
Kor:20
Csoport: kívülálló
Egyéni titulus: Mr. demons
Foglalkozás:szálloda tulajdonos

~ • ~

Jellem:
Az, hogy démonnak vagyok elkönyvelve jelent valamit nem? Persze nem kell szó szerint érteni. Amit akarok azt megszerzek. Akit gyűlölök, azt megalázom. Nem vagyok kedves, de nem is vagyok őrült. Vicces olykor, de szeretem a komorságot épp úgy mint e nőket, persze fehérnemű nélkül. Az elvem az, hogy legyen pénzem, egy remek házam és szerelem mentes életre tegyek szert.
Mindenesetre azért vannak barátaim akik az én kis hóbortjaimat elfogadják.
Mellesleg vigyázz magadra! Én mindig mindenről tudok.

Kinézet:
188 cm nagyságú, szálkás izomzatú testem van, melyet általában elegáns ruházat fed. Arcomon mindig virít a borosta, egyesek szerint sármos mások szerint csupán még komolyabbá tesz..nem mintha érdekelne. Szemem kék, sőt tengerkék, ha nem akarsz az ágyamban kikötni jobban teszed, ha nem nézel velem sokáig "farkasszemet". És végül hajam sötétbarna.

~ • ~

Hozzászólás:
(Hozott)
Körbeölel a ház fellegekig szárnyaló fala. Mindent magával ragad a komor közérzet, por és sötétség. Sosem tehette be ide senki sem a lábát. Szép is lenne. Addig jó nekem míg senki sem akar ide jönni. Borzongás végezne velem, ha nyugalmamat bárki is akár pár perce megzavarná. Nagy lendülettel állok fel karosszékemből, mely egy hatalmas terem kellős közepén ácsorog egymagában. Márvány padlón cipőm talpa kopog. Imádott dallam. Egyedüllét fűszerezve egy elképzelt sikollyal. Mesebeli muzsika. Mindig annak ordítása cseng fülembe kivel utoljára végeztem. Legutóbbi fekete démon, elég nehéz menet volt. Harcos kis leányzó volt, de nem megtörhetetlen. Számban összefut a nyál ahogy még mindig érzem sós vérének minden egyes zamatát. Kezeim közt fonnyadt össze, ahogy kiürítettem, olyan volt akár egy rózsaszál melyet nem helyeznek el vízben.
De elég a nosztalgiából. Unom magam. Két kezemmel széttárom a nagy ajtót és sebes léptekkel hagyom el birodalmam. Zsebre tett kézzel indulok az erdő felé. Cipőm alatt sercegnek a parányi kavicsok tömkelege. Hamvas arcomat csipkedi a sovány Hold ezüstös fénye. Hányás. Ki szereti ezt a rohadt alakváltó égitestet. Sokat nem kell, hogy gondolkozzak rajta. Ki más miatt van ez az egész mint a Hold rabjai miatt. Farkasok. Vérengző vadállatok, nem méltók a kegyelemre. S mi vámpírok mért érünk többet? Uralkodó népség vagyunk. Akár csak a Hitleri korszakban a nácik nem tűrték az alávaló népséget, melyek akkor a zsidók voltak. Ezek mérhetetlenül őrültnek és szégyen teli gondolkodás módra utalnak, tudom. Tisztában vagyok vele. Természetesen azért meg vannak a határok szabva, s nem vagyok oly elvetemült mint Adolf volt. De hasonló képen gondolom azt, hogy ez esetben mi véren élő lények vagyunk az árja faj. Gondolat fonalamat elkapva és végig követve észre sem vettem, hogy már megérkeztem az erdőhöz. Valószínűleg olyan lehettem útközben mint egy élőhalott, nos nem áll annyira távol a valóságtól hisz halott vagyok, üres tekintet, szurokba mártott csüngő valami foglalja a helyet mellkasom baloldalánál. Szívnek hívják tudom jól, de nekem az nincs, csak egy annak látszó fekete lyuk.
Elég a bébi tempóból, nekem dolgom van és nem itt az is biztos. Futva elindulok be egyenest az erdő lelkébe. Fák közt szalonozva kis idő múlva el is érek az elhagyatott kert néven ismert általam kedvelt helyre. Körül nézek, hogy minden rendben van-e. Remélve, hogy taknyos pornépség nem tett semmit tönkre, nem nézném jó szemmel ha bárminek is baja esne. Ez a kert nem tűnik valami szépnek, egyesek szerint hátborzongató. Badarság. A legcsodálatosabb hely magányos otthonom után. Mindent ellepnek az évek alatt nőt indák. Homály ,köd valamint az oly hűn kedvelt por. Padhoz lépek. ujjam végig szalad a finom munkán. Ez az egy olyan tárgy melyet nem sajátított ki a szürke piszok. Mert ez az enyém. És mindig gondosan vigyázok rá. Helyet foglalok. Ám nyugodt melankolikus állapotomat, mely nálam egyenlő a boldogsággal kettészaggatja valami, vagy valaki. Édes parfüm illatát hozza magával a jeges szellő.

Elfogadva!

Irány a játéktér