Josh Kovalev

Név:Joshua Jeff Kovalev
Becenév: Josh
Kor:20
Csoport: Tánc szak
Egyéni titulus: Mr. Fahrenheit
Foglalkozás: "performer"

~ • ~

Jellem:
Nos, egész sok mindenben hajazok az ikertesómra, Hadley-re. Én se szoktam minden ok nélkül bunkó lenni, de nem vagyok olyan Sunshine boy sem, mint ő. Én szoktam beképzelt is lenni, szerintem van mire, és önző. Ő sosem az. Ami azt illeti, kicsit féltékeny vagyok rá, mert mindenben jobb egy picit mint én. Még a modora is jobb. Vannak kisebbségi komplexusaim is, és nem merem felvállalni önmagamat. Kicsit skizo lennék? Mondjuk egy ikerrel nem is csodálkoznék rajta. Sokkal szétszórtabb és trehányabb vagyok, mint ő, mindig én vagyok a második szereposztás, és azt mondják, ezért. Pedig tudom, hogy azért mert én pocsékabb vagyok.

Kinézet:
Kiköpött egyformák vagyunk Hadley-vel, szóval csak őt tudom ismételni: szőke vagyok, szép arcú, arányos magasságú, táncos alkatú. 'Mindenki megbámul: a fiúk, és a lányok is.' Hát na. Valahogy vonzom a tekinteteket. Az öltözködésemen mondjuk nem látszik annyira, hogy hova is tartozom valójában, bár néha becsúszik egy-egy jellegzetesem póló, vagy szűkebb nadrág. De hát táncos vagyok, azoknál ez nem annyira gyanús...

~ • ~

Történelem vagy Hozzászólás:
Na, hát hol is kezdjem? Josh, én, és a kisöcsénk, Liam, Londonban születtünk. Ott kezdtük a nagy pályafutást a Royal Ballett Academy-n. Az apánk rendező, az anyánk pedig színésznő volt, így természetesen hamar elkezdtek minket terelni az előadóművészet irányába. Valahogy be is jött. Elkezdtünk a WestEnden táncolni különféle darabokban, aztán más feladatokat is bíztak ránk. Imádták a kis cuki ikerfiúkat, ameddig vissza tudok emlékezni, mindig pacsuliszagu középlorú nők gyűrögették az arcunkat, és gügyögtek hozzánk, vá, nagyon bosszantó volt! Aztán nem is tudom, hogy kötöttünk ki Amerikában. Először New Yorkba jöttünk, mert táncoltunk a West side storyban a Broadwayn. Aztán jött a kedvencem, az Altar boyz, ahol már meg is kellett szólalni, sőt, énekelni is kellett. Nagyon imádtam, valószínűleg ilyen szerepekben, ahol nem kíván akkora terjedelmű hangi adottságot, megállnám a helyem, de maradnék a táncnál, amíg lehet. Részt vettünk Josh-al utána egy táncos tehetségkutatón, ahol én Runner-up voltam, ő pedig a harmadik. Valószínűleg főleg ennek volt köszönhető, hogy egyenes út vezetett a Marylandbe.
Nos, eddig az élettörténet ugyanaz, viszont innen már vannak különbségek. Nekem voltak már itt balhéim a hierarchia miatt, verekedtem már az ebédlőben, és voltak összetűzéseim a nagyobbakkal.
Kipróbáltam sok csajt is, de valahogy egyikben sem találtam meg, amit kerestem.
Aztán egyszer úgy minden összejött. Először ott volt az a hülye jósnő, ahova brahiból elmentünk. Hadleynek fényes karriert jósolt, nekem pedig azt, hogy pár éven belül olyan baleset ér, ami után nem táncolhatok többé.
Először megijeidtem, aztán rájöttem, hogy ez csak egy jósnő. Hazáig ezen röhögtünk.
De aztán félni kezdtem.
Aztán jött a többi. Nem kaptam meg egy szerepet, Hadley pedig igen. Olyan ideges voltam, hogy összebalhéztam egy csapat végzőssel, és jól megvertek. Mr. Stewie letolt órán, hogy ˝miért nem próbálok meg példát venni Hadley -ról˝ Na EZ sok volt. Még az eső is szakadt, pont, ahogy a hangulatomhoz passzolt. Ültem a parkban, és vártam. Hogy mire, fogalmam sincs. Hadley egy darabig próbált elérni a mobilomon, úgyhogy kénytelen voltam kikapcsolni.
Ültem a padon, és bámultam magam elé, amikor megjelent egy srác sziluettje a pad előtt.
Matt volt az, a grafikus szakról, egy párszor már rajta feledtem a szemem.
Leült mellém, és én nem szóltam egy szót sem, nem zavartam el, nem ütöttem le, stb.
Aztán beszélni kezdett.
Nem írom le, miket mondott, mert ez csak ránk tartozik. Legyen elég annyi, hogy abbahagytam a bőgést, és döbbenten bámultam a szemébe.
Aztán lesmárolt.
Úgy van, lesmárolt. Titokban gondolkodtam fiúkon néha, de azt hittem, ez olyan alap, hogy mindenki gondolt már rájuk, de sose jutott eszembe, hogy egyszer tényleg lesmárol egy. Na az azért odavágott.
De akkor eliramodtam, futni kezdtam. Éreztem, ahogy egyre maga mögött hagyom őt, és hiába képzeltem magam elé, hogy futok, és egyre távolodok, és Mattből nem lesz más, csak egy pici pötty, egy szappanbuborék, ami szétpukkad a távolban, nem éreztem. Azt éreztem hogy Matt utolért, belém bújt, és egyre nő, nő növekszik, míg ki nem tölti a lelkem teljesen, és el nem foglalja az egész agyam, és minden gondolatom.
Azóta összejárkálunk, eleinte lelkiismeretfurdalésom volt hogy ilyeneket csinálok, de most már nincsen. Azt hiszem kimondhatom: meleg vagyok. De ezt Hadley-n, és a legjobb barátnőmön, Lannán kívül senkinek nem mondtam el.